A budapesti Than Károly ökoiskola, gimnázium, szakközépiskola és szakiskola 26 tanulója adai testvériskolájuk képviselőivel egyetemben április 10-én megkoszorúzta a Than Károly emléktáblát a becsei városházán. A koszorúzáson jelen volt Kapronczay Péter, Magyarország belgrádi nagykövetségének első titkára is.
A becsei városházán a községi képviselő-testület elnöke Knézi Péter és a Községi Tanács oktatással megbízott tagja Galgó Ferenci Andrea köszöntötték a vendégeket, majd ismertették a becsei középiskolák programjait.
Papp Péter, a vendégiskola tanára elmondta, hogy iskolájuk számára jelentős, hogy megemlékezhettek iskolájuk névadójáról annak szülővárosában.
A koszorúzás után a diákok megnézték a becsei templomokat, valamint a felújított Than-emlékházat, amelyet a múlt pénteken adtak át rendeltetésének.
B.M.