Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Jövő szerdán ülésezik a becsei parlament – Kommunális illetékek – másodszor

Jövő szerdán ülésezik a becsei parlament – Kommunális illetékek – másodszortrg_fontane

Február 10-én tartják meg a községi képviselő-testület 22. ülését. A tanácsnokok határoznak Igor Prošić (Mint egy ház) tanácsnoki mandátumának megszűnéséről.

Prošić helyét Kiss Róbert foglalja el. A helyi képviselők határozatot hoznak majd a romák oktatási státuszának fejlesztésére vonatkozó helyi akciótervről és a romák foglalkoztatásának helyi akciótervéről, valamint a mezőgazdasági földterület védelméről és a mezőőri szolgálat megszervezéséről is. A becsei képviselők elfogadják az emberi és tárgyi értékek védelmével foglalkozó jogi személy megalapításáról szóló határozatot, azaz a mezőőri szolgálat beindítását, illetve határozatot hoznak a község Környezetvédelmi Költségvetési Alapjáról is. Emellett foglalkoznak dr. Páll Sándor beadványával is, amelyben a tanácsnok kéri, hogy a lakott településeken továbbra is maradjon a 60 km/h sebességkorlátozás. A tanácsnokok megszavazzák a község hulladékkezelési helyi tervének kidolgozásáról szóló határozatot, illetve elfogadják a község Alapszabályának módosításait és kiegészítéseit. Az új Alapszabály szerint a Községi Tanácsnak ezentúl nyolc tagja lesz, a községi Közigazgatási Hivatalban legfeljebb három polgármesteri tanácsos helyezhető tisztségbe, a község által alapított vállalatok, intézmények és egyéb szervezetek díjszabásaira pedig az önkormányzat ad jóváhagyást.
Az ülésen napirendre kerül a helyi jellegű kommunális illetékről szóló határozat módosítása és kiegészítése, a tanácsnokok szavazni fognak a Vodokanal Közvállalat megalapításáról szóló határozat módosításáról stb.
Végül kinevezések lesznek soron: a Népkönyvtár igazgatóbizottságának tagja Dupák Orsolya lesz a nyugállományba vonult Pešitz Mira helyett. A képviselő-testület ülésén néhány iskolaszék összetételét is megváltoztatják. A Műszaki iskolában Miodrag Kneževićet mentik fel tisztségéből, míg a Samu Mihály iskolában Tumbász Évát és Miroslav Vlahovićot Szenti Mária és Fábián Natália váltják fel.
Az ülés végén valószínűleg elfogadják majd a képviselő-testület indítványát. Eszerint a helyi parlament javasolja az illetékes szerveknek és szervezeteknek, hogy érvényesítsék az Óbecse Községi Ügyvédek Általános Szervezetének határozatát és vállalják azon intézkedések végrehajtását, amellyekkel biztosítják, hogy az Újvidéki Általános Bíróság évi beosztásának módosításával lehetővé tegyék a becsei bírósági egységnek a törvénykezést a bűnvád területét érintő dolgokról, és ily módon azt is, hogy a becsei ügyvédek egyenjogú helyzetbe kerüljenek azokkal a kollégáikkal, akik az Újvidék Általános Bíróság székhelyén végzik feladataikat.

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *