A bánáti Becséről, Törökbecséről ismét pozitív hírek.
A Serbia Manifatture Kft. szándékai szerint február végén az egykori Pobeda helyén, felújított üzemben megkezdődik a lábbeli gyártás. Ez körülbelül kétszáz munkahely létesítését jelenti. Az érdeklődőket felszólította a gyár arra, hogy jelentkezzenek az állami munkaközvetítőnél (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat). A bejelentkezést követően mindannyiukat beszélgetésre hívja a (potenciális) munkaadó.
A terv szerint a felvett munkaerő egyik része e hónap végén megkezdi a termelést, a másik része pedig kiképzésre megy az új gépeken való munkához, nyilatkozta a cég igazgatója a Dnevniknek.
Az igazgató megköszönte az együttműködést és a segítséget a községi vezetőségnek. Milivoj Vrebalov (LDP) tehát újabb sikert könyvelhet el községi elnökként.
Törökbecsén tehát potenciálisan 200 új munkahely.
Inđiján pedig ismét újabb gyárat, üzemet kezdtek építeni. Február elsején volt az alapkőletétel, a tervek szerint decemberben háromszázan kaphatnak munkát. Az üzemet egyébként félezer munkásra tervezték. A dániai Grundfos három és fél éves tárgyalások után kezdett bele az építkezésbe. Oroszországi, magyarországi és egyéb piacokra szánják a cirkulációs szivattyúkat. Ezen nem hiszem, hogy bárki is meglepődött volna, hiszen Goran Ješić (DP) Inđija polgármestere, a Blic által nemrég megválasztott „szakértői kormány” alelnöke már évek óta „csodapolgármesternek” számít az országban. Róla még 2006-ban azt írták, hogy európaivá tette a szerémségi községet, egyrészt a zöldmezős és egyéb befektetésekkel, másrészt pedig azzal, ahogyan a községi adminisztráció viszonyul az egyszerű polgárokhoz.
Óbecsén is volt már idén sikere a községi hatalomnak. Állami gyógyszertárt nyitottak az Újfaluban! Húsz év után ismét van kirendeltsége a Városi Gyógyszertárnak. A kirendeltség felszerelését nagyjából 10 szerbiai átlagfizetéssel (450 000 dinár) finanszírozta a község. Ilyen nagy sikert nem lehetett meg nem ünnepelni – január 19-én megvolt az ünnepélyes megnyitó, a községi elnök (VMSZ) és annak helyettese (DP) is jelen volt. Sőt, nemcsak ők ketten, lásd a hivatalos községi honlapot: „Az ünnepélyes megnyitón részt vettek Knézi Péter, községi elnök, Budislav Medurić, a községi elnök helyettese, Dušan Jovanović, a Községi Képviselő-testület elnöke, dr. Siniša Sijačić, az Egészségház igazgatója, Slitter Zsuzsanna, a Testvériség-egység HK titkára és a helyi önkormányzat további képviselői, valamint Óbecse község lakosai”. A honlapon megjelentek szerint: „Az ünnepélyes szalag-átvágást Knézi Péter, községi elnök, Budislav Medurić, a községi elnök helyettese és dr. Siniša Sijačić, az Egészségház igazgatója közösen ejtették meg”. Ünnepélyes megnyitó tehát volt, „megejtették a szalag-átvágást” is, megvolt a polgármesteri jókívánság is („Kívánom, hogy nagyon egészségesek legyenek, és hogy a gyógyszertárat az egészségük javítása érdekében vegyék igénybe – mondta a jelenlevőknek Knézi Péter, községi elnök” – idézet a becej.rs honlapról) de gyógyszert akkor még nem vehettek az újfalusiak. Nem volt még meg a felügyelőségi engedély. Majd két héttel később, február elsején mégis megnyitotta kapuit a patika.
A sajtóban megjelentek szerint az újfalusiaknak többé nem kell Óbecse központjába bemenniük, ha állami gyógyszertárban szeretnének vásárolni. Kivéve akkor, ha „egészségük javítására” délután három óra után kényszerülnek rá, merthogy a nyitvatartási idő: 8-15 h.
B.M.