trg_fontane
A 2002-es népszámlálás adatai szerit a Vajdaságból mintegy 70 000 ember távozott, ami mintegy 50%-kal növelte meg a kivándorlók számát a két népszámlálás közötti időszakban (Popis 2002). A Vajdaságot elhagyók nemzeti összetétele: szerbek 15 258, magyarok 3 004, horvátok 683, montenegróiak 568 romák 538 (Popis 2002). Letelepedésükben Magyarország, határmenti térségek játszanak nagy szerepet.
A Palusek Erik – Trombitás Tímea: Vajdaság demográfiai és migrációs jellemzői tanulmányában (a Vajdaság lakossága körében tapasztalt népmozgások 1990-től 2016-ig) az áll, hogy a Vajdaságban élő lakosság alakulásának szempontjából a mai napig a legfontosabb folyamatok közé a ki-, illetve a bevándorlás sorolható. Az elmúlt negyed évszázad migrációs folyamatainak kényszerű (a délszláv háború pusztításai elől történő menekülés) és gazdasági okai voltak, illetve vannak. Az 1991 és 1995 között dúló délszláv háború, amely Jugoszlávia szétesését eredményezte, nagyban megváltoztatta a régió lakosságának etnikai összetételét és létszámát is. Ebben az időszakban Szerbia elsősorban befogadó országgá lépett elő, ahová a volt jugoszláv tagköztársaságok területéről nagy számban érkeztek menekült személyek, többen, mint ahány fő ugyanebben az időszakban elhagyta az országot. Ezt bizonyítja, hogy 1990 és 1995 között Szerbia (és Montenegró) migrációs mérlege pozitív volt, 3,9 ezrelékes növekedéssel, és csak a 2000-es évek elején egyenlítődött ki az emigránsok és az immigránsok száma (Bonifazi 2011).
Az 1991-es népszámlálás alkalmával Vajdaságban összesen 914 929 bevándoroltat írtak össze, akik közül közel 180 000 ember saját községén belül költözött egy másik településre, csaknem 440 000 lakos valamelyik másik szerbiai községből települt át Vajdaság területére, és több mint 260 000 fő Jugoszlávia egyéb területeiről érkezett a tartományba, mindemellett a külföldről visszatérők száma 16 815 lakost tett ki (Gábrity Molnár 2008b).
Gábrity Molnár Irén 1990 és 1993 között, ezt követően pedig 1995-ben több mint 270 000 háborús menekült Vajdaságba településéről tesz említést, akiknek 92 százaléka szerb nemzetiségű és Horvátországból, valamint Boszniából érkeztek (Gábrity Molnár 2012). Ekkor Vajdaság összlakosságának 13 százalékát teszik ki a menekültek, akik elsősorban Bácska délnyugati részén, a Szerémségben és a tartomány nagyobb városaiban találtak új otthonra.
Gábrity Molnár Irén további becslései szerint Vajdaság 2 190 000 fős lakosából 1995-ben 196 000 fő menekült személy volt, és ugyanekkor 52 000 főre tehető azon vajdasági lakosok száma, akik külföldön dolgoztak (Gábrity Molnár 2008b).
A 2002-es évben 70 700 „ideiglenesen” külföldön dolgozó, illetve tartózkodó vajdasági személyt tartottak nyilván (Penev 2006).
A valós szám Penev szerint azonban ennél jóval nagyobb lehet, amire a befogadó országok statisztikáiból lehet következtetni. Horvátországban 2001-ben 19 200 fő Szerbiából, többnyire Vajdaságból (többségük nagy valószínűséggel vajdasági horvát nemzetiségű lakos lehetett) érkezett menekültet tartottak nyilván (Penev 2006). A szerbiai nyilvántartások szerint 4200 fő települt át Magyarországra az 1992-es évet követően, a magyarországi statisztikák viszont 9200 áttelepült szerb és montenegrói (többségük nagy valószínűséggel magyar nemzetiségű) állampolgárról számolnak be (Penev 2006).
A múlt század kilencvenes éveiben a Vajdaságot elhagyók a hagyományosnak tekinthető célországok (Németország, Ausztria, Franciaország) mellett nagy számban célozták meg a kelet-európai tranzitországokat (elsősorban Magyarországot, de Csehországot is), de a tengerentúli államokat (Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália) is (Penev 2006). A nagyszámú menekült beáramlásának ideje alatt a természetes szaporulat mindvégig negatív értékeket mutatott Vajdaságban, ami miatt a nemzetiségi arányok is megváltoztak a lakosság összetételében (Penev 2006). Emellett 2002-ben a vajdasági lakosoknak csaknem fele nem vajdasági születésű volt.
Kezdetben a legtöbb emigráns az európai államokat célozta meg (Németországot, Franciaországot, Ausztriát és a legtöbben Magyarországot, ha sok esetben csak tranzitországként is), később azonban az olyan tengerentúli államok is a kivándorlók célországai közé kerültek, mint az Egyesült Államok, Kanada vagy Ausztrália (Gábrity Molnár 2011).
Bár a legutóbbi népszámlálás óta eltelt néhány évben még viszonylagos becslések sem láttak napvilágot, a kivándorlási hullám a 2011-es összeírástól érezhetően napjainkig is tart, sőt a 2011-től könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárság nagy újabb „löketet” is adott az elvándorlásnak.
A szerbiai rendszerváltás óta a kivándorlók már nem menekültként települnek le új, választott hazájukban, hiszen az emigráció már nem kényszerű, nem háború miatt történik, sokkal inkább gazdasági motivációjú, illetve tanulmányi és karriercélú (Tátrai et al. 2013). Az emigráló vajdasági magyarok egy része Magyarországon települt le, de sokan közülük, csak „ugródeszkának” használták Magyarországot, ami annyit jelent, hogy az országból továbbvándorolnak valamely fejlett nyugat-európai vagy tengerentúli államba.
Badis Róbert becslései szerint a 2011-es népszámláláskor legkevesebb 5-6000 vajdasági magyar tartózkodott külföldön, és 2002-től 2011-ig nagyjából 8-9000 ezer főre tehető a közösség migrációs vesztesége (Badis 2012). A szerző magyarországi statisztikákra hivatkozva 2008-ban 17 186 Magyarországon tartózkodó szerb állampolgárról számol be és 12 556 főről, akik 1993-tól a fent említett évig váltak magyar állampolgárrá (Badis 2012). Utóbbiak 97 százaléka magyar anyanyelvű (Badis 2012).
Az 1990-es évek elejétől 2012-ig eltelt időszakban a Magyarországra bevándorló szerb állampolgárok száma évente változott néhány száztól a több ezer főig, minden évben 10 000 és 20 000 közötti volt a Magyarországon tartózkodó szerb állampolgárok száma, a magyar állampolgárságot szerzett szerb állampolgárok száma pedig néhány száz és közel kétezer fő között mozgott éves szinten (Kincses-Takács 2010; Tátrai et al. 2013).
A tanulmányi célú migráció egyre erőteljesebb a vajdasági magyar fiatalok körében, amelynek elsődleges célpontja az anyaországi oktatási intézmények valamelyike. A témával foglalkozó kutatások eredményei szerint a magyarországi középiskolákban és leginkább felsőoktatási intézményekben történő továbbtanulás az áttelepedéshez vezető legfontosabb utat jelenti (Erőss et al. 2011), hiszen egyes becslések szerint a Magyarországon tanuló vajdasági diákok 30–50 százaléka tanulmányai végeztével sem tér vissza a szülő földjére (Takács–Tátrai–Erőss 2013).
A 2005 és 2010 között eltelt időszakban 2181 szerb állampolgársággal rendelkező hallgató kezdhette meg tanulmányait valamely magyarországi felsőoktatási intézményben (Takács-Tátrai-Erőss 2013). Többségük (53,1 százalékuk) Szegeden tanult tovább. Ennek oka egyfelől, hogy földrajzilag Szeged fekszik legközelebb a vajdasági magyar tömbterületekhez, másrészt pedig a szegedi karokon nyújtott színvonalas oktatás is igen vonzó volt fiatalok számára (Takács-Tátrai-Erőss 2013).
Gábrity Molnár Irén (a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Tartományi Oktatási Titkárság 2011-es adataira hivatkozva) megállapítja, hogy a 4 500-4 700 főt számláló vajdasági magyar egyetemista populáció nagyjából 30-35 százaléka tanul Magyarországon.
A tapasztalat azt mutatja, hogy napjainkra leginkább a tömbben, de már a szórványterületeken is egyre több magyar fiatal szeretne Magyarországon tanulni. Egy 2014 októberében és novemberében, a zentai végzős középiskolások körében készített felmérés eredményei szerint a továbbtanulást tervező érettségizők (a szakközépiskolákban a megkérdezettek 77,3 százaléka, a gimnáziumokban pedig 96 százaléka tervezte a továbbtanulást) 75 százaléka külföldön szeretné folytatni tanulmányait, többségük (70,7 százalékuk) Magyarországon, néhányan (4,3 százalék) pedig más európai vagy tengerentúli országban (Palusek 2015).
B.M. (Fotók:pixabay.com)
A cikk megjelenését a Szerb Köztársaság Művelődésügyi és Tájékoztatási Minisztériuma támogatja.
A cikkben kifejtett álláspontok nem feltétlenül tükrözik a támogatást odaítélő szervezet nézeteit.
