trg_fontane
Most ezt képzejjétek e. Ülünk a kertbe valamellik nap, oszt kávézunk a szomszédasszonnya, me az én uram meg az ő embere nem nagyon isszák má a kávét, azé nekik meg kellett kóstónni az idei pálinkát, erre begyün a rég nem látott rokon oszt leül politizánni.
Mámint nem azé gyütt be hogy politizájjon, hanem segíccségé, me ha nem kéne neki semmi, nem is gyütt vóna, de leűtt oszt alighanem a fejibe szátt a barack, oszt ekezdett handabandázni. Mehogy nemrég úta ő is pártag, me rágyütt, hogy abbú neki haszna lehet, gondókoznia nem kő érte, csak csinájja amit mondanak neki, oszt majcsak csurran-csöppen. Van errű egy vicc:
Egy orosz paraszt reggel kimegy a földre kapálni. Összeszedi magát, de a kapuban megáll:
– No! Lenin könyv nálam van, párttagsági nálam van, Pravda nálam van, minden rendben! Mehetünk!
A falu végén ismét leellenőrzi magát:
– Lenin élete nálam van, párttagsági igazolvány nálam van, Pravda nálam van. Mehetek tovább!
Kiér a földekre, megint végignézi magát:
– Lenin élete nálam van, párttagsági nálam van, Pravda nálam van, minden rendben… Hű a picsába, a kapát meg otthon felejtettem!
Oszt ekezdett nekünk kampányóni ottan a békés vasárnap délutánba, amikó én meg az uramat le is tiltottam a tévénézésrű me a mútkó is úgy főbosszantotta magát valamelik híradón, hogy csak no. Me aszonta hogy mindennap ugyanaz van a híradóba, egy sor vezér, meg még egy sor propaganda. Hogy meliket nézte, nem tudom, de naggyábú mind egy. Oszt mondom, gyütt a távoli rokon, akinek eszibe jutottunk hirtelen a kampánnya. Mehogy nemzeti tanácsi választások lesznek. Há jó van, kimegyünk, nem megyünk majd meglássuk. Na de nem engedi ő, me meg akar győzni. Haggyá mán békin, van nekem eszem, oszt nem is csak a tévét nézem, az internetrű sokka többet meg többfélét megtudunk, főleg ha az onokánk, a nagyobb is itthon van.
Szóva erontotta a vasárnapunkat, ez az én lele párom meg másnap ement neki ingyé segíteni, me rokon, persze, meg istenfizesse meg, meg ijesmi. Na jó van. Maj visszakapjuk, hogyne.
Osztan láttuk a noviszádi tévébe, hogy kire lehet maj szavazni október végin. Persze, ott van a véemesz, amelik megin összefogásnak híli magát, meg lessz a véemdéká, meg az emerem, meg a liga, meg tán a demokraták, csak azok még nem tuggyák hogy melik néven. A véemdépé aszonta hogy ők biszony nem mennek ki, mehogy egypártrendszer van a magyarságná, meg hogy a véemesz kap minden támogatást odaátrú, meg majdnem minden médiákat a véeemesz ellenőriz, meg hogy még véletlenű se eggyenlőek az eséjek a nemzeti tanácsi választásokon. Há ez igaz – aszongya az uram, aki amiúta netezik, jó informátt, mosmán ő olvas fel nekem. Persze, de az is igaz hogy akkó párt a párt ha lehet rá szavazni is vagy nem szavazni – eszt meg én montam.
Oszt a nagy örömbe hogy má megin lesz nemzeti tanácsunk, amibe az onokám szerint naggyábú ugyanazok űnek maj akik eddig, nehogy efelejcsük mán hogy naggyábú tizenvalahány százalékka kevesebb az idén a magyar elsős mint tavaly! Meg hogy mindennap emegy szinte valaki külföldre hála az orbánék magyar passzusának. Há lassan de biztossan nem marad itten senki. Osztakkó hiába szózatozunk, hogy maj a sírjainkná az onokáink leborúnak, meg alighanem az onokáink Bambergbe, meg Mönhegladbahba, meg mittomén hová készűnnek. Osztakkó faja hogy van nemzeti tanácsunk meg hogy magyarok űnnek a kormányokba. Na jó, nekik faja.
A csiga és a kecske sétálnak a parlament felé, és amint beszélgetnek, kiderül, hogy mindketten segédnek akarnak jelentkezni egy politikushoz. Mikor már kifelé jönnek, újra összetalálkoznak, és a csiga örömmel meséli, hogy felvették.
– Hát hogyhogy felvettek?
– Figyelj kecske, itt csúszni-mászni kell tudni, nem mekegni!
Mi meg várjuk hogy a nyögdíjjat mennyive veszi le Urunk és Parancsolónk. Közbe meg látom az agenciók jelentéseibű, hogy a nép ütet nagyon szeresse. Ők tuggyák hogy mé, ha tuggyák. Jóvan, megnézik a hiradót oszt megmongyák nekik. A vejem meg má tuggya hogy neki levették a minulirádot, oszt még kevesebb fizetést kap. Aszonta neki a gazdája, hogy benne van az új zákonba. Na ki is akatt a vejem a zákonra meg azokra akik meghozták, oszt akkó sorba vette a kojalíciós barátokat, oszt szitta a Vezérünket, meg a magyar Vezérünket, meg a valamikori Vezérünknek az utóggyát, azt a dagit. Monta neki az uram hogy ne nagyon óbégasson, me meghajják oszt még ez a munkája se lessz neki. Aszonta a vejem hogy Noviszádon úgyse nagyon értik, amit ő óbégat. Úgyhogy csináli tovább, za szitne páre, ahogy mongya, me az is úgy ment-e Noviszádra, hogy alig tudott valamit szerbű, most meg mán alig tud magyarú. De szerbű se komplettű tud, na jó van, eladni nem fogják.
Na oszt ha mán eladásrú van szó, eppen érdeköl, hogy kinek aggyák e a becsei pikket má megin. Me kitanátták Belegrádba hogy má megin privatizánni kő. Van ott még amit e lehet lopni? Na, ne legyé mingyá ijen negativ, me maj fővirágoztassák – mongya a piacon az eggyik kofa, me ő meg sokat nézi a tévét, oszt e is hiszi amit ott mondanak. Na legyen neki igaza.
Ja, meg vóttam orvosná, visszeres a lábam, oszt má nagyon fájt a nyáron, oszt aszonta, még nem kő operánni, de vigyázzak rá. Ja, könnyű eszt mondani. Me má néha a portürlés is nehezemre esik, pedig azé még nem vagyunk mi annyira öregek. Csak a lányunkéknak lenne jobb. Nekünk má vót jobb, oszt akkó gyüttek ezek akik most is szabják a gatyánkat oszt jó bedurrantottak.
Na jó van, elég is vót mára a beszédbű, most emegyek a mesterhő megjavíttatni az uram biciklijét, me aszt is mán a szentlélek tarcsa össze. Oszt vigyázzatok magatokra meg egymásra.
Marisotok
