Betsey Mariska naplója - Minden relatív

Sose vót még ilyen rossz a helyzet, mint most – mondják az egyik önkiszolgálóláncban, Noviszádon az egyik ottani tévé riporterének. Me’ hogy az emberek nagyon odafigyelnek, hogy mit vesznek.

Vótam is a héten Noviszádon. Oszt azgondójjuk itt mi, falun, hogy a nagyvárosban tele vannak ez emberek pézze’. Pedig türelmessen várják a sort, a kosárba’ egy sör, vagy egy kenyér. Húst nem nagyon láttam. A kosárba’, há’, me’ emígy van, amennyit akarsz.
Veszik-e a tejet? Van, aki igen, meg van, aki nem. Túrót, sajtot, pavlakát? Nem tudom, há’ nem vótam én ott egísz nap. Csak bementem egy olyan nagy bótba, amilyen nálunk is van kettő, vettem egy kis bubisvizet, me’ az uramra rágyütt, hogy mápedig ő sárgavizet nem iszik. Me’ írja a kúton, hogy ilyen meg olyan betegeknek nem ajánlott. Oszt ő pedig éppen olyan beteg. Szedi is arrú az orvosságot, de most a víztű fél. Oszt a bubis kő neki. Pedig assejó, me’, hogy szénsavas, mongyák.
Nem baj, inkább az, mint a bóti tej, há’ nem?
Nincs azza’ baj, előbb errű győzögettek bennünket, utána meg aszonták, hogy levették a pultokrú a gombás tejet, oszt utána meg kiderűtt, hogy nem éppen így vót az – me’ hogy csak montták. Persze, az egyszerű ember ebbű nem ért semmit – mongya az uram. Há’ ja, az olyan egyszerűek, mint ű nem értenek. Mariskátok szerint nem olyan komplikátt ez az egész, de há’ miccsinájjunk, amikó az ilyen együgyűekbű van a sok.
Hogy vessek magamra, én választottam magamnak férjet? Há’ ja, de ki hallott akkó aflatokszinrú, meg kit érdekőtt a politika? Szép vót, ügyes vót (igen, így is, úgy is), a gyárba is megbecsűtték. Most meg mán sehun se a fiatalság, az ügyességbű haszon nincsen, gyár meg má nincs is.
Tudják azt a viccet? Hogy aszongya, mikó beszélünk impotenciárú – kérdezi az orvosi egyetemen a professzor a Pistikét? Mire a válasz: amikó a nő a lábait, a férfi meg a kezeit tárja szét.
De van ilyen hasonló még:
Kovács meséli Kissnek:
– Tegnap a Tóth áthívott szexfilmet nézni. Már az elején egekig ugrott a vérnyomásom.
– Úgy felizgultál? De ciki.
– Veled is ugyanez történt volna, ha a feleséged a főszereplő.
Na, oszt vissza a bóthó, meg a pénzhő… Áprilisba’ má, kürtölte szét a Vörösköröszt, Törökbecsén is (meg Szenttamáson, na meg Nisbe) is új népkonyha nyílik. Húsz évve’ ezelőttig azt se tudtam, hogy mi az, hogy népkonyha. Abba az átkosba’ amibe én főnőttem, meg éltem, abba’ ilyen nem vót. Me’ hogy most is élek? Há’ ahogy nézzük szomszédasszony? Élet ez?
Aszongya nekem a szomszéd Rádó, hogy neked még nincs magyar passzusod? Mondom még nincs, ráérünk még. Erre a Rádó, hülye vagy te Marija, me’ hogy má nekem is van. Mondom neki, hogy neked meg mijé, amikó a dedád 44 után meg se akart szólani magyarú’, pedig jobban beszétte, mint a mostani magyarok fele?
Hát, aszongya a Rádó, az onokáim miatt. Me’ hogy azza’ könnyebben tunnak munkához jutni külföldön, emigráni, no. Úgyhogy neki most jó jött a híres dedájának a magyar születési papírja.
No, ilyen országba élünk, ahonnan a Rádó is menekítené az onokáit, magyar passzussa’. Szóva, élet ez?
Ja, oszt hallottam valamelik rádióba, hogy a Kosztity nagyon örül annak, hogy az arabok megvehetik majd a fődeket. Na, ha a Kosztity örül, akkó olyan biztos-e az, hogy jó lesz majd a kisparasztnak is?
Jó lesz itt minden, majd meglássátok! Csak még néhány letartóztatás az egyik ódalon, még néhány obrázos, meg delija kiengedése a másikon, oszt minden jó lesz.
Hogy a Maris miket tud? Me’ hogy obrázos, meg delija? Na, hogyne. Hát az onokám a mútkó mutogatta, hogy mi minden van a neten (nem, nem a pornót, azt nem kő mutogatni, olyan vót má az én időmbe is, meg mindig is vót, csak nem kompjuteren néztük, hanem csináttuk, na), oszt ilyen meg olyan ódalakat is mutatott. Van ott minden, meg mindennek az ellenje is. Oszt miket írogatnak egymásnak!
Há, változnak az idők. A tévé (a vajdasági) bemonta, hogy a napokba’ Becsén a Jován Popovity uccába alkonyatkó megtámadott egy kapucnis férfi egy háromgyerekes, harminchét éves anyát, elrabolta a táskáját. Ilyen se vót annak idején. De, mondom, változnak az idők. Meg jó lesz itt minden. Dől majd az invesztíció, meg új munkahelyek lesznek, meg minden. Meg lessz márciusi áramszámla is, na az lesz az öröm! Még egy kicsit bírjunk ki, oszt gyün a Kánaán, arrafelé haladunk, nem?
Na de minden relatív, montta az Ájnstájn, mi meg tanúttuk az iskolába’, így a jólét is. Van errű is vicc:
Egy matematikus, egy könyvelő és egy közgazdász jelentkezik ugyanarra az állásra. Az interjút végző jövőbeli főnök először behívja a matematikust és megkérdezi:
– Kettő meg kettő az mennyi?
A matematikus válaszol:
– Négy
– A leendő főnök rákérdez:
– Biztos?
A matematikus furcsán néz, de aztán újra válaszol:
– Igen, egészen biztosan négy.
A következő a könyvelő, aki ugyanarra a „kettő meg kettő mennyi” kérdésre így válaszol:
– Átlagban négy – lehet ugyan plusz-mínusz 10% eltérés, de átlagban négy.
Végül a közgazdász kerül sorra és kapja ugyanazt a kérdést, „mennyi kettő meg kettő”. A közgazdász erre szó nélkül feláll, odamegy az ajtóhoz, bezárja, majd az ablakon lehúzza a rolót, végül odaül szorosan a kérdező mellé és visszakérdez:
– Mit szeretne, mennyi legyen?