trg_fontane
A kisebbségi közösségeknek (a mi esetünkben a magyar nemzeti közösségnek) joga van az anyanyelvű oktatásra, tájékoztatásra, hivatalos nyelv- és íráshasználatra, valamint a nemzeti kultúra ápolására.
Szerbia (2006-ban meghozott) alkotmányában ez áll: „Az oktatás, a művelődési élet és a tömegtájékoztatás terén foganatosított intézkedéseivel Szerbia Köztársaság ösztönzi polgárainak a nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási hovatartozásán alapuló másságának megértését, méltányolását és tiszteletben tartását”.
Az emberi és kisebbségi jogokról, valamint polgári szabadságokról szóló alapokmány szavatolja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára a nemzeti és etnikai, kulturális és vallási sajátosság kifejezésének, megőrzésének, fejlesztésének és kinyilvánításának jogát; a nemzeti jelképek szabad használatának jogát nyilvános helyen; azt, hogy ott, ahol a kisebbségekhez tartozók jelentős számban élnek, az állami szervek a nemzeti kisebbség nyelvén is lefolytassák az eljárást; a saját nyelven való oktatás jogát az állami iskolákban; magántulajdonban levő oktatási intézmények alapítását minden szinten; saját név és vezetéknév saját nyelven való használatának jogát; hogy a jelentős kisebbségi lakosságú környezetben a hagyományos helyi elnevezéseket, utcaneveket, településneveket és topográfiai jelzéseket a kisebbség nyelvén is ki kell írni stb. A kisebbségi közösségeknek természetesen arra is van joguk, hogy megválasszák a saját nemzeti tanácsukat (ezzel már foglalkoztunk előző cikkeinkben).
Továbbá Az emberi és kisebbségi jogokról, valamint polgári szabadságokról szóló alapokmány szavatolja a kisebbségekhez tartozóknak azt a jogot, hogy „a többi polgárral egyenjogúan vegyenek részt a közügyek irányításában, ideértve a szavazati jogot és a közéleti tisztségekre való jelöltetés jogát”, Szerbia alkotmányában pedig ez áll: „A nemzeti kisebbséghez tartozó személyek, a többi polgárral azonos feltételek mellett, jogosultak a közügyek irányítására és közéleti tisztségek vállalására”. Továbbá: „Az állami szervekben, közszolgálatokban, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzati egységek szerveiben foglalkoztatáskor figyelembe veszik a lakosság nemzeti összetételét és a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek megfelelő képviseletét”. Ami pedig a helyi önkormányzatok hatáskörét illeti, Szerbia alkotmánya szerint a község „gondot visel az emberi és kisebbségi jogok érvényesítéséről, védelméről és fejlesztéséről, valamint a községi szintű tájékoztatásról”.
Hivatalos nyelvhasználat
Azokban a helyi önkormányza-tokban, ahol a szerb nyelven kívül hivatalos használatban van a nemzeti kisebbség nyelve is, márpedig a mi esetünkben így van, a kisebbséghez tartozóknak törvényadta joguk nyelvük hivatalos használata.
A nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának Vajdaság Autonóm Tartomány területén való hivatalos használatával kapcsolatos egyes kérdések részletezéséről szóló határozat (2003) a hivatalos nyelv- és íráshasználat kérdéseit rendezi, méghozzá a nemzeti kisebbségi nyelvek és írások hivatalos használata a tartományi szerveknek, a helyi önkormányzati egységek szerveinek és szervezeteinek, az államigazgatási szervek szervezeti egységeinek, Szerbia Köztársaság egész területére vagy a helyi önkormányzati egység területére alakult közvállalatoknak, intézményeknek és szolgálatoknak munkájában.
Ebben szerepel, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozóknak joguk van személynevüket használni, és arra, hogy a közokiratokban, továbbá az állampolgári jogok érvényesítése szempontjából fontos egyéb iratokban e nevük álljon; azt, hogy hogyan kell a nyelvet használni a gazdaságban és a szolgáltatásokban, a helyneveknek, más földrajzi neveknek, terek, utcák, szervek, szervezetek és vállalatok nevének a kiírásakor, továbbá a nyilvános felhívásoknak, értesítéseknek és figyelmeztetéseknek a közzétételekor , illetve egyéb nyilvános feliratok kiírásakor stb.
A Határozat értelmében a felsorolt szervek a polgártól teljes érvényűként veszik át a területükön hivatalos használatban levő nemzeti kisebbségi nyelven összeállított beadványokat, okiratokat és egyéb dokumentumokat.
Ha szükséges, a beadványokat, okiratokat és egyéb dokumentumokat a szerv költségére kell lefordíttatni szerb nyelvre, és a fordítást csatolni kell az ügyiratokhoz.
A nemzeti kisebbséginek joga van arra, hogy szóban vagy írásban azon a nyelven kapjon választ, amelyen a szervhez fordult.
Ha a szervnek a főleg ügyfelekkel való munkára beosztott alkalmazottja nem ismeri eléggé a nemzeti kisebbségi nyelvet, a szerv saját költségére tolmácsot biztosít.
A felsorolt szervek a belső szervezetükről és munkaköreik besorolásáról szóló aktusban munkalétesítési feltételként a hivatalos használatban levő nemzeti kisebbségi nyelv tudását is előírják az ügyfelekkel való munkát vagy közigazgatási eljárás folytatását is megkövetelő munkakörökben dolgozók bizonyos létszámára. A létszám megállapításakor figyelembe kell venni, hogy a szerv területén milyen a népesség nemzeti összetétele és hogy az egyes nemzeti kisebbségeknek a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mekkora a lélekszáma.
A nemzeti kisebbséginek joga van arra, hogy saját személynevét és gyermekeinek személynevét a törzsnyilvántartásokba eredeti alakjában, saját nyelvének írása és helyesírása szerint írassa be. Ez nem zárja ki azt, hogy a személynév az eredeti alak mellett szerb nyelven és írással is szerepeljen.
Azokon a területeken, amelyeken nemzeti kisebbségi nyelv is hivatalos használatban van, az illetékes szervek által előírt nyilvántartásokat a nemzeti kisebbség nyelvén is vezetni kell.
Ha a tanítás nemzeti kisebbségi nyelven folyt, a képesítést igazoló bizonyítványt, továbbá a nyilvántartásokon alapuló közokiratokat és egyéb okiratot a nemzeti kisebbségi kérésére az ő nyelvén is ki kell adni.
Azokon a területeken, amelyeken nemzeti kisebbségi nyelv van hivatalos használatban, a közokiratoknak és a nyilvántartásoknak az űrlapját kétnyelvűen – szerbül és hivatalos használatban levő nemzeti kisebbségi nyelven kell elkészíteni.
A közokiratot kiadó szerv alkalmazottja köteles felhívni a nemzeti kisebbségi figyelmét arra a jogára, hogy kérhet kétnyelvű, azaz szerb nyelven és az ő nyelvén nyomtatott űrlapon készült közokiratot.
Azokon a területeken, amelyeken nemzeti kisebbségi nyelv van hivatalos használatban, olyan szervek, amelyek a villanygazdaság, földgázszolgáltatás, kommunális szolgáltatások, postaforgalom terén nyújtanak és fizettetnek meg szolgáltatásokat, a szolgáltatásokra és termékekre vonatkozó számlákat, a különféle elismervényeket és értesítéseket több nyelven – szerbül és a hivatalos használatban levő nemzeti kisebbségi nyelven (nyelveken) – kellene kiadni.
Azokon a területeken, amelyeken nemzeti kisebbségi nyelv van hivatalos használatban, a helyneveket és egyéb földrajzi neveket, az utcák, terek nevét, a fent említett szervek nevét, közúti jeleket, a nyilvánosságnak szánt értesítéseket és figyelmeztetéseket, továbbá más nyilvános feliratokat az illető nemzeti kisebbségi nyelven, e nyelv helyesírása és hagyományai szerint is ki kell írni, méghozzá a szerb nyelvű szöveg után.
A helyi önkormányzati egység statútuma a nemzeti kisebbségi nyelv és írás hivatalos használatát akkor állapítja meg a helyi önkormányzati egység egész területére, ha az adott nemzeti kisebbségnek a teljes népességben való részaránya a legutóbbi népszámlálási adatok szerint eléri a 15%-ot.
Ezek a jogok és a lehetőségek, arról viszont, hogy a valós életben megvalósulnak-e és hogyan, a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárságnak a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló jelentései tanúskodnak (a Titkárság honlapján: www.puma.vojvodina.gov.rs)
A nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó tanácsok
A kisebbségeknek a helyi adminisztrációban és igazgatási testületekben való részvétele a leghatásosabban a részarányosság elvének alkalmazásával biztosítható, valamint azáltal, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői vegyenek részt az oktatással, a médiával és a nemi egyenjogúsággal foglalkozó testületek munkájában a községi parlamenten belül.
Egy ilyen testület a nemzetiségi viszonyok tanácsa (nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó tanács) is, amely megvitatja a nemzetek közötti egyenjogúság megvalósulásával, védelmével és fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, valamint a nemzetek közötti viszonyok előmozdításával az etnikailag vegyes összetételű községekben (azok a községek, amelyekben az egy nemzeti kisebbséghez tartozók aránya meghaladja az összlakosság 5%-át, valamint amelyekben az összes nemzeti kisebbséghez tartozók aránya meghaladja a összlakosság 10%-át).
A nemzetiségi viszonyok tanácsát a helyi önkormányzatokról szóló törvény (2002.) „vezette be”. Ebben az évben választották meg az első ilyen tanácsokat. Hét évvel később 43 ilyen tanács létezik (Vajdaságban 37).
Óbecse és Törökbecse községekben is van ilyen tanács. Az óbecsei községi képviselő-testület 2009. szeptember 16-án döntött a létrehozásáról. Óbecse községben, a 2002-es évi népszámlálási adatok szerint, összesen 40 987-en élnek, ebből 16 832 a szerb és 20 018 a magyar.
Törökbecse község képviselő-testülete sokkal előbb, még 2005-ben döntött a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó tanács létrehozásáról. 2009. július 6-án pedig, a korábbi tagok megbízatásának lejárta miatt, új tagokat választottak (a szerb, a magyar és a roma közösség képviselőit).
Törökbecse község területén (2002-es évi népszámlálás) 26 924-en élnek, ebből 18 831 a szerb és 5177 a magyar.
Ennek ellenére, úgy tűnik, hogy a nemzetiségi viszonyok tanácsának lehetőségeivel nem élnek. Így van ez Szerbia más községeiben is.
Az Etnikumkutató Központ vonatkozó kutatása (A nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó tanácsok létrehozásának és munkájának fenntartható modellje) ugyanis kimutatta, hogy ezek a testületek nem hatékonyak és nem is teszik azt, amiért létrehozták őket.
A Központ kutatása értelmében az okok és a gondok a következők: a községek központosítása, a patriarkális társadalmi viszonyok, a politikai pártok erőteljes befolyása a helyi önkormányzatok munkájára, a helyi önkormányzatok elégtelen lehetőségei, a polgári kezdeményezések és a társadalmi szolidaritás hiánya, a nemzeti kisebbségek tanácsainak definiálatlan státusa (ez ügyben változás történt a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 2009 augusztusában történt meghozatalával), a polgárok érdektelensége, a tanácsok tagjainak mulasztásai, a község elégtelen támogatása, a pártoknak a tanácsok tagjaira, továbbá a községi képviselőkre, valamint a párttagokra gyakorolt befolyása és az, hogy a nemzeti tanácsok befolyásolják a kisebbségi önkormányzatok által javasolt tanácstagokat. Gondot jelent természetesen az is, hogy miként kell meghatározni a nemzeti egyenjogúságot (az egyenlő lehetőségek politikája vagy a hátrányos megkülönböztetés tilalma).
Jó lenne orvosolni a felsorolt problémákat, mindenekelőtt azért, hogy a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó tanácsoknak „legyen értelmük”. Ellenkező esetben meg kell azokat szüntetni.
F.D.K. (Fordította: Márton Attila)
