Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A becsei parlament kérelme a kormányhoz – Tulajdonjogváltás a péterrévei vízért

A becsei parlament kérelme a kormányhoz – Tulajdonjogváltás a  péterrévei vízérttrg_fontane

A községi képviselő-testület 38. ülésén, július 22-én, a tanácsnokok sürgősségi eljárásban elfogadták azt a határozatot, amelyben a szerb kormánytól kérik, hogy egy kormányhatározattal az állami köztulajdonban levő péterrévei földparcella, amelyen nyolc évvel ezelőtt kifúrtak két kutat, építési telekként községi tulajdonba kerülhessen. Ha erre sor kerül, az utolsó adminisztratív akadálya is elhárul annak, hogy a munkálatok folytatódjanak és ezeket a kutakat végre üzembe is helyezzék a szakemberek, ugyanis a vízgazdaság fejlesztésére mintegy 47 millió dinár támogatást kapott idén az önkormányzat a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól.

Ezt a pénzt Péterréve vízellátási gondjainak enyhítésére fordítják a Vodokanal szakemberei. A szerződés szerint a beruházásnak az év végéig kell megvalósulnia. Az ülésen jelenlevő 25 tanácsnok mindegyike a határozat elfogadására szavazott. Ezt követően határozatot hoztak a köztulajdonhoz kapcsolódó eljárásokat lefolytató bizottság tagjainak kinevezéséről is, amelyben Svetlana Vuletić, Szilágyi Miklós, Ljiljana Andrić, Roman Jaroslav, Miomir Jelenić és Momčilović Orsolya tevékenykedik majd. Ők ülésenként 4.000 dináros juttatásban részesülnek, tehát értekezletenként összesen 24.000 dinárba kerül a munkájuk.
A képviselő-testület ülésén felmentették a Népkönyvtár igazgatóbizottságából Ricz Róbert elnököt, valamint Ruzsik Erikát. Helyükre Kocsis Elvira (elnök) és Sípos Klaudia kerültek. Felmentették Gajić Zsuzsannát,
a Statútumügyi Bizottság tagját is, helyére Ferenc Edvin került.

Városnapi díjkiosztó

Az Egyenrangúság napját, azaz Becse község napját, augusztus 1-jén ünneplik a községi funkcionáriusok és vendégeik. A helyi önkormányzat idén sem szervez programokat a község polgárainak, hanem a képviselő-testület díszülésén kiosztják majd a díszpolgári díjat, valamint az arra érdemes polgároknak és szervezeteknek ítélt díjakat.
A díszpolgári címet Mihajlo Ševićnek, Becse község díját pedig Gálik Lászlónak, Dragan Kneževnek, az Mgm plamen vállalatnak, Szilá-gyi Csabának, Slobodan Preradovićnak, a péterrévei dr. Kiss Imre Művelődési Körnek és Lovas Đijantának ítélték oda.
A díszülést követően a meghívottak koktélpartin, majd később vacsorán vesznek részt. Jelenleg nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni a városnapi ünnepség, mert a községi büdzsében erre a célra nem láttak elő pénzt. Nem hivatalos értesüléseink szerint, a számlákat a községi elnök reprezentációjára előlátott összegből fedezik.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *