A magyar nyelvterületen 1964. óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. Ebből az alkalomból a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat, íróolvasó találkozókat szerveznek. Idén Börcsök László költészetével ismerkedhetett meg a közönség, aki városunk szülötte és középiskolai és egyetemi diákéveit leszámítva, nem is hagyta el Becsét, itt pergett le magyartanári pályafutása.
Börcsök László egyetemista évei alatt kezdett verset írni, publikálni, szerepelt a Hol, ó hol című fiatal költők antológiájában, egy helybeli antológiában, de csak tavaly jelent meg első önálló verseskötete. Parton című kötetének recenzense, dr. Faragó Kornélia egyetemi tanár, a versekről szólva ezt írja: „A versek a belső és a külső világ egybejátszásával, pillanatképek, hangulatok, csendéletek, intellektuális expressziók vetületeiből szövődnek, érzelmi mozzanatok, lappangó hiányok, tépelődések, kiábrándulások és remények nyomán. A versek sokszor kulturális élményekre, de önmagukra, verslétükre is reflektálnak… A sajátságos Tisza menti miliő, a Tisza-élmény (a réveteg meder, a meredek part, a vízbe dűlő fák élménye) és szélesebben a természeti ihletkör jelen van a versekben.”
Az est folyamán egy csokorra való költemény hangzott el Péter Lea, Friss Tünde, Rókus Zoltán és a szerző előadásában, miközben a Zengető együttes – Szerda Balázs és Cseszák Zsombor – által megzenésített versek is felcsendültek.
B.M.