Marko Radosavljević, a vajdasági tartományi szervek közös szolgálatának igazgatója kijelentette, hogy a közvagyonról szóló törvény nem szavatolja a vagyon hatékony visszaszármaztatását Vajdaságnak, emiatt a törvény módosítását szorgalmazza. A Közös Szolgálat javasolni fogja a tartományi kormánynak a vajdasági vagyonkezelő igazgatóság létrehozását.
Az újvidéki Dnevnik napilapnak Ra-dosavljević elmondta, hogy eddig 15 objektumot adtak vissza a tartomány tulajdonába, holott több mint 200 létesítményre vonatkozóan már eljuttatták a dokumentációt a köztársasági vagyonkezelő igazgatósághoz.
Radosavljević közölte, hogy az állami vagyonkezelő igazgatóság magyarázata szerint nem készült még el a szoftver, amely megkönnyítené a vagyon bejegyzését.
Az Állami Igazgatóság 71 esetben adta meg az engedélyt a bejegyzésre, de csupán 15 objektumot jegyeztek be, mert a legnagyobb gond a kataszteri hivatal. A Közös Szolgálat 37 tárgyat nyújtott be az újvidéki kataszteri hivatalnak, ezek közül egyet sem jegyeztek be – azt az épületet sem, amely a vajdasági kormány székhelye.
Radosavljević a 10 hónapja életbe lépett törvény hiányosságai közé sorolta azt is, hogy a helyi önkormányzatokat és a tartományt nem kezeli egyenrangúan a köztársasággal, mert az utóbbi esetében nem kell okmányok sokaságával bizonyítani, hogy az objektum közvagyont képez. „Ha tényleg vissza akarták volna adni az önkormányzati és a tartományi vagyont, akkor hatályon kívül kellett volna helyezni az 1996-os évi törvényt és az illetékes szerveket kötelezték volna arra, hogy a vagyonbejegyzést hivatalból el kell végezniük. Így viszont nekünk kell bizonyítanunk, hogy az 1996-os évi törvénnyel tőlünk elvett vagyon tényleg a miénk”, hangsúlyozta Radosavljević a Dnevniknek adott interjújában.
(vajma.info)