trg_fontane„Egy olyan társadalom, amely egy kevés rendért cserében kész odaadni egy kevés szabadságot, egyiket sem érdemli meg.“ – Thomas Jefferson, az Egyesült Államok Függetlenségi nyilatkozatának szerzője és harmadik elnöke mondta ezt nagyjából két évszázada.
A szerbiai (és Közép-Kelet Európában több más) társadalom azonban minden jel szerint a „rendet“ választja a „demokráciával szemben“. Nemrég jelentek meg az amerikai NDI intézet és a szerbiai Cesid közvélemény-kutatásának eredményei, melyek szerint Szerbiában a polgároknak csupán a 30%-a gondolja azt, hogy a demokrácia jobb, mint bármely más rendszer. Ez kilenc százalékkal kevesebb, mint hét éve. Az emberek egynegyede véli úgy, hogy egy nem demokratikus kormány jobb lehet egy demokratikusnál, és további egynegyede vélekedik úgy, hogy mindegy.
Miközben a hatalomtartók napról napra az EU-s csatlakozásról beszélnek immár legalább egy évtizede, sőt a jelenlegi hatalomgyakorlók a (látszólagos?) politikai pálfordulásukat is az uniós felzárkózás támogatásával tették legitimmé, a polgárok véleménye és tudata egyáltalán nem az ország állítólagos nyugativá válását tükrözi.
A kapitalizmus legutóbbi világválsága Európa szerte a populista, sokat ígérő, rendet és összefogást hirdető, ellenségkereső pártok sikerét váltotta ki. Nem először történik ilyen, a 20. század sok példával szolgál. Amikor baj van, akkor az emberek nagy része vezért akar látni, nem sokat gondolkodni vitatkozni, hanem csinálni, amit mondanak, elhinni, amit mondanak és várja, hogy majd jobb lesz.
Azokban a társadalmakban, amelyek nem rendelkeznek demokratikus múlttal – márpedig valódi szabad társadalom a szélesebb értelemben vett térségben szinte soha nem volt –, még erőteljesebbek a tekintélyuralmi beidegződések, mint a „boldog Nyugaton“. Nem véletlen, hogy egyre kevésbé sokszínű a politikai élet, nem véletlen, hogy kis részvétel mellett óriási fölénnyel nyernek a választási győztesek.
A demokrácia errefelé egyet jelent sokak számára a köz kirablásával (lásd még: privatizáció), a koncon marakodó politikusok sárdobálásával. Más demokráciát nem láttak az itt élők. Mint ahogyan másféle többpártrendszert se, csak ezt, amelyik arról szól, hogy a párttagság és a vezér iránti hűség biztosítja a megélhetést. Így tehát nem véletlen, hogy sokszor elhangzik az egyszerű emberek szájából, hogy minek ide ennyi párt?! Mint ahogyan az is, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem!
Magyarázat tehát van, de a fő kérdés az, hogy mit jelentenek az NDI és a Cesid eredményei a jövőre nézve?
A magától adódó válasz helyett egy útmutató Jeffersontól: „Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom. Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság.“
T.B.
