trg_fontane
Most eggyelőre vége van mindenféle ünnepnek. Mongyuk, szép tavaszunk vót január elejin. Nyugat-Európába (vagy ahogy az uram mongya, az eggyedüli igazi Európába) viszont éppen ellenkezőleg – ottan igazi tél vót.
Meg Ámerikába is. Úgyhogy mi ijen értelembe is a kelethő tartozunk, az odaátiakka eggyütt. De ki tuggya mi lessz még az időjárássa?
Az osztrákokná pedig az van, olvastam a neten, hogy beindútt az új kurmány. Amit ugye jobbosok meg még jobbosabbak raktak össze. Oszt aszonták, ők bizony spórónnak a migráncsokon. Csakhogy ottan a magyar is migráncs. Oszt egyenlőre tán még csak terv, de naggyábú így néz ki:
„Ha a tervezet átmegy, az csaknem negyvenezer magyar gyereket is érint – ennyinek a szülei dolgoznak Ausztriába bejelentve, és fizetik ott a járulékokat. A Der Standard és a Kurier cikkei szerint a Sebastian Kurz vezette kormány azt tervezi, hogy újfajta módszerrel számítják ki a más uniós vagy EGT-tagállamban élő gyerekekre járó családi pótlékot… A Kurier által közölt térképből az is látható, hogy az intézkedésnek Magyarország lesz a legnagyobb vesztese: a 273 millióból 80 millió ide érkezett 2016-ban. Igaz, a szlovákok szorosan mögöttünk vannak (63 millió euró), aztán a lengyelek és a románok jönnek 38 és 32 millióval. Ha az arányszámokat a magyar kifizetésekre fordítjuk, akkor a 80 milliónyi ide érkező euróból 32-33 milliót (forintra átszámolva valamivel több mint tízmilliárdot) spórolna meg Bécs.“ (index.hu)
Van még, de há el lehet (még?) olvasni, gondolom. Azé másoltam be ide, me lehet hogy valakit érdekel az innen magyar passzussa odaszakattak közű is.
Skót üzletember nagy nehezen felvonszolja ormótlan nagy kézipoggyászát a repülőre, de ott már csak a stewardess segítségével tudja begyömöszölni az ülése feletti csomagtartóba.
– Mindig ilyen nehéz csomagot cipel? – kérdezi a légikisasszony.
– Ezután soha többé! – lihegi a skót. – Legközelebb én bújok a csomagba, és a feleségem veszi a jegyet!
Vándormadaraink az ünnepek után szépen visszamentek, gondolom, mehogy én kevesebb külföldi regisztrációt látok az uccákon. Most hogy vótak ezek a langyoskás nappalok megin fölűttem a biciglire, szétnéztem egy kicsit. Há mongyuk annyi újdonság nincsen. Uccai újév várás mostan se vót, asztat ígérik hogy június közepin lessz nagy buli a Pogácsán. Asztat meg mán a neten láttam hogy valaki Becsén sonkát, kóbászt rakott ki a balkonnyára – fődíszítette mind a karácsonyfát. Madárlátta sonka, no. Oszt ez a hír a netten, mintha fontossabb nem is lenne.
Mosthogy vót az a kórházas élményem (nagy élmény, meg kő hanni), hirtelen érdekes lettem a szomszédasszony számára. Mehogy rá is az vár. Előbb ement privátú prégledre meg laboratóriumba is vót. Akkó ement ezekke a nálázokka Noviszádra. Ottan mindent újracsinátattak vele. Persze, nem eggy nap alatt, hanem utazni kölött. No, akkó megállapították amit a szomszédasszoiny má tudott me megmonták neki a privátok. Oszt tart ez má nála eggy ideje, de még orvosságot nem kapott. Úgyhogy amije vót baja, az még mindig van. Persze, mekkérdeztem hogy mé ment priváthó ha mán tutta hogy előbb utóbb ekő mennie az államihó. Aszongya, tunni akarta mi a baja, me mire végigcsinátta vóna az államiba megette vóna az ideg. Mongyuk szerencséje van szegénynek hogy neki is van valakije kinn, oszt így lett neki péze mindenre (várjá, még a gyógyszer – mongya). Külömben mire jutott vóna, nem tuggya. Az a fontos hogy mi adózunk, hogy mire asztat nem kérdezi senki. Na azé is járunk így. Montam mán, sopánkonni nem elég.
– Hogy van az új beteg? – kérdezi a vizit előtt az orvos az osztályos nővértől.
– Már sokkal jobban doktor úr. Ma reggel már beszélt is.
– És mit mondott?
– Hogy sokkal rosszabbul érzi magát.
Úgyhogy én annyit tudok csak hozzátenni, hogy boldogot mégeccő, jó termést, munkát, kenyeret! Meg amit a kenyérre rá illik kenni…
Puszil Maris…
(Foto: pixabay.com)
