A Szederinda Alapítvány június 20. és 23. között hetedik alkalommal rendezte meg Egerben a Szederinda Nemzetközi Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Néptáncfesztivált, melynek célja, hogy az ifjú néptáncos tehetségek bemutathassák egymásnak, illetve a közönségüknek tudásukat, valamint hogy öregbítsék a térségük népzenei és néptáncos hagyományait.
Az idei fesztiválra húsz táncegyüttes jelentkezett, amelyek három korosztályban versenyeztek. A rendezvényen a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora táncegyüttese is részt vett. A Kiscimbora Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs két koreográfiájával szerepelt, egyik az együttes tájegységi tánca volt. A Braun Miklós, Varga Zoltán és Babinecz Sándor összetételű zsűri egyhangúan a Kiscimbora táncegyüttesnek ítélte a fesztiváldíjat, ezen kívül a legjobb táncos fiú és lánynak járó díjat is a Petőfi kultúrkör tagjai, Brasnyó Mihály és Brasnyó Emese kapták.
B.M.