trg_fontane
Meg kellene várni a következő népszámlálást, hogy legalább hozzávetőleges adatokkal rendelkezzünk az Óbecse községből kivándoroltak számáról. Jelenleg, ahogyan más városokban is, csak „méricskélni“ lehet: egyes becslések szerint az utóbbi években mintegy 3000-en távoztak a községből, nagy részük magyar nemzetiségű, más megítélések szerint pedig ez a szám 10 000 körül mozoghat.
Biztosat mondani senki nem tud, hiszen az ideiglenesen, avagy az „örökre“ kivándorló nem köteles kijelentkezni itteni lakcíméről, „lejelentkezni“ a választói névjegyzékről stb.
A lakosok számának csökkenése azonban tény. Elég sétálgatni az óbecsei utcákon, megszámolni, hogy egy-egy utcában hány elhagyott, gondozatlan, leengedett redőnyű ház van.
A kisiskolások száma is egy adat, amely a népességcsökkenésről szól, hiszen évről-évre kevesebb a magyar tannyelvű osztályba iratkozó elsős diák. Idén az óbecsei általános iskolákba 323 elsős iratkozott: 178 szerb, 145 pedig magyar tannyelven.
A magyar nemzetiségű lakosok számának csökkenéséről tanúskodhat akár a november 4-én megtartott nemzeti tanácsi választás is, de ez sem mérvadó adat, hiszen nem feltétlenül a kivándorlásról, hanem lehetséges, hogy éppen az apátiáról tanúskodik. Óbecse község területén 8520 magyar nemzetiségű polgár rendelkezet szavazati joggal, s mindössze 2891-en vettek részt a választáson.
A népesség csökkenéséről beszéltek a nemzeti tanácsi választásokat követően a hatalmi Vajdasági Magyar Szövetség, azaz a még mindig aktuális nemzeti tanács képviselői is. „Ahhoz képest, hogy mennyien elhagyták már az országot azok közül, akik a magyar külön választói névjegyzéken szerepelnek, vagy valamilyen egyéb oknál fogva nem vettek részt a voksoláson, a részvételi arány elfogadható“, nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ elnöke.
Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője pedig azt mondta: „Mindazt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk, nemcsak folytatni tudjuk, hanem olyan magasabb szintre tudjuk emelni, amelyet nemcsak, hogy megérdemel ez a közösség, hanem úgy gondolom, hogy a 21. században meg is kell tennünk ahhoz, hogy a következő négy évben minden föltételt megteremtsünk ahhoz, hogy akik itthon vannak, érezzék ezt az otthonosságot. Akik pedig haza szeretnének jönni, azoknak minden föltétel adott legyen az otthonteremtéshez.”
Nos, annak ellenére, hogy néhány éve beindult a VMSZ ún. gazdaságfejlesztő mechanizmusa (Prosperitati Alapítvány), magyarországi pénzekből, az emberek nemigen jönnek haza. Főleg gazdasági okból nem, de nem ez az egyetlen ok, hanem, mint Pressburger Csaba újságíró írta: „Olyan öngerjesztő mechanizmus – vagy ha úgy tetszik, tömegpszichózis – ez, amit három Prosperitati se tudhat megállítani – ha továbbra is ennyire ’fojtós’ marad itt a ’levegő’. Meggyőződésem ugyanis, hogy nem csapott volna át a jelentős mértékű (főként gazdasági okokkal magyarázható) elvándorlás tömeges exodusba, ha nem éreznék az emberek úgy, hogy már a puszta véleménynyilvánítás is egzisztenciális kockázattal jár, hogy dúl a pártfoglalkoztatás és dívik a kontraszelekció, a kritikus vagy ellenzéki hangokat pedig teljesen elszigetelik, illetve kiirtják. Egyszóval, ha nem éreznék úgy, hogy megfulladnak (amellett, hogy esetleg éhen halnak). És bizony mindezért nem csak az ország többségi hatalmi elitje tehető felelőssé, hanem a mi kisebbségi hatalmi elitünk is“.
Különben, a Prosperitati Alapítvány falusi házak vásárlását előlátó pályázatának eredményeit nem olyan régen, november 12-én tették közzé. Összesen 182 pályázatot javasoltak vissza nem térítendő támogatásra. A megítélt összegek támogatottként 3,2 millió forint, azaz 1,2 millió dinár. A támogatott 10 évig nem hagyhatja el Szerbiát. A 182 támogatott között 23 Óbecse községi házastárs, élettárs, valamint egyedülálló szülő van.
Ők Ricz Illés Irisz és Ricz Ákos, Kalapos Imre és Kalapos Ildikó, Zórád László és Zórád Mária, Sétáló Valéria, Dávid Dénes és Bálint Adrienn, Berkes Melinda és Kocsmár Norbert, Mester Szabolcs és Mester Hanulik Antónia, Kovács Alfréd és Kovács Kinga, valamint Varga Dóra és Varga Andor Péterrévéről.
Óbecsei támogatottak: Dvorszki Endre és Dvorszki Andrea, Kovács Melinda és Kovács Zsolt, Ricz Róbert és Ricz Kasziba Beáta, Kovács Renáta, Lázár Orbán és Lázár Erzsébet, Juhász Tünde és Juhász Zoltán, Hodik Árpád és Szalma Izabella, Mándity Izabella és Mándity Zsolt, Lakatos Dancsó Anita és Lakatos Adrián, Papp Dóra és Hadnagy Krisztián, Becsei Ivana és Dokmanović Dušan, Klebecskó Edina és Klebecskó Tamás, Eler Valentin és Eler Nikoletta és Tót Melinda és Menda Tibor.
És akkor: hogy is van külföldön? A kitelepülők nagy része nem éhezik, ki tudja fizetni számláit, leárazásokon vásárol és dolgozik, dolgozik. Az alacsony képesítéssel rendelkezők, az idegen nyelvet nem ismerők, beilleszkedési nehézségekkel küszködnek. Ez a csoport, bizonyos helyeken, például Németország egyes régióiban, tömegen költözik ugyanabba a lakónegyedbe, bezárkózásuk előbb-utóbb gettójellegű lesz, s ez nehezíti a nyelvtanulást is.
A másik véglet pedig, hogy az ismeretlen ismerősök (ugyanabból a városból származók) nemigen segítenek egymásnak és egymáson, még akkor sem, ha megtehetik. A legrosszabb pedig az, amikor az ember ismerőse csalja tőrbe, nem tudni miért, az ún. barátot. Ez úgy történik, hogy a már huzamosabb ideje külföldön élő ismerős/baráti család arra biztatja a még Szerbiában élő ágrólszakadt ismerőst/barátot, hogy induljon, akár azonnal is, külföldre, náluk is ellehet, amíg feltalálja magát, munka van, hogyne lenne. Munkás mindig kell. Dióhéjban fogalmazva az epilógus ez lenne: a „barát“ kiutazik a „baráthoz“ (számos esetben felégetve itthon mindent), de se lakhatás, se munka. S jöhet vissza a semmire.
Az egyetemi végzetséggel és nyelvismerettel rendelkezők általában sikeresebbek – könnyebben találnak munkát (nem is mennek külföldre „csak úgy“), beilleszkednek, könnyebben elfogadják az új körülményeket, szokásokat, igyekeznek képezni magukat, karriert kiépíteni.
Mi lehet a megoldás?
A munkanélküliség gondjaival, a megélhetés kérdésével, az anyanyelvű felsőoktatás hiányával, identitászavarokkal és az elvándorlás jelenségével küzdenek napjainkban a vajdasági magyar fiatalok – derült ki a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, A magyar fiatalok Vajdaságban címmel 2017-ben megtartott tanácskozáson.
A Hét Nap cikke szerint Tátrai Patrik geográfus „egy lesújtó ténnyel nyitotta előadását: a magyar népesség létszámának csökkenését illetően Vajdaság a harmadik helyen áll a Kárpát-medencében. A magyar kisebbség megmaradását az elöregedés és a fiatalok tömeges elvándorlása veszélyezteti. A térségben már csak 200 000 magyar él, és további csökkenéssel lehet számolni – figyelmeztetett a kutató. A még itt élő fiatalok fele nem zárkózik el az ország elhagyásának lehetőségétől, hiszen Nyugat-Európa és Magyarország kedvezőbb anyagi körülményeket nyújt számukra, mint Szerbia. A kutatások azt mutatják, hogy a szórványban nagyobb a baj, mivel a kisebbségiek a munkalehetőség hiányában döntenek úgy, hogy a határon túl próbálnak szerencsét. Tátrai arra is rávilágított, hogy azokon a településeken, ahol nagyobb a magyar közösség, visszafogottabb az emigráció is. Ebből arra lehet következtetni, hogy nemzeti összefogással lassítani lehetne a magyarok fogyását.“
Gábrity Molnár Irén, a Magyarságkutató Tudományos Társaság elnöke rávilágított arra, írta a Hét Nap, hogy a tanult fiatalok nagy része már külföldön van. Vajdaságban 3-4% között mozog az egyetemi végzettségűek aránya, ami szakemberhiányhoz vezet az országban. – 2017-ben ott tartunk, hogy a 4000 továbbtanuló magyarnak a fele külföldre megy folytatni a tanulmányait. Így már kezdetben elveszítünk nagyon sok értelmiségit. És a másik felének a nagy része is elhagyja szülőföldjét, miután oklevelet szerzett. Ezek az emberek itthon nem tudnak elhelyezkedni, mert nem beszélik elég jól a szerb nyelvet. Az anyagi javak sem kielégítőek, így a családalapítás is kérdésessé válik számukra. Egyértelműen gazdasági migrációról van szó, de a kisebbségérzet is közrejátszik – hangoztatta a szociológus.“
Végül, a hetilap cikke szerint, Ágyas Réka, a Magyar Nemzeti Tanács szakmunkatársa, „kutatása során itthon és külföldön élő magyar fiatalokat kérdezett mindennapi kihívásaikról, továbbtanulási lehetőségeikről, a munkavállalásról és a migrációs jövőképükről. Az eredmény: az elvándoroltak nem boldogabbak a szülőföldön maradt társaiknál, sőt, magányosabbnak vallották magukat. A más országokban dolgozók 70%-a a végzettségéhez képest alulképzett munkát végez, de az emigráltak többsége mégsem jönne vissza, anyagi okokra hivatkozva. Az MNT munkáját segítő szociológus rámutatott, hogy a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramja némileg visszatartja a vajdasági magyar fiatalokat. Mióta különféle támogatásokra lehet pályázni, többen döntenek úgy, hogy Szerbiában ülnek be az egyetemi padsorokba. Ez azonban még nem végleges megoldás a magyarság elvándorlásának megfékezésére, hiszen a hallgatók többsége az oklevél megszerzése után nem zárkózik el a külföldi munkavállalás lehetőségétől“.
B.M. és R.M. (Fotók: pixabay.com)
A cikk megjelenését a Szerb Köztársaság Művelődésügyi és Tájékoztatási Minisztériuma támogatja.
A cikkben kifejtett álláspontok nem feltétlenül tükrözik a támogatást odaítélő szervezet nézeteit.
