Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Vass Lajos Népzenei Verseny – Kiemelt nívódíj Szerda Ákosnak

Vass Lajos Népzenei Verseny – Kiemelt nívódíj  Szerda Ákosnaktrg_fontane

A budapesti székhelyű Vass Lajos Népzenei Szövetség 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a Kárpát-medencében élő és működő népdalköröket, népzenei csoportokat, énekkarokat, nyugdíjas éneklő csoportokat, a népzenét, néphagyományainkat éltető közösségeket. Ezen felül célja, hogy segítse a csoportok közötti kapcsolatok kiépítését, megtartását, a tapasztalatok átadását.

A szövetség november 6-án szervezte meg a VIII. Vass Lajos Népzenei Ver-seny Kárpát-medencei döntőjét Budapesten, ahová a becsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörből Szerda Ákos kapott meghívót. „Tavasszal a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn vettem részt, ahol korosztályomban az első helyet szereztem meg, így juthattam el a budapesti döntőre. A Kárpát-medence minden részéről érkeztek fellépők. Én szászcsávási dalokat énekeltem, amelyet Kisimre Szerda Anna válogatott és tanított be”, mondta Szerda Ákos, aki kiemelt nívódíjat és különdíjat is kapott.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *