trg_fontaneHallottam Óbecsén egy történetet. Ajánlott levél érkezett, a házbeliek nem voltak otthon. Ilyenkor mit tehet az ember – persze, elmegy a postára. A címzett a már sajnos évek óta halott dédapa. Hősünk már sejti, hogy mi lehet a levélben, hisz a család más tagjai már kaptak ilyent előző nap – az állami egészségbiztosító értesít néhány évvel ezelőtti kedvezmény elszámolásáról. Sőt, a sorban Hősünk előtt álló polgár is ugyanilyen értesítést kap kézhez a tolóablaknál.
Mondja is Hősünk mindezt a postai tolóablaknál dolgozó „élmunkásnak”, aki addigra kiérdemelte már e titulust, hiszen kategorikusan közölte, hogy ajánlott levelet csakis személyesen lehet átvenni.
Bizonygatta Hősünk, aki személyi igazolvánnyal bizonyítja kilétét és az azonos vezetéknevet, a postai adminisztráció lelkiismeretes és szabálytisztelő dolgozójának, hogy a címzett már nem él, meg hogy van oka feltételezni, hogy tudja a levél tartalmát, sőt azt is bedobta javaslatként a verbális és közvetlen kommunikáció örvényébe, hogy talán akkor a Hivatalnok kukkantson bele ama küldeménybe, amely nincs is leragasztva és tájékoztassa a kíváncsi rokont a boríték tartalmáról, de nem és nem.
Mert a Hivatalnok tudja a dolgát és ismeri a szabályokat. Ajánlott küldemény csakis személyesen. Nem tudom, mi foroghatott a Hivatástudó Hivatalnok fejében, de lehet, hogy ez: én nem vagyok hibás a különféle bürokraták hibájáért, azért sem, hogy hiába a sok számítógép, a sok tanfolyam, a sok versenytárgyalás, közbeszerzés meg egyéb – az állam egyik karja nem tudja, amit a másik már tud. Mármint, a halálhírt, amelyet oly sok helyen be kell jelenteni.
Nem hibás az óbecsei postai kirendeltség alkalmazottja, ő tudja, hogy neki mi a dolga, meddig terjed a hatásköre és tudja, hogy Ajánlottat Csak Személyesen.
Nem tartozik annak tartalma másra, még az örökösre sem. Honnan is tudná postai alkalmazottunk, hogy ki az örökös, meg hogy egyáltalán igazat mond-e ez a civil, aki itt áll a „salter” túloldalán. Nem az ő dolga ilyesmivel foglalkozni. Az ő dolga azt mondani, hogy Ajánlottat Csak Személyesen.
Hősünk tehát a bürokrácia vasbetonfalába ütközik. A törvény törvény, a szabály szabály, rendnek kell lennie.
Hősünk elkeseredve odaszól még távozóban, hogy vigyék ki akkor a temetőbe, mármint az Ajánlottat, a Küldeményt.
Pedig ő is tudta, hogy abból se lehet semmi, hiszen a címzés nem oda szól. A szabály pedig szabály, a postát odaviszik, ahova címezték. És, ezt már az Olvasó gondolom sejti, Ajánlottat Csakis Személyesen lehet átvenni…
Ja, mindez szerbül történik, azon a nyelven, amelyet mindketten tudnak: Hősünk is, meg a Hivatalnok is. Hősünk tud magyarul is (ez az anyanyelve), a Hivatalnok nem (neki nem ez az anyanyelve). A Posta számára elegendő, ha a Hivatalnok szerbül tud az óbecsei kirendeltségben.
A szabály tehát nem mindig szabály.
Nekem így mesélték. Én csak lejegyeztem. Ha már erre jártam.
M.A.
