Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Tisztújító közgyűlés volt a Petőfi kultúrkörben – Maradt a sikercsapat

Tisztújító közgyűlés volt a Petőfi kultúrkörben – Maradt a sikercsapattrg_fontane

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör február 7-ei tisztújító közgyűlésén a tagok 15 tagú elnökséget és háromtagú ellenőrző bizottságot választottak. Az elkövetkező négy évben Cseszák Balázs, Ferenc Edvin, Juhász Erika, Kisimre Szerda Anna, Knézi Péter, Kovács Róbert, Kovács Z. Róbert, Nagy Klára, Péter Antal, Ricz Kasziba Beáta, Ricz Róbert, Sulc Erzsébet, Szerda András, Szerda Elvira és Tót Kása Piroska tevékenykedik az egyesület elnökségében, míg az ellenőrző bizottság tagjai Nagy István, Cseszák Korcsik Anikó és Galgó Ferenci Andrea lettek.

A kultúrkör új elnöksége február 14-én tartott ülést, amelyen úgy döntött, hogy az egyesület elnöke az elkövetkező négy évben is Ricz Róbert lesz. Az alelnöki tisztséget Ferenc Edvin tölti be, a titkár pedig Nagy Klára.
Ricz Róbert a harmadik mandátumát kezdi az egyesület élén. Vele beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről. „Van okom dicsekedni, hiszen az elmúlt négy év alatt a kultúrkörben 136 rendezvény volt, szakcsoportjaink pedig174-szer szerepeltek a kultúrkörön kívül. Többször szerveztünk konzuli napot Magyarország belgrádi nagykövetségének konzuli osztályával közösen. Hangsúlyozom, hogy 2011-ben az óbecsei önkormányzat is elismerte az egyesületünkben folyó munkát, a városnap alkalmából községi díjjal tüntette ki a kultúrkört fennállása 20. évfordulója alkalmából”.
Ricz elmondta, hogy az egyesület szakcsoportjai tömegesek és munkájuk szerteágazó. A társas- és modern-tánccsoport az elmúlt négy évben számos fesztiválon, külföldi és belföldi versenyen vett részt. A tánccsoportok az országos bajnokságokon 50 érmet „gyűjtöttek be“, míg a világbajnokságokról 16 dobogós helyezéssel tértek haza. Többször vendégszerepeltek Magyarországon, Prágában, Romániában, Bulgáriában és Olaszországban. A Szelence táncegyüttes 2010-ben a Vendégségben Budapesten elnevezésű rendezvényen vett részt, 2011-ben pedig Pécsett a Határon túli magyarok fesztiválján és Csongrádon, míg 2013-ban a kolozsvári Szent István Néptánctalálkozón mutatkozott be. 2011-ben és 2013-ban is kiválóan minősült címet nyert a táncegyüttes a Bemutatószínpadon, immár ötödik alkalommal. A Szelence énekegyüttes minden városi, önkormányzati megemlékezésen képviseli a kultúrkört, illetve rendszeres résztvevője a Durindónak és a rendezvény gálaműsorának. A Dúdoló énekcsoport 2013-ban ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. A csoport 2012-ben kiemelt nívódíjban részesült a Vass Lajos Kárpát-medence szintű Népzenei Versenyen Budapesten, míg 2013-ban a Vajdasági Amatőr Szövetség Népzenei szemléjén a tartományi szemléig jutott a csoport. A Botra férfikórus 2011 szeptemberében alakult. A csoport tavaly ősszel a VII. Sátoraljaújhelyi Kórusfesztiválon vett részt. 2010-ben a gyermeknéptánc-csoporton belül három szakosztály működött Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs vezetésével, ma a hat gyermek-néptánccsoportban 115 gyermek biztosítja a felnőtt Szelence táncegyüttes vitorláinak hátszelét. A gyermek-néptánccsoportok a Kőketánc, a Szólj, síp, szólj, a KMV, az Inter Etno fesztivál, és az ÁMV néptánc- és népzenei versenyein számos díjat nyertek. A Kiscimbora táncegyüttes kétszer kapott meghívást Budapestre az Ifjúsági Néptáncantológiára, ezen felül a gyermekcsoportok többször szerepeltek a szegedi Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál gálaműsorán, míg Egerben a Szederinda Nemzetközi Gyermek Néptáncfesztiválon kétszer nyerték el a fesztivál nagydíját és a legjobb táncosnak járó díjat. A Szivárvány festőcsoport a 2010-2013-as időszakban átlagosan 20 felnőtt tagot számlált. A csoport minden évben kiállítást szervez a kultúrkörben, de a Kör Galériában is tartott nagyszabású tárlatot. A Szendrey Júlia Kézimunkacsoport a festőcsoporttal közösen kiállításokat szervezett az elmúlt években, valamint részt vett Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének kiállításán az elmúlt négy évben, Bezdánban, Topolyán, Budiszaván és Csantavéren.
„Az elmúlt években felújítási munkálatokat végeztünk a Petőfi kultúrkörben, illetve nagyobb beruházásaink is voltak. 2010-ben történt meg a balkon átalakítása és berendezése Magyarország belgrádi nagykövetségének támogatásával, de vásároltunk konyhabútort, székeket, projektort és vetítővásznat, hangosítást, de edényeket és evőeszközöket is. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával 2012-ben sikerült felállítanunk a Petőfi szobrot, de a mellettünk lévő, a Nikola Tesla 36-os ház egy részét is megvásároltuk. Kamera-rendszert állítottunk fel, meszeltünk, laminált padlót raktunk le, asztalokat és klímaberendezéseket vásároltunk, zuhanyozót alakítottunk ki, a középső öltözőt és a régi könyvtárat sikerült felújítanunk, új ablakokat építettünk be. Ezen felül kerékpártartókat szereztünk be, illetve a tűzvédelmi-evakuációs tervet is kidolgoztattuk”, közölte a kultúrkör elnöke.
Ricz az egyesület pénzügyeire is kitért. Elmondta, hogy 2010-ben a bevétel 5.420.000 dinárt tett ki, 2011-ben 5.512.000 dinár volt, 2012-ben 11.366.000 dinár, míg 2013-ban a bevétel 9.320.000 dinár volt. „A 2012. évben azért volt ekkora a bevétel, mert ebben az évben kaptuk a Petőfi szobrot, illetve az IPA pályázatunkat is ekkor valósítottuk meg. Bevételeinket több helyről valósítjuk meg: tagsági díjakból, illetve a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, a Szekeres László Alapítvány, a Magyar Nemzeti Tanács, a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az óbecsei egyéni vállalkozók és az óbecsei önkormányzat támogatásaiból. Kiadásaink a közüzemi számlák kifizetése, villanyáram, gáz, vízhasználat, telefon, internet, kábeltévé, a munkaviszonyban lévő három munkás fizetése, a megbízási szerződések, utazási költségek, irodai szerek, tisztítószerek, hangosítási költségek, reklámanyagok, reprezentációs költségek és banki illetékek”.

Idén is érdekes műsorokat szerveznek

A kultúrkör elnöke szerint az egyesület idei műsorterve érdekes lesz. „Januárban tartottuk meg a Magyar Kultúra Napját, illetve a hétvégén volt a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégszereplése A fösvény című darabbal. A mostani hét végén tartjuk meg a farsangi bált, majd március 2-án a Maskarádét a gyermekeknek. Nőnapi operett gálát szervezünk március 8-án, de tervezzük megünnepelni a Magyar Költészet Napját, lesznek húsvéti foglalkozások gyermekeknek. Április 6-án ünnepi műsort szervezünk a Kiscimbora táncegyüttes fennállásának 10. évfordulója alkalmából, május 17-én pedig a Kőketánc lesz soron. Kiírjuk az Anyák napi képzőművészeti pályázatot és szavalóversenyt, festőnapot szervezünk, majd júniusban az évadzárót. Augusztus 15-én és 16-án tartjuk Szent István-napi rendezvényünket, ahová ismét magyarországi sztárvendégeket is fogunk hívni, de főzőverseny is lesz. Októberben, a Gyermekhéten ismét lesz rajzpályázat és foglalkozások, de tervezünk Táncparádét, ünnepi műsort a Szelence táncegyüttes fennállásának 20. évfordulója alkalmából, tartunk Tolerancia-napi szavalóversenyt, szüreti bált, novemberben kerül sor a Ricsaj Népművészeti Találkozóra, majd kiírjuk az Adventi irodalmi- és képzőművészeti pályázatunkat. December végén lesz a karácsonyi kiállítás, a karácsonyi kézműves foglalkozások, illetve december 26-án a karácsonyi műsor”, ismertette Ricz Róbert.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *