Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A pokol nem a Másik (XX.) – Mit tanultunk meg egymásról?

A pokol nem a Másik (XX.) – Mit tanultunk meg egymásról?trg_fontane

Annak érdekében, hogy „megismerjük” azokat a másokat, akik olyanok, mint mi, írtunk az úgynevezett kisebbségi identitásról, a kisebbségi és többségi kultúráról, a multi- és interkulturalizmusról, a kisebbségi politikáról és politikusokról, a nacionalizmusról, a helyi önkormányzatokról az etnikailag vegyes községekben, jó példákról, kisebbségi médiumokról, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól…

Gyakran halljuk, hogy Vajdaság a különböző nemzeti közösségek békés együttélésének példája és itt nem vonják meg senkitől sem (emberi) jogait. Azonban gyakran megtörténik, hogy azok a polgárok, akik nem a többségi néphez tartoznak, nem ismerik a jogaikat, nincs is teljesen biztosítva jogaik érvényesítése, de az emberek arról is megfeledkeznek, hogy nem ismerik egymást eléggé.   
Általában a kis dolgokon „bukunk el”, és utóbb ezekből lesznek a nagyobb problémák.
Annak érdekében, hogy az úgynevezett kisebbségi közösségek valójában integrálódjanak a társadalomba – ne pedig asszimilálódjanak –, szükség van a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és megbecsülése kultúrájának kiépítésére, valamint az etnikumok közötti tolerancia erősítésére. Ebben a médiának fontos szerepe van, ám nem azáltal, hogy esetenként tudósítanak a szélsőséges megnyilvánulásokról, hanem azáltal, hogy alaposan feldolgoznak vonatkozó témákat.
A Becsei Mozaik kilenc hónapja, a Norvég Népi Segély támogatásával, belekezdett a Pokol nem a Másik című kétnyelvű médiaprojektumba, amelynek témája a kisebbségi kérdések voltak – Óbecsén és Törökbecsén. Ebben a két községben különösen nagy jelentőséggel bír a nemzeti kisebbségek kérdése, mert mindkét község vegyes etnikai összetételű (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Óbecsén 16.832 szerb és 20.018 magyar él, Törökbecsén pedig 18.831 szerb és 5.177 magyar).
A két községben a magyar nemzeti közösség viszonylag jól szervezett, erős nemzeti öntudatú, önmagát autonóm érdek- és politikai alanyként fogja fel. Ennek következtében gyakran etnikai distancia alakul ki, és a szerb nacionalista erők részéről, az esetek többségében többé-kevésbé visszafogott, meg nem értésével szembesül.
Amennyiben elfogadjuk, hogy a gondok többsége a félelemben gyökerezik – az ismeretlentől és a másságtól való félelemben –, akkor azt is tudjuk, hogy a megoldás a félelem leküzdése, továbbá a másoktól és másmilyenektől való félelem leküzdése. Ezért is lett kisebbségi témájú sorozatunk címe: A Pokol nem a Másik (Sartre Zárt ajtók mögött c. drámájában szerepel a Pokol a Másik mondat).
Annak érdekében, hogy „megismerjük” azokat a másokat, akik olyanok, mint mi, írtunk az úgynevezett kisebbségi identitásról, a kisebbségi és többségi kultúráról, a multi- és interkulturalizmusról, a kisebbségi politikáról és politikusokról, a nacionalizmusról, a helyi önkormányzatokról az etnikailag vegyes községekben, jó példákról, kisebbségi médiumokról, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól…
A kilenchónapos médiaprojektum alatt néhány dolog egyértelművé vált: hogy sokan vannak azok, akik szerint nem kell foglalkozni a többségi és a kisebbségi lakosság közötti viszonnyal, továbbá azok, akik szerint Szerbiában ugyanolyan jogokkal rendelkeznek a kisebbségek, mint a többségi nép, valamint azok, akik szerint nincs etnikai distancia a szerbek és a magyarok között és a dolgokat nem kell nevükön nevezni, mert az „gyűlöletszítást jelent”. Az is kiderült, hogy a magyar kisebbségi közösség nem ismeri eléggé a jogait, és hogy a közvélemény-kutatások eredményei egészen mások, amikor az emberek nyilvánosan beszélnek, és amikor névtelenségbe burkolózva tehetik meg ezt.
Ez a téma – amellyel állítólag nem kell foglalkozni, mert minden úgy van, ahogy kell – mégis nagy érdeklődést keltett helyi viszonylatban, mert abban a három körkérdésben, amelyet a magyar kisebbség helyzetéről folytattunk le, összesen 652-en vettek részt. Összehasonlításképpen, egy éve hasonló közvélemény-kutatásban csupán 307 polgár vett részt.
A Becsei Mozaik kutatásai azt mutatják, hogy – annak ellenére, hogy ezt általában nem így gondolják az emberek – a szerb és a magyar nemzetiségű polgárok között mégis van etnikai distancia Óbecsén és Törökbecsén. Ezt támasztják alá a tavaly a két városban lebonyolított körkérdések (igaz, a minta nem volt reprezentatív, a felmérést nem szakosított ügynökségek, hanem a Becsei Mozaik újságírói folytatták le).
Az Óbecsén megkérdezettek 54,7 százaléka ugyanis azon a véleményen van, hogy Óbecsén nincs etnikai távolság a szerbek és a magyarok között, de 45,3 százaléka úgy gondolja, hogy van. Törökbecsén viszont a megkérdezettek 60 százaléka szerint van etnikai distancia a szerbek és a magyarok között és csupán 39 százaléka véli, hogy nincs ilyen.
Az etnikai távolság témája szerbiai szinten is időszerű, mert a Medium gallup és a Megatrend Egyetem közvélemény-kutatásának eredményei azt mutatják, hogy a régióban élő népek közül a -5-től +5-ig terjedő skálán a szerbek a legalacsonyabb osztályzattal az albánokat illették: -3,3. Nem szeretik a horvátokat sem, akik -2-est kaptak, negatív a bosnyákok és a romák megítélése (-1,3), de a magyaroké is: -1,6.
Érdekes eredményeket hozott a Becsei Mozaik újságírói által elvégzett azon felmérés is, amelynek témája az volt, hogy a polgárok szerint az óbecsei és törökbecsei közintézményekben szükséges-e a kétnyelvűség alkalmazása. Óbecsén a résztvevők 74,20 százaléka gondolja, hogy szükséges a kétnyelvűség, 25,80 százaléka pedig ellentétes állásponton van. Törökbecsén a többség: 52 százalék nem látja szükségét a kétnyelvűségnek a helyi közintézményekben, 47 százalék pedig úgy gondolja, hogy szükség van a szerb és a magyar nyelv hivatalos használatára a helyi közintézményekben.

Cikksorozat a kisebbségi kérdésekről

A pokol nem a Másik című, kilenc hónapig tartó projektum célja a Becsén és Törökbecsén élő magyar nemzeti kisebbség lényegi integrációjának elősegítése volt. A kétnyelvű (szerb és magyar) projektum keretében a Becsei Mozaik újságírói elemzések és tényfeltáró riportok segítségével igyekeztek bemutatni a kisebbségi problémákat és kérdéseket. A nyilvánosság tájékoztatásának elő kellene segítenie, hogy felülkerekedjünk az előítéleteinken, megszűnjön a gyűlöletbeszéd, és hogy előmozdítsuk a nemzetek közötti együttműködést, mert ezek fontos elemei a közösség demokratizálódási folyamatának.
A cikkek a Becsei Mozaikban jelentek meg, valamint elérhetők az újság honlapján (www.becejski-mozaik.co.rs) is.
A projektumot a Norwegian People’s Aid szervezet támogatta.

A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a két nyelv bizony nem minden olyan helyen van hivatalos használatban, ahol ez elő van írva. Hiszen az áramszolgáltató, a földgázszolgáltató, a kommunális szolgálat, a posta és távírószolgálat köteles lenne több nyelven – szerbül és a hivatalos használatban levő kisebbségi nyelven, nyelveken is – kiállítani a számlákat, különféle bizonylatokat és értesítéseket. Ezt azonban nem tartják tiszteletben sem Óbecsén, sem más vajdasági községekben. Óbecsén csupán néhány helyi közvállalat állít ki értesítéseket hivatalos használatban levő kisebbségi nyelven is, de számlákat már nem.
A postán nem is érdemes kétnyelvűségről beszélni, hiszen csupán egy tolóablakos hivatalnok tud magyarul. Hasonló a helyzet a rendőrségen is, habár a tervezett rendőrségi iskoláztatási reform keretében előirányozták a kisebbségi nyelven való felvételizést, a kisebbségi nyelvek tanulását (Zenta, Ada, Óbecse stb.), de egyelőre nincs eredmény. Emellett, 2009 végén Egeresi Sándor, a Vajdasági Képviselőház elnöke és Ivica Dačić belügyminiszter megállapodtak abban, hogy közösen munkálkodnak majd annak érdekében, hogy a nemzeti közösségek nagyobb mértékben legyenek jelen a rendőrségben, és bejelentették, hogy a nemzetiségileg vegyes községekben a rendőrök nyelvtanfolyamokon vesznek majd részt. Az óbecsei község is ezek közé tartozott volna, de ebben a községben még nincsenek nyelvtanfolyamok rendőrök részére.
Az óbecsei és a törökbecsei önkormányzati hivatalban nagyjából beszélhetünk kétnyelvűségről, ám a polgárok nem ismerik eléggé a jogaikat.

A tanácsok és „mi meg ők“

2009 augusztusának utolsó  napján megszületett a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény. A polgárok március 9-ig iratkoztak fel a kisebbségi választói névjegyzékekre (akkor ideiglenesen zárolták azokat, de most ismét feliratkozhatnak rájuk). Idén júniusban választják meg a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsait. Az ilyen tanácsokat egyes kisebbségek – közöttük a magyar nemzeti közösség is – még 2002-ben megalakították, de már rég lejárt azok megbízatása.
Éppen a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény és a kisebbségi választói névjegyzékek összeállításának a módja volt e sorozat egyik fő témája, mert ennek kapcsán kiderült, hogy a magyar pártok miként harcolnak a hatalomért, vagyis, hogy az egyik párt a június 6-án megválasztandó új Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT) is meg akarja tartani hatalmát, a többiek pedig maguknak akarnak (akartak) részesedést a hatalomból.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) uralja ugyanis a Magyar Nemzeti Tanácsot annak megalakulása, vagyis 2002 óta, ami azt jelenti, hogy egyben hatalmat gyakorol a nem magánosított magyar nyelvű média felett is.
Másrészt viszont a kisebbségi választói névjegyzék létrehozása terén, ami feltétele volt a nemzeti tanács közvetlen megválasztásának, a legerősebb magyar párt, a VMSZ, nem a jogszabályokkal összhangban cselekedett. A Becsei Mozaik újságírói erre még 2009 novemberében figyelmeztettek, amikor ünnepélyes bejelentés történt arról, hogy a VMSZ miképpen gyűjti be a polgárok aláírásait Óbecsén. A párt aktivistái ugyanis ellátogattak azokba a háztartásokba, ahol magyarok élnek, hogy rávegyék a polgárokat a kisebbségi választói névjegyzékre való feliratkozásra – tették ezt annak ellenére, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény értelmében a választásra jogosult polgár maga nyújtja be a kisebbségi névjegyzékre való felvételi kérelmét a helyi önkormányzati szervnek.
Erre a jelenségre meglehetősen későn reagált – 2010 februárjában, amikor a VMSZ már összegyűjtötte a szükséges számú aláírást – Rodoljub Šabić adatvédelmi biztos és Páll Sándor, a VMDK elnöke.
Šabić figyelmeztetett arra, hogy a kisebbségi választói névjegyzékek összeállításakor teljes mértékben biztosítani kell a személyiségi adatok védelmét: „A nemzeti tanácsi választások megszervezése és lebonyolítása az emberi jogi és kisebbségi minisztériumnak, valamint a helyi önkormányzatoknak az illetékessége. Csak az illetékes állami szerveknek van felhatalmazásuk foglalkozni az adatok feldolgozásával. Törvénytelen, hogy bárki más – a segítség nyújtásának indokával – feldolgozza a személyi adatokat, összegyűjtse és kialakítsa a dokumentációt a választói vagy más névjegyzékről”.
Ám minden a „figyelmeztetésen” maradt és a mások aláírásainak „begyűjtői” minden bizonnyal nem lesznek felelősségre vonva. Éppen a kisebbségi nemzeti tanácsi választások miatt szedte szét a „koalíciós babarongyot” a Demokrata Párt (DP) és a VMSZ.
A VMSZ képviselői azzal vádolták meg a DP képviselőit, hogy ez a párt le akarja radírozni a VMSZ-t a politikai színtérről, hogy ellenőrzése alá vonhassa a közvetlenül megválasztandó Magyar Nemzeti Tanácsot.
Bojan Pajtić, a DP alelnöke cáfolta a VMSZ tisztségviselőinek állításait. Hozzáfűzte, hogy a DP sok tagja és tisztségviselője tartozik különböző nemzeti közösségekhez, és a párt senkinek sem tiltotta meg, hogy részt vegyen a nemzeti tanácsi választásokon, s nem is fogja megvonni tőlük ezt a jogot. „Ilyen értelemben nem tudom, hogy a DP tagjai közül bárki is részt vesz-e majd a Magyar Nemzeti Tanácsot létrehozó választásokon, de feltételezem, hogy lesznek ilyenek. Természetesen, eszünk ágában sincs megvonni tőlük a jogot, hogy elfoglalják helyüket saját nemzeti közösségükön belül“, mondta Pajtić.
Annak ellenére, hogy a nemzeti tanácsi választásokon kizárólag kisebbségi nemzeti pártok és civil szervezetek vehetnek részt, senki sem tilthatja meg azoknak a kisebbségieknek, akik nem tagjai kisebbségi nemzeti pártoknak, hogy polgárok egyesületét jegyezzenek be, és részt vegyenek a nemzeti tanácsi választásokon. Amennyiben azonban mégis ennek az ellenkezője történne, akkor ismét nyilvánvalóvá válna, hogy Szerbia nem demokratikus társadalom. Hiszen senki sem sajátíthatja ki az egyes kisebbségeket. Akármennyire is ez a szándéka.
Az események várhatóan felgyorsulnak, és az igazságos politikai küzdelem örve alatt ismét teljes fényükben tündökölnek majd a többségi és kisebbségi nacionalizmusok.
Ebből valami jó is származhat: sokkal többet tudunk majd meg egymásról, mert ki fog derülni, hogy a „kisebbségek” és a „többség” nem sokban különböznek
a társadalmi és politikai befolyás iránti vágyat illetően. Minden, ami fontos és amivel foglalkoztunk
a Pokol nem a Másik című soro-zatban, vagyis a kisebbségi kultúra, a tájékoztatás és az interkulturalizmus, éppúgy, mint már sokszor, ezúttal is háttérbe szorul majd. Kivéve, ha a polgárok, akik számára nem csak a politikai befolyás a fontos, ezúttal rákényszerítik politikai képviselőiket arra, hogy saját fejükkel gondolkozzanak, ne pedig a pártéval.

Filipčev Dömötör Krisztina (Fordította: Márton Attila)
(A sorozat vége)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *