trg_fontane
A Poverello Alapítvány tavaly márciusban nyitotta meg Vajdaságban a harmadik Lurkóházat: Dreát és Hajdújárást követően Becsén is felkarolja a nehéz szociális helyzetben élő magyar családok gyermekeit. Az alapítvány munkatársai és adakozói ezeknek a hátrányos helyzetű, elsősorban alsós tagozatú gyermekeknek a tanulás, az étkezés és az integrált nevelés területén nyújtanak segítséget.
A becsei intézmény első születésnapját március 11-én műsorral, tortával, süteményekkel ünnepelték a gyerekek, a nevelők és a támogatók társaságában. A gyerekek énekeket adtak elő, vicces jelenetekben személyesítették meg nevelőiket, majd Ifjú Izabella házfelelős és dr. Harmath Károly ferences rendi szerzetes mondtak köszönetet az adományozóknak.
„Az óbecsei Lurkóház hivatalos megnyitóján a várt hat gyermek helyett tizennégy jelent meg, jelenleg huszonketten látogatják rendszeresen. Ismerkedés, közös étkezések, tisztálkodás, tanulás, műhelymunkák, játék, gyermekkacaj, öröm, hangzavar, káosz, könnycseppek és bánat váltották egymást tavasz óta a Lurkóházunkban. Egy nagy család vagyunk. Rokonságunk, így szeretjük nevezni jótevőinket, szinte megszámlálhatatlan. Házfelelősként elmondhatom munkatársaim nevében is: védenceink társaságában minden perc kincs. Ajándék látni, amikor lurkóink megérkeznek hangulatos kis fészkünkbe, belebújnak papucsaikba, puszit nyomva arcunkra, s megteszik első kijelentésüket: Éhesek vagyunk, mint a farkasok! Öröm végignézni őket, amint kezet mosnak, örülnek a habzó szappanbuborékoknak, a gőzölgő leveseknek. Felcsendül az ima, miközben néhányan nagyokat vihognak, vagy éppen csipkedik egymást. Szakácsnőnk mosolya akkor volt a legszélesebb, amikor a spenót először elfogyott, hosszú küzdelem árán. Vagy amikor az illemhelyen a lehúzott víz csobban, és a toalettpapírt nem a nyakuk köré tekerve divatos sálként használják. Élmény látni őket, amint a tanulási idő alatt egyikük a pad alatt az iskolatáskájával hason fekve szidja az iskolát, vagy a másikat, aki éppen búvóhelyet épít magának tankönyveiből, vagy azt, amikor az udvart takarítva megtaláljuk az eldugott leckefüzeteket, miközben elhitették velünk, felnőttekkel, hogy otthon felejtették őket. Földi mennyországként éljük meg azokat a pillanatokat, és van belőlük bőven, amikor a saját kezűleg készített méregzsákot püfölik és nem egymást, a középső ujjuk helyett a kisujjukat mutatják, szó nélkül nekilendülnek a leckének, bocsánatot kérnek egymástól és tőlünk, versenyeznek abban, hogy ki fogja ügyesebben megteríteni az asztalt, fölsöpreni termeinket és szabadidejüket végigtáncolják. Velünk együtt szorgoskodnak. Paradicsomot főznek, kaput festenek, a fűtésre használt szójaszalma bálákat hordják talicskán. Aranyosak, amikor fürdetés után tiszta ruhában sétálják végig házunkat, mintha divatbemutatón lennének, vagy amikor a tetvek irtása után a fejükre csavart nejlonzacskót a legmodernebb kalapként viselik. Meghatók azok a pillanatok, amikor megosztják velünk az otthon megélt fájdalmaikat, amikor nyakunkba borulva elmondják, hogy mindannak ellenére nagyon szeretik szüleiket…”, mondta Ifjú Izabella, majd hozzátette: „Védenceink sokat fejlődtek az elmúlt egy év alatt, és fejlődtünk mi, nagyok is. Mert megtanultunk ámulni és csodálkozni szigorú egyszerűségükön. Örülni gazdag lelkiviláguknak, élményeikből okulni. Megtanultuk, hogy nem az számít, van-e az embernek árama és meleg vize, díszes otthona, jóízű falatokkal teli asztala, eljut-e nyaralni a tengerre. Megtanultuk, hogy az ember örülhet akkor is, amikor 40 fokos hőségben anyuka fát rak a tűzre, hogy ebédet főzzön, vagy amikor a nyári szünidőben a gyermek legnagyobb élménye a temetőbe való látogatás, mert ott jóllakott a sírokon hagyott finom falatokkal. És számára nagy felfedezés, hogy imádkozhat azért, hogy szülei ne verjék agyon egymást, vagy amikor először néz be a templom ajtaján, és ámulva mondja: „Tanító néni, ez egy egészen más ország!”
Ricz Róbert
