Az óbecsei községi képviselő-testület 2002 októberében, majd másfél évre rá, 2004 márciusában-áprilisában döntött a módosításokról. Az illetékes szerbiai minisztérium megadta az engedélyeket. A „kommonista” utcaneveket lecserélték, általában „semleges” színezetűekre (Vadász, Erdei), például azokra az elnevezésekre, amelyeket az emberek amúgy is használtak az egymásközti kommunikációban, úgy, mint Csillag tér, Újvidéki utca, Zöldfás utca, Szenttamási utca, Hegyesi út stb. Utca nélkül maradt Tito marsall, Pijade, Marx, Lenin, a JNH, Ivo Lola Ribar, Kidrič és még sokan mások. Kapott utcát Crnjanski, de a Than fívérek is, nemzeti egyensúlynak lennie kell, ugyebár.
A községi parlament döntéseit igazából 2008 decemberétől kezdték el végrehajtani. Ez év júliusának közepén még a házfalakon voltak a régi táblák is, áthúzva. Mintegy érvénytelenítve az „átkost”, mármint az önigazgatású szocializmust és a föderatív Jugoszláviát, a majd négy és fél évtizedet, azt a korszakot, amelynek saját hősei voltak, saját utcanevei, saját ideológiája és ahhoz igazított történelemszemlélete, meg nagyság-kritériumai.
Az „ideológiamentességre” hivatkozva ugyanez megtörtént (csaknem) mindenhol errefelé is, meg az egykori Jugoszlávia más területein is. Újvidéken például az első radikális hatalom idejében, a kilencvenes évek közepén, „cárrá” avatták Lazar szerb fejedelmet, az Újtelepet Bistricára nevezték át, kiemelve a város „szláv eredetét” stb. Az egyik ideológiát egy másik, a nacionalizmus váltotta fel, és a váltás egyik legkirívóbb formája éppen az utcanevek új elnevezései lettek. Óbecsén ilyesmi nem történt meg, feltehetően a híres „fele-fele” nemzetiségi összetétel miatt. Itt a „kommunistákkal számoltak le” az átnevezés során.
Arról, hogy ez pótcselekvés, vagy tiszta lappal indulás, és a sötét múlttal való leszámolás-e, mindenkinek meg lehet a véleménye.
Mindenesetre, dicséretes, hogy a néhány éve meghozott új utcanevek többségben időtállónak készültek, nem napi politikai jelleggel.
Az átnevezési hullámnak azonban voltak olyan „áldozatai” is, amelyek számomra túl kirívóak és boszorkányűzésnek tűnnek, tartalmilag pedig nagyon is megkérdőjelezhetőek.
Két konkrét esetre gondolok: a Fasizmus áldozatainak tere és a Munkás utca.
Emlékszem rá, hogy Tuđmanék annak idején a Fasizmus áldozatainak terét átnevezték Horvát nagyságok terére. Úgy gondolták, megtehetik, hisz övék a hatalom, meg a HDZ székháza is ott van. Tán azért, hogy ne emlékeztessen semmi a horvát fasisztákra, az usztasákra, akiknek ott volt az egyik főhadiszállása, hiszen a HDZ-s hatalom enyhén szólva kokettált az usztasákkal – régiekkel és újakkal is. Voltak emiatt tüntetések a ’90-es évek Zágrábjában, de végül a Tuđman halála után győzedelmeskedő új hatalmi koalíció adta vissza a korábbi nevet. A HDZ-sek akkor arra panaszkodtak, hogy nem csak az usztasák, hanem utóbb az OZNA (a kommunista állambiztonsági szolgálat) is a téren levő egyik épületben verte, kínozta, gyilkolta le vélt vagy valós ellenségeit, de végül egy másik tér, a Tőzsde tere kapta a Horvát nagyságok nevet.
Persze, ilyenkor szokás levenni a polcról az EU-t és azzal a frázissal érvelni, hogy „a mai Európa alapját az antifasizmus képezi“ és hogy büszkének kell lennünk az antifasiszta múltra. Ami elvben igaz, de antifasiszta ne azért legyen az ember, hogy EU-kompatibilisnak ítéltessék, ne azért, mert ez modern és elvárják tőle.
Más lapra tartozik, hogy az EU-csillagoktól se vakuljunk meg annyira, hogy ne vegyük észre a szélsőjobb előretörését kontinens szerte, az „egy nép, egy vezér…“ jelszó és eszme újjáéledését, főleg a kontinens keleti felében.
Vagyis, a fasizmus elleni küzdelem nem fejeződött be azzal, hogy Hitler főbe lőtte magát, a Reichstagra fölkerült a szovjet lobogó és Dönitz kapitulált. A fasizmus és annak egyik fajtája, a nemzeti szocializmus, és mindezeknek a ma „divatos“ változatai sajnos élnek és a szegénység meg a szabadság hiánya föl is piszkálta a tüzét. A fasizmust elvetni, akár jelképesen is, a normalitás alapkövetelménye.
Vagyis, rendben van, hogy a Csillag tér visszakapta elnevezését, annál is inkább, mert amúgy is mindenki annak nevezte. De egy másik teret meghagyhattak volna a fasizmus áldozatainak. Függetlenül attól, hogy ’44 őszén az új hatalom vagy az annak nevében föllépők ideológiai, vagy (mégiscsak?) soviniszta alapon hány embert gyilkoltak le. Az utóbbiak gaztettei ugyanis nem érvénytelenítik az előbbiekét.
A másik utcanév, amelyet nem is olyan régen, úgy látszik, szintén „vörösnek” ítéltek, a Munkás utca. A Munkás-Marx – Stevan Dejanov utcák együttesen váltak Tisza utcává (Potiska). Arra járva nem nagyon értettem az új elnevezést, mire valaki fölvilágosított, hogy biztosan azért, mert a „döglött Tisza” mentén halad. Ha ez így van, akkor lehetne arról vitatkozni, hogy a Tisza vagy a Holt-Tisza érdemli-e ki ezt az utcanevet…
Ugye, Marx nem maradhatott meg, szimplán azért, mert Marx volt (sokan újraolvasták a legutóbbi válság kitörésekor, és találtak benne egyet s mást, ami időtállónak bizonyult), Dejanov meg azért, mert kommunista volt (a JKP, egyébként igencsak többnemzetiségű, Vajdasági Tartományi Bizottsága női szekciójának egyik vezetője volt a ’30-as évek végén, Sonja Marinkovićtyal együtt). De mi bajuk volt az óbecsei döntéshozóknak a Munkással?
A fene nagy demokráciánkban miért nem lehetett meghagyni a munkások utcáját? Szégyellnie kell-e bárkinek, hogy munkás? Hiszen ma már nem is nevezik őket így, hanem „munkavállalónak”. A kapitalisták pedig a „munkaadók”. Mert a munkára való jog ma már nem természetes, nem jár, annak örülni kell, a kapitalista munkát ad, az állami cég és a többi (párt)intézmény munkát ad, legyél nekik hálás, ne gondolj valamiféle „munkásosztályra”, öntudatra és jogokra, meg egyéb badarságokra, mert van, aki beugrik helyetted, ha nem tetszik.
Talán azért nem maradhatott meg a Munkás szó, hogy az emberek fülébe ne csengjen vissza a „kizsákmányolás” szó? Hogy a munka nélkül tengődőknek, a „technológiai fölöslegeknek”, a „munkaadók” által elbocsátottaknak, a szabadnap nélkül 10-12 órát dolgozóknak, a kirúgott kismamáknak, a minimálbéreseknek, a rablóprivatizáció áldozatainak nehogy eszükbe jusson, vagy nehogy utánanézzenek annak, hogy volt ez másképp is? Lehetne másképp is?!
Márton Attila