trg_fontane
A Magyar Kultúra Napját 1989-től ünnepeljük, ugyanis Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt. Idén arra is emlékezünk, hogy Kölcsey Himnuszát Erkel Ferenc zenésítette meg, aki kétszáz évvel ezelőtt született.
A Népkönyvtárban január 19-én ünnepi műsort szerveztek Gondolatok a Magyar Kultúra Napján címmel.
„Ezen a napon minden évben alkalom adódik arra, hogy fejet hajtsunk mindazok előtt, akik közeli és távoli múltunkban munkásságukkal hozzájárultak megmaradásunkhoz, kultúránk ápolásához, hordozói voltak annak a magyar kultúrának, amelyről megemlékezni ma itt összegyűltünk. Minden népnek szüksége van arra, hogy otthonra leljen a világban, hogy szépséget, örökkévalóságot teremtsen és tartson meg az utódok számára. Kölcsey és Kazinczy kora volt az, amikor újjászületett a nyelvünk, és vele egész nemzeti kultúránk. Amikor a Himnusz íródott, félő volt, hogy a magyarság eltűnik a történelem süllyesztőjében sok, egykor dicsőséges napokat megélt néphez hasonlóan. Kölcseyék voltak azok, akik elültették azt az utolsó magot, amelyből hatalmas, terebélyes fa serkent, talán az utolsó pillanatban, még mielőtt visszavonhatatlanul eltűnt volna a föld színéről. A magyar kultúra gyökeret eresztett és erősen megkapaszkodott, és megkülönböztet bennünket minden más néptől. A felcsendült Himnuszban, a költemény születésének napján, nemcsak kultúránk egyik csúcsművét ünnepeljük, hanem erőt merítünk a megmaradásba vetett reményhez. Ebből a versből olyan erő sugárzik, amely figyelmeztet a múltra úgy, hogy a jelenben élve úgy építsünk jövőt, hogy ragaszkodjunk mindahhoz, ami megtart bennünket, ez pedig a nyelvünk, a hitünk és a kultúránk”, mondta Kinka Erzsébet, a Népkönyvtár megbízott igazgatónője.
Az est folyamán ünnepi köszöntőt mondott dr. Csáky S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Kultúra Lovagja, aki többek között azokra a kérdésére keresett választ, hogy kell-e a Magyar Kultúra Napjáról beszélni, elég-e csak egy napon a kultúra felé irányítani az emberek figyelmét. Elmondása szerint a kultúrát folyamatosan, rendszeresen, állandóan kell fejleszteni. Tudnunk kell, hogy milyen értékekkel rendelkezünk, hol vannak hiányosságok, elsőbbségi sorrendet kell felállítani a hiányok pótlásában. „Ne essünk tévhitbe. Nem azok teremtik a kultúrát, akik a kultúrára hivatkozva szólamokat hangoztatnak, hanem sokszor azok a névtelen ’közlegények’, akik teszik a dolgukat, kiállításokat, irodalmi esteket, hangversenyeket szerveznek, könyveket, folyóiratokat szerkesztenek, könyveket népszerűsítenek és juttatnak el az olvasókhoz, színházi előadásokat hoznak létre…”
Csáky tanárnő arra is kitért, hogy a kultúrával, értékeink megőrzésével kinek kellene foglalkoznia. Szerinte az oktatási és
közművelődési intézményeinknek kell foglalkozniuk a szokás- és értékrendszer kialakításával, valamint a nemzeti hagyományokban gyökerező identitástudat átörökítésével, de ez az egyének feladata is. „Tudjuk, hogy a kultúra nemzedékről nemzedékre hagyományozódik, és csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzedék válaszokat talál saját kérdéseire. Ezért fogalmazza újra minden nemzedék a hagyományt a maga igényei szerint”, mondta Csáky S. Piroska.
A Vajdasági Magyar Kalendáriumot Krekity Olga szerkesztő mutatta be. A programban közreműködött Rab Irisz szavaló, valamint a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora gyermekcsoportja és Szelence énekegyüttese.
„A kultúra elhivatottság arra, hogy törődjünk azzal a világgal, amit ránk bíztak. Műveljük a ránk bízottakat, ápoljuk az értékeket, örökítsük tovább a hagyományokat, a tudást. Tegyük ezt minden nehézség ellenére, az életnövekedés reményében. Mert kultúra nélkül sem emberek, sem magyarok nem vagyunk. A kultúra mindannyiunkban él, belőlünk indul el, s mindannyiunkhoz megérkezik. Jöhet könyv alakjában, egy kiállítás képeiben, egy épület, egy szobor formájában. S ma, amikor kultúránkat ünnepeljük, jó szívvel mondhatjuk: köztünk van!”, mondta végül Kinka Erzsébet.
Erer
