trg_fontaneÓbecsén tovább szigorították a vendéglátóipari létesítmények nyitvatartási idejét. A december 30-i képviselő-testületi ülésen úgy döntöttek, hogy ezentúl „télen”, vagyis szeptember 16. és május 15. között, a szórakozóhelyeket munkanapokon és vasárnap 23 órakor be kell zárni, hétvégeken pedig éjfél utáni egy órakor. Az év másik, rövidebb részében, mondjuk úgy, hogy „nyáron”, viszont munkanapokon és vasárnap a nyitvatartási idő 24 óráig tart, pénteken és szombaton pedig hajnali 2 óráig.
Szigorítás mindenfelé
A nyitvatartási idővel egyébként nem először foglalkozik az óbecsei „helyi parlament”. Az interneten rábukkantam egy 2006-os évi hírre, mely szerint akkor nyáron, munkana-pokon, éjfél utáni 1 óra lett a zárási határidő, pénteken és szombaton, meg ünnepnapokon pedig hajnali fél három. Igaz, akkor a „nyár” alatt nem 4 hónap volt értendő, hanem csupán a június 1. és szeptember 1. közötti napok.
Ha jól tudom (az egyik klubhelyiség tulajdonosát kérdeztem meg), Óbecsén az utóbbi időben az volt a regula, hogy a zárási határidő a hét öt napján 24 óra, pénteken és szombaton pedig hajnali 2 óra – egész évben.
Hasonló a helyzet más bácskai és bánáti községekben, városokban. A Törökbecsei Mozaikban az ősszel azt olvastam, hogy ott is szigorításra készülnek. Nagykikindán a nyáron a sebészek kérték a kocsmák előbbi bezárását (nyáron hajnali 3 óráig lehettek nyitva), mert sok volt a sérült, a részeg, akik közül nem kevesen sértegették, bántalmazni próbálták az őket mentő orvosokat, nővéreket.
Újvidéken például még 2008 márciusában úgy döntött az akkori városi hatalom, hogy munkanapokon 23 óra, hétvégén pedig 1 óra a „fájront” ideje, méghozzá egész évben. Kivételt képeznek az éjszakai szórakozóhelyek, amelyek 3 órakor zárnak. Erre közvetlenül az szolgáltatott okot, hogy előzőleg, februárban, nyolcan életüket vesztették, amikor kigyulladt egy szórakozóhely a város központjában.
A kilencvenes évek hordaléka
Az idősebbek, a szülők általában támogatják a szigorításokat, a fiatalok ellenzik. Az egyik fél szerint a korábbi zárás következtében kevesebben részegednek le, kevesebb lesz a verekedés, csökken az utcákra is kiömlő agresszivitás. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a fiataloknak – és itt általában a kiskorúakra gondolunk – van-e helyük az éjszakában, különösen iskolaév közben.
A probléma egyébként nem annyira újkeletű: a nyolcvanas évek végétől kezdődően napról napra lazultak az erkölcsi és a munkanormák, az értékrendszer teljesen megváltozott, a fiatalok egy része a semmittevést vagy a könnyű és gyakran törvénytelen pénzszerzést választotta a média és a környezet hatására, bűnözők lettek az eszményképek, az erőszak a követendő példa. Manapság akkor kezdődik a szórakozás, amikor korábban, akár még a nyolcvanas években is, befejeződött. A szórakozás alatt pedig sokszor turbófolk, tömeges gépzene, sok-sok alkohol vagy más ajzószer értendő.
A másik oldal azzal érvel, hogy a zárás előbbre hozása nem sokat jelent, hiszen az utcán, a folyóparton, az épületek között folytatni lehet az iszogatást „fájront” után is, és ez még talán „közveszélyesebb” is. Annál is inkább, mert például Óbecsén egész éjjel nyitva vannak a kioszkok, ahol alkoholt vásárolhat „aki nem bír magával”. Újvidéken éppen a napokban tiltották be az alkoholárusítást 23 és 6 óra között a lakott övezetekben, vagyis a vajdasági főváros rendészeti szabályai szigorúbbak, mint a mezővárosoké, falvaké.
Kérdezzék meg a fiatalokat is!
Elvben az is jó kérdés, hogy a hatóságoknak mi a feladatuk, vajon a szabadság és a szórakozási lehetőségek korlátozása, vagy az, hogy normális életkörülményeket teremtsenek.
Azt nem sokan vitatják, hogy a lakóövezetekben levő szórakozóhelyeket vagy hangszigetelni kell, vagy korábban be kell zárni, mint a település szélén levőket, nyáron pedig szigorúan korlátozni kell a kerthelyiségek nyitvatartási idejét. És ez rendben is van, hiszen „az én szabadságom ne zavarja a tiedet”, egyszerűbben: van aki reggel dolgozni megy és van aki előbb szeretne lefeküdni – nyáron is.
Ilyen kérdések taglalásakor sem feledkezhetünk meg a pénzről. Újvidéken például majd másfél ezer olyan vendéglátóipari létesítmény van, ahol a munkások száma hatnál kevesebb. Az ilyen kocsmák, kávézók… adóinak 40 százaléka éppen a városi kasszába ömlik be. Vagyis, a rövidebb nyitvatartási idő kevesebb bevételt jelent, amiből az következik, hogy a község is kevesebb adó- és járulékpénzhez jut. Nem mellékesen, a tulajdonosok kevesebb munkaerőt alkalmaznak, vagy rövidebb időre, ami viszont kisebb fizetést jelent (nem a bejelentett minimálbérre gondolok…) és kevesebb borravalót is.
Pénzkérdés a turizmus is. A turista, vagy akár idetévedt hazánkfia nemcsak sétálni szeretne, hanem esetleg úgy pénzt költeni, hogy azt közben élvezze is.
A kisebb települések utcái esténként kihaltak. A mai fiatalok, és ők is csak egyszer fiatalok (!), arra panaszkodnak, hogy nincs hova „kijárniuk”, ismerkedniük, szórakozniuk. Az se jó, ha mindenki a nagyvárosba menekül az unalomtól és a kongó ürességtől, vagy ha 25-30 kilométert utazik a diszkóig, ahonnan – a legjobb esetben csupán fáradtan – hajnalban autózik vissza, többedmagával.
Az éjszakai életet érintő szigorításokkal, szerintem, óvatosan kell bánni. Ha már be kell zárni valamilyen időpontban a kocsmákat, akkor olyankor már máshol se lehessen alkoholt vásárolni.
Talán az lett volna a jobb megoldás, ha nem a „fájrontot” hozták volna előrébb, hanem a rendőrség odafigyelne azokra a helyekre, amelyek arról „híresek”, hogy ezreket nem hagynak aludni, és hogy vadnyugati saloonokhoz illő verekedések gyakori színhelyei. Vagyis, nem kellene minden szórakozóhelyet egy kalap alá venni.
És nem ártana elgondolkodni a szórakozási lehetőségek megszervezéséről sem: a diszkók kihelyezéséről, gyakoribb koncertekről… Végül is, ne én soroljam, kérdezzék meg a fiatalabbakat.
Márton Attila
