Erre járva – A köz érdeke

Mi a média feladata?

Majd tíz éve tanítok újságírást. Az egyik tanfolyamon a vendégként megjelent kolléga így válaszolt arra a kérdésre, hogy mi is az a tényfeltáró újságírás: „Másmilyen újságírás nincs is, a többi csupán propaganda”.
Arra gondolt, amit mások úgy fogalmaznak meg, hogy nem újságírás a közlemények, nyilatkozatok közvetítése, hiszen arra egy hirdetőtábla is jó. A hír az, amit valaki el akar titkolni – hangzik egy újabb szigorú, talán nem is teljesen pontos meghatározás, amelynek lényegével mégis egyetértek.
A Szerbiai Független Újságíró-egyesületnek (NUNS) a tényfeltáró újságírással foglalkozó Központja (www.CINS.org.rs) többek között úgy definiálja a tényfeltáró műfaj témáit: „… az, amit egyes személyek, cégek vagy kormányintézmények el akarnak rejteni a nyilvánosság elől”.
A közérdekű információk hozzáférhetőségéről szóló törvény az újságírók egyik mankója. A szerbiai államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium április végén közölte, hogy 140 állami szerv nem tartja be az említett törvényt. 41 polgármester és községi elnök ellen kérte emiatt a minisztérium szabálysértési eljárás beindítását, továbbá 92 szociális központ igazgatója ellen és 7 köztársasági szerv vezetője ellen. A minisztérium december óta illetékes az említett törvény végrehajtására. Több mint 200 hatalmi szervnél jártak a minisztérium felügyelői és a közérdekű információk biztosa.
Mik is azok a közérdekű információk? Elvben minden olyan információ, amellyel a közhatalom szerve rendelkezik, dokumentálva van, és olyasmire vonatkozik, aminek megtudásához a közvéleménynek igazoltan érdeke fűződik. Közhatalomnak minősülnek az állami, a tartományi, az önkormányzati szervek, valamint az olyan szervek, amelyeket közhatáskörök ellátásával bíztak meg.
A médiát civilizált országokban a hatalom negyedik (törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatási) ágának tartják és úgy is kezelik. Nyugaton is szeretik uralni a politikusok a médiát, de sok helyen igen korlátozottak a lehetőségeik, mert olyanok a törvények és azokat be is tartják (ilyen is van!), ott inkább a kommercializálódás és a PR-manipuláció veszélyezteti a polgároknak a tájékoztatásra való jogát.
De pontosan milyen jogról is van szó? Ki határozta meg? Ugyanaz a jog érvényes-e, mondjuk, Óbecsén, Újvidéken, Szabadkán vagy Pirotban, mint Bostonban vagy Kiskunfélegyházán? Igen.
Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. pontja szerint: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon”.
Más lapra tarozik, hogy nálunk többpártrendszer van ugyan, de sajátos: gyakran több egypártrendszerként nyilvánul meg, néha szabadság és demokrácia nélkül. Egyes hatalomtartókban mélyen gyökerezik az egypártrendszeri logika. Ők mindig tudják, hogy annak a szerencsétlen, alulfizetett újságírónak „mihez nincs joga” (mihez is?), és vallják, hogy ők a hatalom, az állam, a nemzet, végsősorban pedig a mindenkori Párt képviselői, akik ebből kifolyólag szentek és sérthetetlenek.
Azt még valahogy megemésztették, hogy négyévente választásokra kell menniük, akkor jóban vannak a médiával, hogy az terjeszthesse „nagyságuk” hírét. Ám azt vallják, hogy a választások között nincs demokrácia, őket megválasztották és azt csinálhatnak, amit akarnak. A pénz, amivel rendelkeznek azonban nem az ő pénzük, hanem a polgároktól elvont pénz (adók, járulékok stb.), sőt alapjában a hatalom se, mert azt is a polgároktól kapták – meghatározott időre.
A média feladata többek között éppen annak a felügyelete, hogy mi történik két választás között. Méghozzá azért is, hogy a következő választásokon a szavazásra jogosultak tények alapján tudjanak dönteni.
Szerbiában közös Kódexet fogadtak el a legjelentősebb újságíró-egyesületek. Ha jól számolom, akkor 46 pontból áll ez a Kódex. Nem ártana időnként leközölni a lapokban, rádiókban, tévéműsorokban és az internetes hírportálokon. Hiszen ennek a szakmának is vannak szabályai. Újságíró-diákjaimnak azt szoktam mondani, hogy a magára adó hentes se nyúl piszkos kézzel a húshoz, így a magára adó újságíró (ellentétben a propagandistával) is tudja a szakmája szabályait, és nem is enged azokból. Mert a média hatalma nagy – akkor is, amikor uszít és szolgál és akkor is, amikor felfedi az igazságot a köz érdekében.
A média utóbbi, pozitív értelemben vett hatalmára leginkább a Watergate-botrány felfedését szokták példaként felhozni, mert akkor a média (a Washington Post) addig kutatott, amíg végül lemondásra kényszerült az akkori világ (egyik) leghatalmasabb embere, az Amerikai Egyesült Államok elnöke (Nixon). A tények ereje, a leközölt tények ereje kényszerítette rá.
Mindezek köztudott dolgok. Vagy mégsem? Nem árt őket néha elismételni, hiszen itt élünk. Május 4-én volt a Sajtószabadság nemzetközi napja. A NUNS képviselői az ez alkalomból megtartott belgrádi összejövetelen a helyi médiát nevezték meg a leginkább veszélyeztetettként.

Márton Attila