Ordas számok

Az óbecsei Svetozar Marković utca 89 alatti házrom falán megjelent, hivalkodó nagyságában, két szám: a 88 és a 14. Avatatlannak nem jelentenek semmit, ám akik odafújták nagyon jól tudják, számukra mit jelképeznek.
Kétértelműség kizárva, hiszen a két szám együttes megjelenése a náci/ fajvédő/ fajgyűlölő kultúrában dívik.

A 88-as „kód” egyik megfejtése nem nehéz, a 8. latin betű, a „H”, a HH pedig a Heil Hitlerre való utalás. A „18” ilyen értelemben AH-t jelent, ahol az „A” egy bizonyos Adolfot jelez (lásd még többek között a náci Combat 18 mozgalmat, amelynek 2003-ban alakult meg a szerbiai részlege).
A 14-es szám David Eden Lane amerikai fajvédő (1938-2007) nevéhez és „munkásságához” fűződik, akit 190 éves börtönbüntetésének letöltése közben ért a halál. Tizennégy szóban összegezte hitvallását: „We must secure the existence of our people and a future for White children.” (Biztosítanunk kell népünk létét és a fehér gyermekek jövőjét). Lane – talán nem véletlenül – éppen 88 Tannak nevezte el kiáltványát. Ez a 88-as másik (de alapjában véve nem másmilyen) olvasata.
Innen tehát a két szám az óbecsei utcán. Vajon szerb volt-e vagy magyar, aki odafújta „náci internacionálé” jelképét a falra?! És ez mennyire fontos?
Hiszen van itt, volt itt, Óbecsén, kérem, minden: Dveri plakátoktól (Szerb Vajdaság), falra pingált nyilaskeresztig. Magyarellenes jelszavak iskolafalon, nemzeti alapú diszkriminációra panaszkodó volt iskolaigazgató, „rossz magyart” verő heves magyar ifjak, külön-külön világokban élő magyar és szerb (vagy szerb és magyar, ha úgy jobban tetszik) fiatalok – a romákról nem is beszélve.
Van persze együttélés is, együtt ünneplés és más szép hagyományok is dívnak. Van azonban másfajta egyetértés is: nacionalistáké, akik jól megértik egymást, hiszen érdekeik nem ütköznek: mindannyian a „saját” népük, etnikumuk fölötti dominanciára igyekeznek.

Márton Attila