trg_fontane
Teleki Júlia békeharcos, egykori tartományi és községi képviselő, akinek sorsát és életcélját a csúrogi magyarok, közöttük édesapjának tragédiája, határozta meg. Júlia küzd az igazság felderítéséért, a kollektív bűnösség bélyegének eltörléséért, a holtak méltatlan sírjának méltó megjelöléséért. Első könyve 1996-ban jelent meg Visszatekintés a múltba címmel, majd 1999-ben Keresem az apám sírját című kötete látott napvilágot. Hol vannak a sírok című könyvét 2007-ben adta ki, míg tavaly nyomtatták ki negyedik könyvét, amely a Göröngyös utakon címet viseli.
„Azt mondják, az élet értelme nagyban függ attól, hogy hol és mikor születtünk. Biztosan így van. Ha nem is az értelme, de maga az ember élete igenis a helytől és időponttól függ. Az én életem is ezt bizonyítja. Hisz rossz helyen, rossz időben születtem. Háború volt, és én Csúrogon születtem”, vallja könyvében a szerző.
A könyv bemutatóját nemrégiben tartották meg a Népkönyvtár szervezésében, ahol Sormaz Izabella, a Népkönyvtár igazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Györe Decsov Emese történész beszélt az 1944/45-ös háborús időkről és a magyarokat ért atrocitásokról. „Kicsit önéletrajz ez a könyv, hiszen a történet akkor kezdődik, amikor kihajtottak bennünket a járeki lágerből, a folytatásban pedig az azt követő időszak mérhetetlen szenvedéseit írom le benne. Alig egy éves voltam akkor. A mérhetetlen szegénység mellett rengeteget kellett küzdeni azért, hogy megmaradjunk, hogy aztán végigtapossuk az ösvényt egészen az úgynevezett megbékélésig, amikor a két elnök, Tomislav Nikolić és Áder János közös főhajtással tisztelegtek az áldozatok csúrogi emléktáblája előtt. Hosszú és göröngyös volt ez az út, innen a könyv címe is. Benne vannak a megemlékezések, az elsőtől kezdve, amelyet az ötven éves évfordulóra tartottunk, az évről évre ledöntött kereszteken át az emléktábla elkészültéig. Tizennyolc keresztet állítottunk az emléktábla felállításáig, ami végre megmaradt, amit eddig nem döntött le senki. A közös főhajtás megtörtént ugyan, de elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás, szerb oldalról még az államfői bocsánatkérés is, amit a magyar elnök már megtett országa és népe nevében. Nekünk, annak a néhány túlélőnek és a legközelebbi leszármazottaknak, a bocsánatkérés nagyon fontos lenne. Úgy érezzük, erkölcsi jogunk azt elvárni a mindenkori szerb hatalomtól. Ártatlanul legyilkolt hozzátartozóinkat a dögtemetőben hantolták el, még holtukban is meggyalázva őket, pedig volt nekünk katolikus temetőnk Csúrogon, de beszántották, ma a helyén szeméttelep van. Volt katolikus templomunk is, azt meg ledöntötték. Kiűztek bennünket a faluból, mindenünk ott maradt. Hetven év kellett, hogy elkészüljön az emlékhely, de hol annak a méltósága, ha kecskék legelésznek körülötte, ha nem rendezik, nem parkosítják a környékét? Hogy halottaink földi maradványai ott vannak-e a tömegsír helyén, nem tudjuk. Egyes szemtanúk szerint a csontokat elszállították a kúlai bőrgyárba. A járeki lágerben súlyos beteg lettem, olyannyira, hogy a velünk raboskodó pap feladta nekem, az egyéves kislánynak, az utolsó kenetet is, de nem haltam meg. Ennek tudatában éreztem mindig is késztetést, hogy küzdjek az igazság feltárásáért, a bocsánatkérésért, a rehabilitációért, az elvett vagyon visszaszerzéséért. Egyik fontos célom megvalósulását, az emléktábla felállítását, rengeteg harc árán megértem. Remélem, hogy valamit a további célokból is megérek még. Azért vetem papírra mindezeket, hogy az utókor, a fiatalok is szembesüljenek a sokáig elhallgatott, eltitkolt tényekkel: 1944-ben a magyarok holokausztját éltük meg Csúrogon és környékén. Fontos lenne, hogy ezek a történelmi tények helyet kapjanak a történelemkönyvekben. Az 1942-es Hideg napokat már tanítják az iskolákban, már film is készült róla. Tanítani kell 1944-et is, filmet is kell róla készíteni, hogy mindkét nemzet fiataljai lássák be, elődeik bűnt követtek el a másik nép ellen! Csak így teremtődhet meg a tartós békesség a két nép között. A csúrogi iskolában most is áll egy emléktábla, a következő szöveggel: A magyar fasiszták áldozatai, alatta pedig a szerb partizánok nevei. A gyerekek akarva-akaratlanul minden nap látják ezt. Addig, amíg nem lesz ott a másik tábla, hogy: A szerb partizánok áldozatai, alatta a magyar nevekkel, a szerb ajkú diákok mindig fasisztának fogják tekinteni a magyarokat, ebben a tudatban nőnek fel. Így lenne korrekt, így lenne igazságos, így kellene mindennek bekerülnie a tananyagba, a történelemkönyvekbe”, mondta Teleki Júlia, aki kijelentette, hogy azt hitte, ez lesz az utolsó könyve, de nem biztos, hiszen minden könyve után jelentkeznek újabb tanúk, akik újabb történetekről számolnak be.
Ricz Róbert
