trg_fontane
Milan Kundera szerelmi története abban a tíz évben játszódik Csehországban, melynek gyújtópontjában az 1968-as prágai tavasz áll. Az író maga is részt vett az eseményekben, amelynek eredményeként elveszítette munkáját és nem publikálhatott.
A lét elviselhetetlen könnyűsége című sikerregényét, nyugodtan nevezhetjük így, már az emigráció éveiben írta, de a cseh értelmiség helyzetéről szól, többek között. Kundera mindenkinek megmondja a magáét, tárgyilagos bonctörténetet olvashatunk.
A politikai-filozófiai vetület mellett fut a csodálatos szerelmi történet: Tomáš, a sebész, szoknyabolond, sok-sok szeretővel. Azonban, ahogyan az lenni szokott, beleszeret Terezába, a kisvárosi, csiszolatlan pincérnőbe. Feleségül veszi. Mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud lemondani.
A történet háttere a prágai tavasz, az orosz invázió, a „normalizáció” évei, s az azzal járó megaláztatások.
Tomáš és Tereza a nemzeti remények bukásával Svájcba költöznek, de később hazatérnek. Sabina, a festőnő, Tomáš szeretője, viszont az emigrációt választja, de a lét elviselhetetlen könnyűségét érzi.
Ki Milan Kundera? Egy író, aki szintén az emigrációt választotta, azaz a lét elviselhetetlen könnyűségét, aki például 2009-ben nem ment el a csehországi Brnóban róla rendezett konferenciára. Merthogy magát francia írónak, munkáit pedig a francia irodalomhoz tartozónak látja.
Kundera 1975-ben emigrált a volt Csehszlovákiából Franciaországba. Utoljára 1990-ben publikált cseh nyelven. Azóta franciául jelennek meg írásai, egy időben még azt is megtiltotta, hogy anyanyelvére fordítsák őket. 2007-ben neki ítélték a cseh irodalmi díjat, de nem ment el az átadásra.
Az író emigrációját követően azután nyilatkozott először a cseh sajtónak, hogy egy cseh lap azzal vádolta: besúgó volt a kommunista időszakban. Kundera hazugságnak nevezte a vádat.
Részletek a Lét elviselhetetlen könnyűségéből: „Az örök visszatérés gondolata rejtélyes, és Nietzsche zavarba ejtette vele a többi filozófust: micsoda képtelen gondolat, hogy amit már egyszer átéltünk, egyszer ugyanúgy megismétlődhet, és hogy ez az ismétlődés is ismétlődhet a végtelenségig. Mit akar mondani ez a zavaros mítosz? Az örök visszatérés mítosza per negationem azt mondja, hogy az élet, mely egyszer s mindenkorra eltűnik, s mely nem tér vissza, árnyékhoz hasonlít, nincs súlya, eleve halott, és ha ez az élet szörnyű, gyönyörű, magasztos volt, e szörnyűség, szépség vagy magasztosság nem jelent semmit. “
„Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével. És még valami: Tereza elfogadta Karenint olyannak, amilyen volt, nem akarta a saját képére változtatni, előre tiszteletben tartotta kutyavilágát, melyet nem akart tőle elvenni, nem féltékenykedett titkos kalandjaira. Nem azért tartotta a kutyát, hogy átalakítsa (ahogy a férj a feleségét, a feleség pedig a férjét akarja átalakítani), hanem csupán azért, hogy megtanítsa az elemi nyelvre, mely lehetővé teszi, hogy megértsék egymást, és együtt élhessenek. Meg aztán: A szeretet, mely Terezát Kareninhez fűzi, önkéntes, senki nem kényszerítette rá. De főképpen: Nincs olyan ember, aki idillel ajándékozhatná meg a másikat. Erre csak az állat képes, mert azt nem űzték ki a Paradicsomból. A szeretet, mely a kutyát az emberhez fűzi, idilli szeretet. Nincs benne nézeteltérés, szívet tépő jelenet, nincs benne fejlemény. Karenin az ismétlődésen alapuló életével vette körül Terezát meg Tomášt, és ezt várta tőlük is.“
„Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek. (das schwerste Gewicht). Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat. De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos? A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjen rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadok, semmi jelentőségük sincs. Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?“
B.M.
