Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A képviselő-testület ülésén – Fél óra alatt 12 igen

A képviselő-testület ülésén – Fél óra alatt 12 igentrg_fontane

Rekordrövidségű volt az óbecsei községi képviselő-testület hétfői ülése: mindössze 30 perc kellett ahhoz, hogy a képviselők a 12 napirendi pontot vita nélkül elfogadják.

A honatyák jóváhagyták revizor alkalmazását a 2010. évi költségvetés zárszámadásának a felülvizsgálatára, valamint a községi alapszabály azon módosításait, amelyek az állatvédelmi és rendkívüli helyzetekről szóló törvényekkel hangolják össze az erre vonatkozó helyi jogszabályokat.
A képviselők elfogadták a Toplana, a Vodokanal, az Építésügyi Igazgatóság (korábban: Stankom) és a Komunalac közvállalatok, a zentai Történelmi Levéltár, a Városi Színház, a Népkönyvtár és a Városi Múzeum 2011-es munkaprogramját is. Az előterjesztők közül egyedül Fodor István, a zentai Történelmi Levéltár igazgatója tartotta fontosnak szóban is kiemelni: 15 éve igyekszik felhívni a figyelmet az óbecsei részleg problémáira, ahol az intézménynek nincs helye újabb levéltári anyagok átvételére, és az épület állaga is folyamatosan romlik.
A helyi parlament megszavazta azt is, hogy a törvény értelmében a Kikinda, Ada és Óbecse községek számára a 2010 és 2020 közötti időszakra készült regionális hulladékkezelési tervhez nem kell stratégiai felmérést készíteni a környezetre gyakorolt hatásról. A hatályos hulladékkezelési stratégia szerint a kommunális hulladék regionális központja Kikinda község.
A képviselők ezen kívül igazgatóvá nevezték ki a Toplana eddigi megbízott igazgatóját, Dejan Babint.
Az ülés végén Vladimir Petković (Az Európai Óbecse Községért képviselője) bejelentette: pártja a belügyminisztériumnál panasszal él az egyik népszerű szórakozóhelyen történt szombat éjjeli rendőrségi razzia miatt, amelynek során szemtanúk állítása szerint indokolatlan erőszakot alkalmaztak a jelen lévő fiatalokkal szemben.
A szórakozóhely tulajdonosa, Dejan Grujić érdeklődésünkre megerősítette: szombaton éjszaka valamivel fél egy után az újvidéki rendőrség akciócsoportjának mintegy 40 tagja jelent meg a klub helyiségeiben egy tévés forgatócsoport és egy kutya kíséretében. Elmondása szerint a rendőrök rendkívüli határozottsággal léptek fel a 300-350 fős vendégsereggel és a személyzettel szemben, állítása szerint közülük 30-40 fiatalt kabát nélkül tereltek ki a szabadba, akik az igazoltatás és átvizsgálás csaknem teljes ideje alatt kint várakoztak a hidegben.
A rendőrségi razzia körülményeiről az újvidéki rendőrség közleményben adott tájékoztatást, amelyben többek között ez áll: „A rendőrök a szóban forgó vendéglátóipari létesítményben és a razzia során ellenőrzött többi szórakozóhelyen is a törvény általi meghatalmazásuk keretei között intézkedtek, nem alkalmaztak indokolatlan erőszakot, és egyetlen vendég sem sérülhetett meg az ellenőrzés során. Erről többek között három tévéstáb (Vajdasági Televízió, PRVA és Újvidéki Televízió) felvételei is tanúskodnak”.
Az érintett szórakozóhelyen egyébként 48 személyt igazoltattak a rendőrök, közülük tízet állítottak elő – közülük nyolc személynél nem volt személyi igazolvány, kettőnél pedig késeket találtak. Ezen az éjszakán összesen két újvidéki és három óbecsei vendéglátóipari létesítményt ellenőriztek a rendőrök, akik a különféle felügyelőségekkel és az adórendőrséggel karöltve tavaly április 10-e óta tartanak ilyen intenzív razziákat az újvidéki rendőrség hatáskörébe tartozó községekben.

F.R.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *