Ez az én onokám má’ megin’ akadékoskodik. Me’, hogy – mondja ő – Becsérű’ hír se nagyon megy ki a világba.
Az autósoknak citromot vagy almát osztogató szeveres diákok, meg a mezőgazdasági kiállítás, egy-két sporthír – oszt ennyi a kétheti termés az egyik hírkereső portálon, vagy miafenén.
Az a portál nevű valami az nem ugyanaz, mint a porta, de figyelj: aszonta az onokám, hogy van valami hasonlóság, me’ hogy az a portál az kapu a világba. Szereti az internetet bújni, néha egész érdekeseket mond amikó’ ejön meglátogatni bennünket. Aszongya, az internetrű tud meg sok mindent, ami az országba’ történik.
Ő mon’ta e’ azt is, hogy az a becsei kiállítás külön érdekes vót. Előbb aszonták, hogy majd a Vucsityék helytartója, az új polgármesterünk, a Vuk, nyitja meg, utána aszonták, hogy nem, hanem a tartományi kormánybú egy miniszterhelyettes. Az el is jött, de a kösségi hatalombú éppen ezé nem ment e’ senki. Me’ két társaság az. Márhogy a demokraták meg a szerbhaladók.
A demokrata Jésity annyira nem bírja példáú’ az új újvidéki hatalmat, meg ahogy az összejött (na, az is egy külön mese, még szaftosabb mint ez a mi becseink), hogy nem vót hajlandó megnyitni az újvidéki halászati-vadászati kiállítást. Me’ hogy oda hivatalos vót az új noviszádi polgármester. Aszonta a Jésity, hogy ő ilyenek társaságát kerüli.
Oszt nem tudom mi lesz a Knézive’ most, hogy a Pásztor közőte, hogy a véemesz a haladókka’ is lepaktál, ha éppen úgy adódik – persze csakis a magyarság érdekébe’. Csakis azé’, há mé’ másé’?
Azám, a Knézi má’ lépaktá’t velük még a télen, de a nyáron meg főleg. Most akkó a Knézit visszaveszik a Pártba? Vagy mégse? Me engedély nékű csináta a kojalálást? Itt van Kishegyes, ott engedélyt kértek, meg is kapták, meg Muzslán is, oszt mi bajuk van, semmi.
A szerb újságokat is olvasom – há’, tudok én szerbű, honne tudnák, az uram is segít, meg az onokám is, meg a tévéket is nézem – ezekbű azé mettud az ember olyasmiket, amiket máshonnan nemigazán.
Példának okáé azt hogy ezeknek a haladóknak akik most olyan e’fogadhatóak lettek elég érdekes figuráik vannak. Van az a Drecun például aki nagyon ott vót a koszovói háború idején a tévébe, habzott ám a szája, meg van valami vót tévésük, aki összeállított egy feketelistát, benne egy sor zenész, énekes, színész, aszongya ezek szerbellenesek, meg valami kultúrforradalmat akar csiná’ni. Meg sok más ilyen.
No oszt Becsérű keztem írni, hogy sehun semmi az újságokba’ rúla. Szóva’ még nem lendűtünk föl. Amott, a bánáti ódalon mindig tanának a firkászok valamit – kikötőt vagy mit akarnak építeni éppen, de nálunk semmi. Pedig átállt egy sor újság a Vucsityékhó, éppen találhatnának valamit az itteni haladásrú is. Kitaláhatnának ha mást nem.
Ja meg a békilencvenkettőn néztem annak a Brankicának a műsorát, oszt nagyon az jött ki abbú, hogy a nagy hazafiak pénzbe’ mérik ám a nemzetszeretetet. A szerbekné’, há persze.
Sok nekem már a politika, ennyi gonosság nincs má’ a spanyol sorozatokba se (ordít az onokám, hogy nem mind spanyol az, hanem délamerikai, csak spanyolú beszé’nek benne – há neki nem mindegy?). A szomszéd a mútkó’ három-négy barack után föl is ordított, hogy politikusnak csak az megy e’ akinek mindenhő van gyomra. Aszonta ne írjam le a nevét még véletlenű se, me’ akkora demokrácia van, hogy ű bizony fél. Me’ hogy elovassák oszt keresztbetesznek neki.
Tuggyátok mi a külömbség a régi rendszer meg az között ami most van: akkó féltek az emberek a Párttú, most meg nemcsak a Párttú félnek, hanem attú is, hogy nem lesz pénzük enni, orvosságra, iskolára, kreditre.
Ezé’ inkább nézem az X faktort a tévébe, hogy elengeggyem az agyam. Az uramma szoktuk nézni. A Nórikát szeressük nagyon. Ő nézni, én meg hallgatni. Na de elegem lett abbú is, amikó a mú’tkó’ néhány olyan akinek hangja nincs, de nagyon kanosnak képze’te magát odament a zsürihő oszt riszá’ta magát az erdélyi Ildikó előtt. Köllették ott magukat, billegtek mint a szarógalambok. Gusztustalan, no. Oszt még a nép azza gyün, hogy azok a melegek miket csinának Riózsaneiróba’ amikó felvonulnak. Ott, há. Ezek meg Pesten csinájják, tévébe, meg fő műsoridőbe. Arra a Rióira akinek nem teccik nem megy e’, ezek a tévébe meg berakják hagy örűjjön a nép. Me’ szereti ám a nép a hülyéket nézni nagyon.
Na de vót aki szépen is énekő’t. Vajdaságiakat nem nagyon láttam továbbjutni. Az onokám szerint azé me’ mind kiment má az osztrákokhó meg a németekhő. Beszél a gyerek összevissza. Az én ismerőseim közű példáú’ senki sem ment sehova. Me’ ti má’ matuzsálemok vagytok – mondja az onokám, majd szólok az öregapjának, hogy állítsa má’ le.
Ott van az X-ben a Jimmy fia is, olyan szépen éneköl mint a szegény apja valamikó. Amikó’ éppen ő vót a tévébe, akkó vendégeink vótak, oszt nagyon megörültünk mindannyian. Monta is a Bözse, hogy a Jimmy még az Elviszné’ is nagyobb, me’ az Elvisznek a gyerekei biztos nem tunnak ilyen szépen énekelni.
Az egyik barátnőm meg szó’t, hogy emberejjem meg má’ magam, ne írjak ilyen parasztossan. Montam neki, hogy én tisztelem a Vukot, a Karadzsityot, oszt úgy írok, ahogy beszélek.
Me’ mi erre így beszélünk, nem? Olvastam én a Móric Zsigmondnak a Rózsa Sándorrú írt regényét, ott mindenki őzik, mint Bánátba’. Oszt az igazán híres regény, nem? Nem azé’ mondom, me’ én a Móricz Zsigmondnak tartom magam, annyira azé’ nem gajbútam meg, csak mondom, hogy písi kao sto govoris.
Ez a meleg meg má’ nagyon kiidegöl. Azt láttam a tévébe’ hogy egy időbe nagyon főkapottak vó’tak a struccfarmok errefele, de lassan tevefarmok is jóvónának, me’ hogy nincs mindenkinek sivatagi dzsippje, vagy szebben mondva, terepjárója. Az uram meg nagyon szerette a Párizs-Dakart, de amióta az Alkaida miatt átrakták valamelyik Amerikába, azóta nincs oda érte. Montam neki hogyha ez így megy akkó’ nemsokára nemcsak a pecellósi úton lehet relizni, hanem majd a Tisza medrébe’ is.
Betsey Mariska