Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A községi vezetők a hatalom első száz napját értékelték – Csökkentették a tartozásokat

A községi vezetők a hatalom első száz napját értékelték – Csökkentették a tartozásokattrg_fontane

Vuk Radojević polgármester és Tamara Ivanišević alpolgármester múlt csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették, hogy szerintük mi az eredménye a Szerb Haladó Párt, a Liberális Demokrata Párt, a Szerb Megújhodási Mozgalom és a Vajdasági Magyar Szövetségből kizárt tagok által alapított Óbecséért civil szervezet alkotta koalíció eddigi munkájának.

Radojević elmondása szerint az új hatalom 220 millió dináros tartozást örökölt, de a hivatal működésének eddigi racionalizációjával ezt az összeget sikerült 160 millió dinárra csökkenteni. Az egyik nagy sikertörténetnek az állami földek bérbeadását tartja, ugyanis míg 2010-ben a hektáronkénti átlagár 110 euró volt, idén átlagosan 322,50 euróért keltek el a parcellák, így a községet megillető 40 százalékos bevétel ebben az évben meghaladta a 454 ezer eurót, míg 2010-ben ez mindössze 164 ezer euró volt.

Ellentétes a médiastratégiával a község terve

Közleményben reagált Vuk Radojević óbecsei polgármester kijelentésére a Médiakoalíció, a község első embere ugyanis bejelentette: az önkormányzat jövőre saját televíziót, rádiót és újságot alapít.
„Ez teljesen ellentétes a szerb kormány által szeptemberben elfogadott médiastratégiával, valamint a művelődési és tájékoztatási minisztérium azon bejelentésével, miszerint az állam rövid idő alatt kivonul a sajtópiacról. A stratégia értelmében állam, önkormányzat, állami intézmény, vállalat vagy más jogi személy se közvetve, se közvetlenül nem lehet sajtótermék vagy elektronikus média alapítója. A közvállalatként működő helyi médiák igazságtalan konkurenciát jelentenek és kivételezett helyzetükkel veszélyeztetik a sajtószabadságot“, áll többek között a Médiakoalíció közleményében.
A Médiakoalíció által elvégzett idei kutatás eredményei szerint az önkormányzatok átláthatatlan módon, önkényesen, a nyilvánosság kizárásával lefolytatott eljárásokkal támogatnak egyes sajtótermékeket, ellehetetlenítve ezzel a független helyi médiákat. A Médiakoalíció tagjai az ANEM, a NUNS, az UNS, az NDNV és a Local press.

A német ST Energiával az önkormányzat aláírt egy előzetes megállapodást, és azt reméli, hogy a beruházó a telek bérbevétele után egy harminc főt foglalkoztató szoláris parkot épít az ipari zónában. Ha a holland Champion Technology céggel is leszerződnek, a vegyipari cég itt fog a kőolajiparban használatos adalékanyagokat előállítani. A cseh Favorit cég egy bérelt objektumban bicikliket gyártana, a Techno Soft amerikai-szerbiai vegyes vállalat pedig szándéknyilatkozatban jelezte: a jövő év elején az ipari parkban robotikai üzemet építene.
Vuk Radojević szerint az önkormányzatnak rendkívül jó a kapcsolata a köztársasági politikummal és az országos közvállalatokkal is, ennek köszönhető, hogy az év végéig a parlament elé kerülő törvénytervezet szerint Óbecsére is visszakerül az alapbíróság, valamint befejeződik az Óbecse és Péterréve közti autóút 2300 méteres rekonstrukciója is. A megújulásra váró utolsó, 2100 méteres útszakasz várhatóan a jövő év első felében készül el. Megállapodás született arról is, hogy az Újvidék és Törökbecse irányából Óbecsére vezető utak találkozásánál körforgalom épül meg, amit teljes egészében a Szerbia Utai Közvállalat fog finanszírozni.
Megtudtuk azt is: megalakult a községi sportszövetség, és az önkormányzat megállapodott három óbecsei olimpikonnal – Marko Novaković, Dejan Terzić és Marko Tomićević kajakozókkal –, hogy pályafutásukat Óbecsén folytatják. Az önkormányzat új arculatot, logót és weboldalt kapott, valamint médiaközpont létrehozását, saját televízió, rádió és újság elindítását is kilátásba helyezte a polgármester.
Idén nem lesz újévvárás a központban, ehelyett első alkalommal szerveznek Téli fesztivált a városban. December 5-étől január 7-éig az ígéretek szerint a forralt bor, az édességek, az ajándéktárgyak és a koncertek mellett korcsolyapálya is várja majd az érdeklődőket.

F.R.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *