trg_fontane
Vót mán nyár, mos meg tavasz van. Oszt mindenünk fáj ettű az időtű. Nekem a fejem meg a nyakam az uramnak meg mindene. Me hogy a férfiaknak minden jobban fáj mind nekünk.
De há jóvan ennek van mostan az ideje me há április van, amúgy is nem fog tán sokáig tartani meg má megin mongyák a meleget. Akkó meg a melegre fog maj fájni. Hiába me hogy rossz klimába születtünk. Vagyis akkó amikó születtünk akkó még nem vót ijen rossz a klima, me akkó tunni lehetett hogy télen esik a hó, tavassza meg őssze minden lehet, nyáron meg azé nem vót mindennap negyven fok.
Eppen néztünk eggy jó müsort errű, ami arrú szótt hogy mi van a klimáva, meghogy a klimának a változássai mekkora bajokat szoktak okozni a világnak. Esztet érdemes nézni a tévébe, má amikó eggyátalán tévézünk, me az uramat kezdem leszoktatni rúla, me csak ideges tűle. Aszongya agymosás. Agymosás, há. Van más is az életbe, nem kő mindig asztat a villogó dobozt nézni.
Aszongyák, durvul a kampány. Pedig nem a kampány durvul, csak asztat csinájják amit külömben is. Csakhogy mostan van még aki beszél rúla. Nem tudom lessz e maj utánna? Aki mást gondol, az ellenség, az ellenségtű meg kő vonni mindent. Csak egy legény maradhat a gáton. Hát én meg úgy látom hogy ez nem jó. Az sose jó amikó valamit muszáj csinánni, me máskülömben…
Van egy vicc odaátrú hogy mijen is az az új rencer, ami annyira jobb mind a régi, amibe nem vót szabaccság és köllött a pártkönyv a munkahejhő (esztet mongyák, pedig nekem nem vót pártkönyvem, oszt munkám vót, nem is panaszkottam), oszt most minden ijen nincsen, oszt birunk viccőni, me mos jó élünk:
Magyar gazdaság: van az államnak két tehene. A felelős vezető a tejet hazaviszi, majd bebizonyítja, hogy a teheneket privatizálni kell, hiszen az üzletág ráfizetéses. Elhatározzák a tehenek jelképes összegért történő eladását, majd meghirdetik a helyi újságban, amely egypéldányos és csak a vezetőnek jár. A vezető megpályázza a marhatendert, és csodák csodája meg is nyeri. Rögtön tart egy sajtótájékoztatót, hogy a részéről mekkora áldozat a vállára venni ezt a két gyengén működő tehenet. Ezután politikai pályára lép, és ilyen módon az eredeti két marhával maga köré gyűjt még egy csomó marhát.
Bele vagyunk fáradva má ebbe a nem életbe. Me ez nem élet mán. Csak az agreszivitás meg a félelem meg a nem lessz ez meg nem lessz az ha nem vagy velünk, ha nem asztat csinálod ami mondva van.
Oszt az uramma járjuk az orvosokat ezze az ő bajáva, me eléggé magas a vérnyomása. Nézem ezeket az állami ambulantákat meg ijesmi, oszt csak a fejemet fogom, az uram meg megvan ijedve hogy ő ne kerűjjön be ijenbe. Mindenhun várni, oszt örűsz ha valakinek van egy jó szava hozzád. Értem én hogy ők sincsenek megfizetve, meghogy nincsen kedvük mosojogni, de há rosszú esik. Ijenkó van az hogy csak beteg ne legyen az ember, főleg ne itten. Úgyhogy regge, délbe este nyomást mérünk. Meg járok gyógyszeré neki. Aszongyák, öreg, oszt ez normális. Pedig azé annyira nem öreg. Mindahogy én se. Valahogy ez is másképp vót valamikó, vagy én emlékszek rosszu? Én nem tudom, utójjára reménykenni úgy tizéve reménykettünk. Amikó meg mekkezdődött a Széka ahogy itten hítták, vagyis a nagy krízis, attú fogva egyre rosszabb csak. Pedig Széka nincsen ám máshun.
Má megest csak panaszkodok. Jó, de mongyátok meg hogy mi a szép azon kívű hogy tavasz van oszt ződek a fák meg ki lehet űnni kávézni, jó van na, néha nagykabátba. Ja meg hát sétálunk, me mosmán nemcsak én mondom otthon, hanem az orvos is, hogy sétánni renszeressen.
Disznóhust nem eszünk, csak szárnyast. Meg valami lent köllött vennem, me az tisztíccsa a vénákat. Úgyhogy a fő téma nállunk a gyógyítás. Nem akarunk Kamenicára kerűnni. Most szaladgálunk mindenfele, me nem akarunk úgy járni mind abba a borzasztó viccbe:
Bemegy a csontváz az orvoshoz, és mikor meglátja a doki, felháborodva mondja:
– Hát ilyenkor kell jönni?
Ja osztan készülünk május egyre rokonlátogatóba. Én má megmontam, hogy tűllem ne várja e senki, hogy fél tonna kalácsot süssek, meg húsokat meg ijesmi. Mi megyünk vendégsígbe, ne mán akkó is én készíjjek. Veszünk valami apró ajándékokat, oszt ennyi. Mind a viccbe:
– Kérem szépen, hol találhatok valami ajándékot?
– Óra-ékszer, parfümosztály jobbra…
– Én ugyanis a feleségemnek szeretnék valamit…
– Leértékelt áruk balra.
Gondolom, hogy a bornak örűnnének meg, de főleg a pálinkának. Ami vagy lessz az idén vagy nem, maj meglássuk. Inni má nem isszuk, me az uramnak tiltva van, én meg amúgy se vagyok oda érte, de elajándékozni még jó lessz. Csak nehogy nekünk is asztat hozzanak vissza!
Jó szavazást, oszt maj meglássuk.
Puszil Maris!
