BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Kikapcsolódás

Ez is megvótt. Meglepetés nincsen. Az öregek edöntötték a fiatalok sorsát. De hát aki meg nem megy ki az ne panaszkoggyon. Tüntetnek, ahun tüntetnek, ezrek, tízezrek, bátrak, nem mondom, rendbe, de azé nem a választások után kéne követenni a szavazólisták rendbetételét, meg a szabad médiákat meg minden. Mámind, esső után késő a köpönyeg, a nóta is aszongya.

Úgyhogy, ijen má rég vót, vagy nem is ojan rég mán amikó egy kézbe vót minden hatalom. Esztet akarja a nép, vagyis azoknak a kicsit több mind fele akik állitólag ementek szavazni. Vót itten minden, ijen szinház, ojan szinház, minden újság ugyanúgy nézett ki. Eggyet kivéve az meg most éppen haldokóni kezdett…
Na de azokrú mit mongyon az ember akik elaggyák a szavazatukat… Nincs rá szép szavam, mongyuk így, me mámma szépen fogalmazok. Az övé, asztat csinál vele, amit akar – mongya a pártember rokon. Aha csak az egyrészt bűntett, másrészt azza a mi életünkre is kihat. Mindenkijére.
Ja, oszt odaát kiderűtt hogy mekkora óriási pézekke nyomja az a kurha brüsszeli bürokrácia, imperialista, liberalista bürokrácia a szegény nemzetünket. Gondolom anékű a sok-sok miliárd ojrótú nem tejjesítene jobban szeretett anyaországunk, meg a még inkább szeretett kurmánya.
Megválasztanak egy pasit polgármesternek, aki megkérdezi elődjét, hogyan tett szert drága sportautóra, családi házra, nyaralóra a polgármestersége alatt.
– Látod ott azt a hidat? – kérdi az előd.
– Igen.
– 15 % zsebre ment.
Egy év múlva találkoznak és meglepődve tapasztalja az ex-polgármester, hogy utódja mindazt 1 év alatt elérte, ami neki 4 év alatt sikerült.
– Hogy csináltad? – kérdi.
– Látod ott azt a hidat?
– Milyen hidat?
– Na ugye, 100 % zsebre ment.
Ja meg ojat is olvastunk a neten, hogy a tájkún, aki addig nyerte e a tendereket amíg össze nem veszett nemzetünk nagy vezérive, azóta meg más tájkúnok nyernek, aszonta, hogy az oroszoktú akart pézt kapni hogy magáévá tegye az ertéelt is. Erre gyütt a nemzetárulózás meg a sorosozás. Oszt mindennapra kő hogy jusson valami feszkó meg paróla, úgyhogy orosz mintára roham a kormányilag nem kontrolált egyetemre a kormányilag nem pézelt civilszervzetekre… Dobro pozsálovaty v Budapjest!
Lenin haldoklik és még egyszer utoljára megbeszél mindent Sztálinnal, a követőjével.
– Egyetlen dolog miatt aggódom – mondja Lenin – mégpedig az, hogy fognak-e téged követni az emberek? Mit gondolsz Sztálin elvtárs?
– Fognak, bizonyára fognak…
– Remélem – mondja Lenin – de mi lesz, ha mégsem?
– Nem probléma, megoldjuk – mondja Sztálin – mert akkor téged fognak követni, Lenin elvtárs!
Na de a legjobb az egészbe a hatalmi állampárt magyar szekciója, a bisztos ponty. Aszongya az oppoziciójuk, a mozgalom meg a véemdéká, hogy a bisztos pontyra mostan ojan húsz-huszonötezren halgattak és szavaztak fárathatatlan vezérünkre. Most ez vagy igaz vagy nem, de mongyuk az odaáti referendumon se szavaztak sokan ittenrű. Kevesebb a szavazat, de több a péz. Osztakkó mi van? Kifizetődik, nem?
Na de hagyjuk. Jó lessz, mostan nagyon jó lessz, monták a szavazók, me növeli maj a nyugdíjjakat. Növeli, há, csak még asztat a szintet se érte e amin vótak, mielőtt lecsökkentette vóna.
Na de nem baj. Minden jó lessz. Tíz év múvva maj ezek a prosperálók marannak csak itt (nem azokra a kicsikre gondóttam, akik vettek valami gépet, hanem az igaziakra, akik a javát kapják). Maj ők körbeájják a kopjafákat, naggyábú annyian is lesznek hogy körbeérjék, oszt sokás szerint Szózat, Himnusz, ha nagyon magyarkodunk akkó székej himnusz, oszt akkó hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
Ja oszt ebbe a nagy szélbe meg ami vót megfázott az uram. Me az is ojan nyápic, hogy megfújja a szél, oszt úgy marad. Osztakkó orvos, meg gyógyszer meg téa, meg … semmi más. Nincsen gyümőcsszezon, most nincsen péz. Amarra meg, ha arra teccik gondónni, má megin nincsen kedve, aszongya beteg.
Úgyhogy hagytam pihenni meg gyógyúnni én meg ementem körbejárni a barátnőket.
Hallottam sokmindent. Azon lepődök meg mindég hogy ők mindent tunnak, én meg mindenen meglepődök. Monták is hogy naiv vagyok. Én vagyok a naiv, na. Asztat javasótta az eggyik (monták, hogy ne emlegessem a neveiket), hogy utazzunk e egy kicsit az urama, maj meglássuk jót tesz. Na most ugye, neki jár a megbódogútt ura után a nyugdíj, ő emegy, igaz ő is csak ócsón. De mi mibű? Meg hová? De főleg mibű? Erre monta az uram, hogy maj ő bedobja magát, me hát ő menne valahová de nagyon, oszt maj főhívogassa a katonakollegáit meg más kollegáit, osztan maj emegyünk azokhó. Maj viszünk kávét meg bombonyérát… Montam neki hogy a bombonyéra má nagyon nem divat, venni se lehet. De jóvan, csak intézze, telefonánni betegen is lehet.