Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A 46. KMV-n – Kevés becseit díjaztak

A 46. KMV-n – Kevés becseit díjaztaktrg_fontane

A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének immár 46. éve adott otthont Becse, a Városi Színház, április 19-e és 21-e között.

A középiskolás versenyzőket és a vendégeket a becsei képviselő-testület elnöke Knézi Péter üdvözölte, aki hangsúlyozta, hogy a vetélkedő a város védjegye.
Az első napon a vers-, a próza- és a népmesemondók, a drámai monológ, valamint az énekelt versek előadói léptek fel. A Banka Lívia, Hajdú Tamás és Mészáros Árpád színművészek alkotta zsűri értékelte a produkciókat. Döntésük értelmében versmondásban Kőműves Noémi (Szabadka), drámai monológban Patyerek Réka (Szabadka), prózamondásban Antóci Dorottya (Zenta), míg népmesemondásban Restás Dávid (Zrenjanin) bizonyult a legjobbnak. A megzenésített verseket Bakos Árpád, Fehér Nóra és Tóth Attila értékelték, s döntésük értelmében a Beretka Csaba, Kurcinák Arnold, Szabó András és Szerda Zsigmond (Becse) alkotta négyes érdemelte ki az első helyet.
Szombaton került sor az irodalmi vetélkedőre. Öt kategóriában ötvenkét alkotást hallgatott meg a Benedek Miklós, Patócs László és Vígi Zoltán összetételű zsűri. A legjobb novellaírónak Nagy Levente (Topolya) bizonyult, értekező prózában Illés Mártáé (Szabadka) lett az első díj, önálló vers kategóriában pedig Szabó István (Szabadka) diadalmaskodott. Az első díjat a publicisztika kategóriában Berec Sára (Szabadka) érdemelte ki, a humoreszk kategóriában pedig Csúri Máté (Zenta). A Magyar Nemzeti Tanács és a KMV közös pályázatának győztese Urbán Alíz (Szabadka) lett.
A képzőművészeti pályázatra több mint száz diák küldte be munkáját. A háromtagú zsűri, mgr. Torok Melinda festőművész, Szél Gabriella művészettörténész és Molnár Edvárd fotográfus 82 grafika, 79 festmény, 15 szobor, 173 fotó és 23 egyéb kategóriába sorolható alkotás közül választotta ki a legjobbat. Rajz kategóriában első helyet nem ítéltek oda, a második díj Újházi Adriennhez (Újvidék) került. Grafika kategóriában Zsomolya Szabolcs (Zenta), festészetben Csépe Violetta (Zenta), szobrászatban az Adankó Edina, Csőke Dóra, Faragó Tímea, Kóródi Mór, Magó Mária, Rúzsa Réka, Sípos Rozália, Szabadka Tomi, Zsomolya Szabolcs (Zenta) összetételű csapat, fotó kategóriában Magosi Orsolya (Szabadka), az egyéb kategóriában pedig a zentai Bolyai Tehetséggondozó három tanulója, Boja Szabolcs, Piri Lea és Benkó Diana szerezte meg az első helyet.
A néprajzi pályázat első díját a Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, muzeológus, Raffai Judit néprajzkutató, muzeológus, Burány Katalin néprajzkutató, múzeumpedagógus alkotta zsűri Szabados Noéminek (Zenta) ítélte oda.
A műfordításokat Virág Gábor, Ózer Katalin és Orovec Krisztina bírálták. Angol nyelvű fordításban nem hirdettek első díjast, a második Korsós Brigitta (Szabadka) lett, német nyelv kategóriában Nagy Gáboré (Szabadka) az első hely, szerb nyelvről való műfordításban pedig Szabó Beáta és Novotni Natália (Szabadka) diadalmaskodtak.
A népzenei döntőket Temerinben tartották meg. Énekszóló és kettősök kategóriájában a doroszlói Brindza Beatrix nyert, a hangszerszólisták csoportjában a becsei Csonka Balázs és a temerini Szabó András lettek a legjobbak, a zenekarok versengéséből pedig a muzslyai Pöngető citerazenekar került ki győztesen. A szólótáncosok, párosok között a topolyai Lukács Petra és Kovács Andor végzett az első helyen.
A KMV gálaműsorára vasárnap délelőtt került sor, amelyet megtisztelt jelenlétével Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Lovas Ildikó, az MNT kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa, Knézi Péter, a becsei képviselő-testület elnöke, valamint Galgó Ferenci Andrea, a helyi Községi Tanács tagja.
Elsőként Csizmadia Anna lépett színpadra, majd Korhecz Tamás, az MNT elnöke szólt a jelenlévőkhöz: „Aki huzamosabb ideje követi a KMV-t, az megbizonyosodhat arról, hogy milyen sok tehetséges, kiváló képességű fiatalból áll a mi vajdasági magyar közösségünk. Megpróbálunk ezeknek a tehetségeknek alkalmat teremteni az érvényre jutáshoz, igyekszünk a közösségnek az értelmiségi és képzett rétegét évről évre erősíteni és bizonyítani, hogy szülőföldünk élhető, s van értelme felfedezni azokat az értékeket, amelyek körülöttünk vannak. Ha összefogunk és közösen cselekszünk, akkor szülőföldünket virágzóvá tehetjük”.
Lovas Ildikó, az MNT művelődési kérdésekkel megbízott tanácsosa részletet olvasott fel Mándy Iván Vízizene című szövegéből, amellyel másodikos középiskolás korában prózamondóként vett részt a KMV-n, majd Szilágyi Miklós, a KMV főszervezője Tanár-díjat adott át Lázár Tibornak, a Bolyai Tehetséggondozó tanárának.
„Sikeres volt az idei KMV. A kategóriák közötti folytonos hullámzás ezúttal is nyilvánvaló volt, hiszen egyes kategóriákban többen jelentkeztek, másokban pedig kevesebben. A színvonalban is javulás tapasztalható. A résztvevők már néhány éve személyes véleményt kérhetnek a zsűritől, és a visszatérő diákok az előző évben hallott kritikát is figyelembe veszik az újabb művek előadásakor. Jövőre egy arculatváltást eszközölünk, amit idén már a KMV honlappal elkezdtünk. A szabályzatban is módosítások várhatók, egyes irodalmi kategóriákban a szöveg terjedelme rövidebb lesz, hogy a gálán még élvezhetőbb lehessen az előadás”, mondta Szilágyi Miklós, a KMV főszervezője.

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *