Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A helyi parlament ülésén – Döntöttek a kommunális illetékekről

A helyi parlament ülésén – Döntöttek a kommunális  illetékekrőltrg_fontane

A képviselő-testület tavaly nyáron határozatot hozott a helyi jellegű kommunális illetékekről, amely szerint az illetékek átlagosan 80 százalékkal drágultak.
A helyi kommunális illeték az önkormányzatot illeti meg, a pénzt pedig a község közműellátottságának fejlesztésére kell fordítani.

Az illetékek összegét tavaly övezetenként határozták meg. A kiemelt övezet magában foglalta a város közvetlen központját, az első övezet a város központjától kívül eső részeket, a második övezethez tartozott Péterréve és Bácsföldvár, a harmadik övezetet a gyáripari övezet és Radičević alkotta, míg a negyedik övezethez tartozott Mileševo és Pecesor.
Az ügyviteli helyiségeken a cégjelzés kifüggesztéséért fizetendő illeték a kiemelt övezetben évi
15 000, az első övezetben 10 000, a másodikban 9000, a harmadikban 8000, a negyedikben pedig 7000 dinárban lett megszabva.
A drágulást a kisiparosok és magánvállalkozók méltatlankodva fogadták. Petícióval fordultak a polgármesterhez, a képviselő-testület elnökéhez és a Községi Tanácshoz is. Arra panaszkodtak, hogy a határozat értelmében a város központjában levő könyvesbolt, ahol egyetlen munkás dolgozik, többet fizet majd, mint a gyáripari övezetben levő vállalatok, amelyekben több száz munkás dolgozik. A képviselő-testület egyik következő ülésén módosították a határozatot, majd ismét módosították néhány nappal ezelőtt is, február 10-én.
A módosított határozat értelmében az illeték fizetése alól mentesültek Szerbia Köztársaság szervei, szervezetei és intézményei, a helyi önkormányzati egységek szervei, a bejegyzett egyházak és hitközségek, valamint a civil szervezetek. Emellett az illetékek összegét is módosították.
A bankok, vagyon- és személybiztosító intézetek, az áramszolgáltató, a posta, a kábeltévé, a szerencsejátékok, fogadási irodák stb. a kiemelt övezetben 100 000, az első övezetben 90 000, a másodikban 80 000, a harmadikban 70 000, a negyedikben pedig 50 000 dinárt fizetnek majd évente a cégjelzés kifüggesztéséért. Ugyanezért a gázszállítással és gázszolgáltatással, a kőolaj és kőolajszármazékok feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalatok, a szállodák és az ún. közepes nagyságú jogi személyek a kiemelt övezetben 50 000 dinárt fizetnek, minden további övezetben pedig 10 000 dinárral csökken az illeték.
Az ún. nagy jogi személyek, ha kiemelt helyen van a cégük székhelye, 70 000 dinárt biztosítanak majd erre a célra, ha pedig az első övezetben van a székhelyük, 50 000 dinárt kell fizetniük.
Az ún. kis jogi személyek és a vendéglátóipari létesítmények 20 000, 10 000, 8000, 6000, illetve 4000 dinárt fizetnek majd övezetenként.
Az ügyvédi irodák, gyógyszertárak, orvosi és fogorvosi rendelők, állategészségügyi ambulanciák 15 000 dinárt fizetnek a kiemelt övezetben, míg a többi övezetben 10 000, 9000, 8000 és 7000 dinárt kell „adományozniuk“ a községnek. A magánvállalkozók a kiemelt övezetben évente 5000, az első övezetben 4000, a másodikban 3000, a harmadikban 2000, a negyedikben pedig 1000 dinárt fizetnek.
Piaci pultokon, valamint zöldség- és árupiacokon elhelyezett hasonló létesítményekben működő magánkereskedéseknek, az üzlet elhelyezkedésétől függően, az övezetre kiszabott díj 70 százalékát kell kifizetniük. A kézműves, valamint a háziipari tevékenységek a kiszabott ár 10 százalékát fizetik. Az újonnan alapított, termelő alaptevékenységet folytató üzletek és vállalatok az alapítás évében 90 százalékos, minden következő évben pedig 50 százalékos illetékkedvezményben részesülnek.
A községi parlament határozata szerint idén csak a meghatározott összegek 50 százalékát fizettetik meg.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *