trg_fontaneVasárnap vótak nálunk vendégek. Oszt ementek, én epakóttam, emosogattam, persze, me ki más, oszt bemegyek tévézni, az uram mán elalutt, én csapogatom ide oda, mámind a tévét, semmi nincsen benne.
Odaűttem az ablakhó oszt bámúttam az uccát. Sötét vót mán, de főkapcsótták a lámpákat. Eppenhogy meg is lepőttem, me vannak akik így este sportónak. Jó, nem sokan, de vannak. Na mondom, nekem is jobb vóna tán fölűnni a biciklire, oszt fordúnni míg nem hidegek az esték. Az uramnak is teccik az ötlet csak nálla egy kicsit tovább tart megindúni. Mit bámujjam minden este asztat a dobozt. Engem má a filmek se kötnek le, főleg nem azok, amik úgy néznek ki hogy egy kis film, akkó sok reklám, oszt mire annak vége van el is felejtettem hogy mit néztem.
Oszt evagyunk. Az uram most kertészkedik eppen, jó hobi az, haszon is van belűle. Mondom neki a mútkó, hogy fő is kéne mán újjúni me azé annyira öregek még nem vagyunk hogy haggyunk mindent a fenébe. E is ment a vásárba a komájáva, sikerűtt is venniük ócsón egy egészen új mosogatót a nyári konyhába, me ez a régi mán vagy harminc éves, még a boldog időkbű való vót. Persze baj vót a behozatalla, me ottan még főrakták nekik az utánfutóra, de itten má nekik köllött vóna leszenni meg berakni. Köllött vóna ha nincsen itt a vejkó, meg az onokám. Tudja az én uram hogy mikó újít a házba. Úgyhogy nem úgy jártam mind az ecceri a viccbe…
Két barátnő beszélget:
– Képzeld, múlt héten finoman megpróbáltam a férjem tudtára adni, hogy születésnapomra szeretném, ha megajándékozna egy kerékpárral. Mondtam, hogy szeretnék többet mozogni a friss levegőn, és hogy szeretnék pedált érezni a lábam alatt.
– Megkaptad a kerékpárt?
– Nem, helyette kitette a régi varrógépemet a balkonra!
Ja oszt aznap benézett a rokon, az a pártos. Osztan má nem annyira lelkes. Bisztos messze van a bödöntű. Meg kiakatt hogy az övéi megszavaznak mindenhun mindent, Szabadkán a Matija diszpolgárságát, Zomborba a magyar könyvtárosok ebocsátását meg ijesmi. Az is zavarja hogy mi kis városkánkba eléggé másodvonalba szorúttak. Nem baj mondja neki az uram, me annak be se áll a szája, lehet szavazni az unió meg a migráncsok ellen az odaáti népszavazáson. Me mi is nagyon fontossak lettünk, nehogy ne legyen ki az ötven százalék. De nem félek én attú, hogy nem lessz ki, me az a fontos mindig hogy ki számojja. Tudják, a tudta népszavazás. Aszongya a rokon, jó van, nézi ő a tévét, oszt úgy is van ahogy ottan mongyák me csak nem hazunnának, meg akar is ő népszavazni ahogy mongyák neki, de ettű neki nem lessz jobb. Me ő aszitte… Mire az uram, aszinni a legkönnyebb, ahhó gondókonni nem kő. Na én meg megijettem hogy ez fogja magát mind mindig amikó ojat hall, amit nem szeret oszt ithagy bennünket, oszt maj ez se jön mán. Mire ő csak ül, oszt bólogat. Há mi lessz itten mán?
Egy állami intézménynél csinos, fiatal nő jelentkezik a személyzeti osztályon.
– Mihez ért hölgyem? – kérdezi tőle a személyzetis.
– Semmihez.
– Sajnálom, azokat az állásokat már mind betöltötték!
Az onokám meg mán megin azza gyün hogy menne Németbe, mondom neki, ahogy gondolod, de pont te köllené nekik? Aszongya, hogy ha ez meg amaz innen meg onann odament, mápedig ő azokná okossabb is meg tuggya aszt a programozást is… Én meg csak legyintettem. Há nekem beleszakad a szivem ha emegy de most én tarcsam itten? Me az apja is esztet mondogassa állandóan. Oszt persze az apja is abba bízik, hogy ő még nem öreg, meg kőművesnek emegy meg ijesmi. Nincsen az embernek nyugta egy napot se. Ha lenne má ojan nap hogy ne hallana az ember rossz hirt, ki halt meg, vagy ki ment e, vagy ki a beteg. Félek én má a hírektű is, me az igaz hogy mán négy éve ojan mind a kilencvenes évekbe, de mostanság nagyon ojan má. Keverik de nagyon a boszánacokná is meg a horvátokná, errű itten meg má nem is érdemes beszénni. Az a fontos, hogy a vezérek jóba vannak. Esztet híjják nacionalista internacionálénak. Ja és eppen érdeköl hogy szeretett pártunk megin rászavaz e arra, amire eccő má rászavazott, hogy a vajdasági szimbólumok szerb szimbólumok legyenek. Én úgy emlékszek hogy erre má rászavaztak eccő, de nemsokára lessz az igazi szavazás is. Szerintem megszavazzák, pont esztet ne tennék meg a partnerüké?
Na de haggyuk, van más is a világon, nem csak a politika (ami nállunk abbú áll hogy nagyokat kő mondani, közbe nagyokat zsebelni), meg nemcsak rossz hírek. Itt van például, a lányomnak lett munkája. Más gyerekeire vigyáz, de a kisonokámat is viheti oda magáva, úgyhogy összeköti a kellemesset a hasznossa. Kap egy kis pézt, oszt nemcsak a vejkó keres. Két kevés több mind egy kevés. Na de van egy vicc, de nem is vicc:
– Mi volt régebben, tojás vagy tyúk? – Régebben minden volt: tojás is, tyúk is!
Mára ennyit, puszil Maris!
