trg_fontane
Oszt együtt mán az ősz. Amúgy nem szeretem, de má annyira elegem vót abbú a kánikulábú, még szeptemberbe is, hogy mosmán nagyon vártam. Oszt mekkérdezte valamelik nap a szomszédasszony, hogy hogy vagyok. Oszt nem is úgy csak kutyafuttába, meg se várva a választ, hanem láttam, hogy ténleg beszégetni akar. Montam neki gyere be eggy kávéra.
Leűttünk, még jó hogy cseréttem aznap regge abroszt, me a hétvégin vótak a gyerekek oszt a kicsit is erőve úgy űtették az etetőszékbe hogy ott legyen az asztanná, úgyhogy megvót a mama öröme. Na de enné nagyobb bajunk ne legyen, kimosom én az abroszt is csak gyakrabban lássam űket. Na, oszt mondom leűttünk az Erzsive beszégetni.
Oszt mondta mindenki a baját, én asztat, hogy ekezdett mosmán fájni a derekam, pedig azé még öreg nem vagyok. Nem is az öregségtű van, hanem a sok hajlongástú. Na nem azé me nézem a híreket oszt amikó meglátom valamelyik vezért akkó hajlongok előtte, me azé hülye se vagyok, hanem a kukorica miatt.
Mehogy nem szettük le amikó köllött, oszt valakik megakartak előzni. Oszt tele vót a kukoricás rakásokka csak arra vártak, hogy evigyék, me má szedni ekezték. Na amikó esztet az uram meglátta, akkó elindútunk. Nagy vót a zájer, csakhogy a végin én meg az uram mentünk csak ki, mi szettük fő. Épp vikkend vót, oszt a vejem szót a kollegáinak oszt kimentek a kombájja, oszt elintézték. Há, nem azé van az a kukorica hogy az szeggye fő, aki akarja.
Persze, utánna gyütt a fúróva az öreg itt a szomszéccságba, hogy bezzeg valamikó a csőszök, meg a csendőrök. Az uram meg rákontrázott, hogy bezzeg a Titó idejébe nem lopta senki se a termést, me egyrészt megvót mindenkinek minden, másrészt meg a milicija, amikó odab..tt, akkó ement a kedve a tolvajnak.
Várjá mán, ebbű haszon nincsen, mondom én nekik. Most ez az állam van, oszt ebbe kő szenvenni. Me ez az állam nem a kisemberé van, hanem a nagytőkéseké (bizony, tudom én is a szavakat, me a marxizmust asztat tutta ám a Maris, de úgy látom, hogy a nagy krízis úta mások is főfedezték újra). Szóva itten az megy hogy azok akik asztat igérték hogy maj kivizsgájják a privatizációkat, persze nem csinátták asztat meg, hanem bizony úgy annak e mindent, amit nem ők építettek, hanem a nép, meg ami a népé, hogy csak no. Há bisztos kő a péz a választásokra. Na meg amúgy is jó gyün…
Itt van, demonstrátt az opozíció (vagyis a demokraták me más oppozíció nincsen, mindenki más a morzsákat várja a hős vezér asztalárú) Beográdba, oszt rájuk eresztették a rendőrséget. Nehogy má megzavarják a hős vezér és sejk barátainak az ünnepségit.
Moszkvában a KGB épülete mellett egy lakásból kiszökik egy papagáj, és átrepül a KGB épületére.
A tulaj gyorsan felhívja a KGB-t:
– Ha elfogják a papagájt és elkezdene beszélni, már előre megmondom, hogy sem én, se családom egyetlen tagja nem ért egyet a papagájunk politikai nézeteivel!
De a nép mindent megesz. Meg mindent efelejt. Itt van, láccik mosmán az is hogy nemzeti nagyvezérünk odaátrú azé csinátta a cirkuszt hogy visszakapja a szavazóit. Me ahogy visszakapta üket ekezte szépen átengenni a menekűtteket, sőt még vonatot is ad alájuk hogy bemennyenek Ausztriába. Keménykedett pár hónapig, mekkapta amit akart, a nép megette.
Nálunk meg a jófiú jáccás van divatba menekültügybe. Me hogy hős vezérünk elejitű kezdve mindenkit átenged, oszt ő a jó fiú nyugaton. Persze a horvátoknak nem teccett amikó a két barát, az itteni meg az odaáti vezér megbeszétték, hogy Horgos felé mosmán senkit, hanem mindenkit a horvátokhó.
A legjobb az egészbe meg az hogy az itteni kormányújságok (mápedig a zöme az) leusztasázzák a nagyon nem usztasa horvát miniszterelnököt (aki szintén külön mese), de azé a (vót?) csetnik vezetőink jókat beszégetnek az enyhénszóva nacionalista horvát elnöknőve. Zsák meg a fóttja.
Na nem teccik nekem ez az egísz oszt kész. Túl sok a gyűlölet mindenfele, ojan má majnem mint amikó kezték szétb…ni a Jugoszláviát. Akkó is ojan jó megértették egymást a nacionalisták. Szegíny Ante Márkovicsnak evágták közössen a nyakát, pedig ha az marad, má rég uniósak lettünk vóna. Ojan régi unióssak, nem ezek az újjak akikke csak baj van – kiálcsa az uram. Mehogy ő nem felejti e sohase hogy mi azoknak a nyugat vótunk, de a nyugaton se köllött szégyenkeznünk.
Mostan meg azé is kő szégyenkeznünk, me röhög rajtunk a moholi barátnőm, akikné vótunk a mútt vikenden, amikó lehűtt az idő, hogy aszongya meddig épül má nállatok az a körforgalom, me hónapok úta sehogyse. Maj novemberbe, aszongyák. Ja, csak nehogy addigra leessen a hó, mongya ő.
Két szőke nő beszélget:
– Képzeld tegnap vizsgám volt autóvezetésből, és meghúztak.
– Hogyhogy?
– Bementem a körforgalomba, ki volt írva hogy 30. Hát én körbe is mentem 30-szor, mégis meghúztak.
– Nem lehet hogy elszámoltad?!
Jóvan na annékű a körforgalom nékű még megleszünk valahogy. Énnekem most nem zavar hogy lessz körforgalom vagy nem, me mostan éppen jó vagyok, me az onokám nem ment e Londonba. Marad itten, aszongya majcsak lessz valami. Há, valami lessz, dehogy mi asztat nem tudhassuk. De esztet má nem montam neki.
Puszil Marisotok
