bartucnNem mindenkivel történik meg, hogy egyszer csak kiteljesedik, ha egyáltalán lehet így fogalmazni. Bartuc Edittel, úgy tűnik, hogy megtörtént.
Annak ellenére, hogy a községházán dolgozik, egy idő óta a színek, az ízek, a kísérletezés, s talán azt is mondhatnánk, hogy az utazások, a világot látás foglalkoztatja.
Az ízek, a világot látás – ténylegesen, de magadon belül is – a fontos. Ételfotóid, főleg torták és kalácsok voltak eddig napirenden, de ezen a téren is egyre merészebb leszel, történeteket mondanak el, életbölcsességekkel, versekkel, gondolatokkal fűszerezve. Nem csupán főzöl és sütsz, alkotásaid vannak, amelyek egészek. Fotóidat „lapozva“, csupán néhány van rólad, a szemedből áradó derű is azt mutatja, hogy utazol. Utazol magadban, messzebbre, de akár Újvidékig is, üdítőt fogyasztva – élsz. Tehát: az az érzésem, hogy mindenekelőtt valamilyen hiánypótlóként kezdted el „gyakorolni“ a szerelmet: kalácsok, torták készítését, s nem is akármilyen díszítését. Mikor kezdődött?
– Érdeklődésem a sütés, főzés iránt valahol nagylánykoromban indult, nagy valószínűséggel nagyanyámtól örököltem. A sütés-főzés állandóan itt volt az életemben. Mindig is szívesen készítettem édes, sós kalácsokat családom részére. Kb. 5 évvel ezelőtt kezdtem el az elkészített ételeket fotózni, posztolni – mondta Bartuc Edit.
A cimetes csiga volt az, amikor megfigyelőként úgy éreztem, hogy beszippant a világod. Szerintem másokat is. Ez az a pont, amikor a tökély emberivé lesz. Mit mondanál erre?
– Boldoggá tesz, hogy az emberek észreveszik azt, amit csinálok. Mivel én a sütik készítését kimondottan magam miatt kezdtem, nagyon örülök, hogy az embereknek elnyeri tetszését. Törekszek a régi receptek használatára, felelevenítésére, de ugyanakkor nyitott vagyok az újítások felé is.
F.D.K. (Részletek az interjúból, a teljes beszélgetés a Becsei Mozaik nyomtatott kiadásában jelenik meg február 21-én)
