Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A helyi közösségi választások utóhangjai (Nem)Várt győzelem

A helyi közösségi választások utóhangjai (Nem)Várt győzelemtrg_fontane

A becsei helyi közösségi választásokon november 29-én a Szerb Haladó Párt (SZHP) és a Szerb Megújhodási Mozgalom (SZMM) körül tömörülő szervezetek által támogatott jelöltek győztek.

Annak ellenére, hogy a helyi közösségi választásokon – Becsén, Péterrévén, Bácsföldváron, Mileševón és Dreán – nem pártok, hanem egyének vesznek részt, a helyi pártok nem titkolták, hogy vannak jelöltjeik, választási listáik.
A helyi közösségi választásokon 190 jelölt volt, közülük 83 tanácstagot választhatott a mintegy 32 000 ezer, szavazati joggal rendelkező, polgár, akik közül november 29-én mindössze 8500-an (26 százalék) mentek el szavazni.
Az SZHP és az SZMM köré tömörül szervezetek a 83 helyi közösségi tanácsnoki helyből 72-őt szereztek meg.  
Vuk Radojević az SZHP községi szervezetének az elnöke sajtóértekezleten mondott köszönetet a polgároknak, amikor kijelentette, hogy a „szavazók 60 százaléka a Szerb Haladó Párt és a koalíciós partnereink által támogatott jelölteknek adott bizalmat, ez azt jelenti, hogy felismerték azt a munkát és reformpolitikát, amelyet az elmúlt három és fél évben folytattunk. Óriási siker ez különösen úgy, hogy mi nem hangsúlyoztuk a kampányban a jelöltek politikai hátterét“.
Az SZHP koalíciós partnerei az SZMM a Dinara-Drina-Duna Népi Mozgalom és egy párton kívüli, Miomir Jelenić vezette polgári csoport volt, amely a választások előtti napokban alakult meg Mindannyian Óbecséért névvel.
Arra a megállapításra, hogy a helyi közösségi választásokon nem pártok, hanem egyének vehetnek részt, valamint a kérdésre, hogy az SZHP és az SZMM által támogatott jelöltekből hányan voltak mégis párttagok, Radojević nem tudott válaszolni, azonban koalíciós partnerének, az SZMM-nek funkcionáriusa Nenad Tomašević kijelentette, hogy a jelöltek egynegyede nem párttag.
A helyi közösségek tanácsaiban megmaradt 11 mandátumot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott jelöltek szerezték meg. A VMSZ 58 jelöltet támogatott, közülük 11-en lettek tanácstagok.
A VMSZ Intéző Bizottsága a választásokat követően sajtóközleményt juttatott el egyes tájékoztatási eszközöknek (a Becsei Mozaiknak például nem), amely szerint ez a párt „továbbra is élvezi a magyar közösség bizalmát“. Ezt a megállapítást a sajtóközleméyben azzal támasztják alá, hogy a VMSZ által támogatott jelöltek a mostani helyi közösségi választásokon „több szavazatot kaptak, mint négy évvel korábban. Az Alsóvárosban például, majdnem megdupláztuk a szavazataink számát: 2011-ben 421 szavazatot kaptak a jelöltjeink, vasárnap 748-at. Kétségtelen: jobb eredményt is elérhettünk volna, ha a többi magyar párt is felzárkózik az általunk támogatott jelöltek mögé. Vagy ha nem magyar jelölteket állít egy-két belgrádi központú párt. Ha nem vidéki taxikkal és kombikkal szállították volna csoportosan az embereket a szavazóhelyekre“.
A helyi közösségi választásokkal és a VMSZ közleményében megfogalmazottakkal kapcsolatban a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szintén közleményben reagált, amelyben megállapította:
„A VMDP és a Magyar Mozgalom által támogatott jelöltek közül senki nem jutott mandátumhoz, ez a vártnál rosszabb eredmény. Ezt az eredményt, azaz eredménytelenséget tetőzi, hogy a magyar előjelű pártok által támogatott jelöltek közül csupán 11 jutott be a 83 kiosztandó helyre. És csupán egy helyi közösségben szereztek a magyarok többséget a hatból, ahol választásokat tartottak. Ez minden korábbinál rosszabb eredmény az óbecsei magyar közösség számára“.
A VMDP közölte, hogy nem ért egyet Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei elnökének kijelentésével, miszerint azon magyar nemzetiségű polgárok, akik szerb előjelű pártok színeiben jutottak mandátumhoz, a magyar érdekeket képviselik. A VMDP visszautasította azokat a vádakat, amelyeket a VMSZ fogalmazott meg, miszerint jobb eredmény is lehetett volna a választásokon, ha a többi magyar párt is felzárkózik a VMSZ által támogatott jelöltek mögé. A VMDP emlékeztet ugyanis arra, hogy a párt becsei szervezetének elnöke november elején „írásban fordult a VMSZ és az MM helyi elnökeihez, hogy tárgyalják meg a közös indulás lehetőségeit. Ezt a levelet a VMSZ válaszra sem méltatta, és a jelzett időpontra sem jelent meg. A közös fellépést tehát éppen a VMSZ gátolta meg“.
A VMSZ és a VMDP mellett a Magyar Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői is azt hangoztatják, hogy minden magyar előjelű pártnak, szervezetnek össze kellene fognia és közös jelölteket indítani az elkövetkező választásokon. A helyhatósági választások 2016 tavaszán esedékesek. Akkor majd kiderül, hogy összefognak-e a magyar előjelű pártok és civil szervezetek, azonban ennek, ha levonjuk az előző évek és évtizedek tanulságait, kicsi az esélye.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *