Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A Mozgalom beolvadt a DP-be – „A beolvadás nem irányul senki ellen”

A Mozgalom beolvadt a DP-be – „A beolvadás nem irányul senki ellen”trg_fontane

A legutóbbi önkormányzati választások után Becsén a VMSZ, a VMDP, a Mozgalom Óbecséért, a Demokrata Párt, a G17 Plusz, a Mint egy ház és a VSZL gyakorolta a hatalmat.

Nemrégiben a Mint egy ház párt, amelynek két tanácsnoka van a becsei parlamentben, kivált a hatalmat alkotó koalícióból, a múlt hét közepétől pedig a Mozgalom Óbecséért, amelynek nyolc képviselője van, megszűnt létezni. A szervezet vezetői úgy döntöttek, hogy a Demokrata Pártba olvadnak be. Így a Demokrata Pártnak most 11 tanácsnoka van a becsei parlamentben (a képviselő-testületet összesen 36 tanácsnok alkotja), mert Vince László, a valamikori Mozgalom Óbecséért tanácsnoka nem lépett be a Demokrata Pártba.
„Január 27-én pártunk becsei vezetősége elfogadta a Mozgalom Óbecséért kérését, hogy a Mozgalom beolvadjon a Demokrata Pártba. Ezzel csak az erőinket egyesítettük, így még nagyobb lendülettel tudunk majd Becse lakosságáért többet tenni”, mondta Börcsök Ferenc, a Demokrata Párt becsei szervezetének elnöke. Budislav Medurić, a párt községi bizottságának tagja és Becse alpolgármestere kiemelte, hogy ez egy pozitív lépés, ami senki ellen sem irányul. Így könnyebben tudják közös ügyeiket előrelendíteni az önkormányzatban, illetve magasabb körökben is. Mint mondta, pártja községi szervezete elfogadta a Mozgalom beolvadását, ugyanis mindkét politikai csoportosulás a munkanélküliség csökkentéséért, valamint az egészségügy, az oktatás és a kultúra magasabb színvonaláért száll síkra.
Dušan Jovanović, a Mozgalom Óbecséért szervezet vezetője, aki a községi képviselő-testület elnöke is, elmondta, hogy több hónapig tartó tárgyalások előzték meg a Mozgalom Óbecséért beolvadását a Demokrata Pártba, s emlékeztetett arra, hogy ez a szervezet már régebben, a szerbiai elnökválasztásokon, a Demokrata Párt jelöltjét támogatta. „A Mozgalom Óbecsért hét tanácsnoka, a Községi Tanács két tagja, valamint a képviselő-testület titkára és még néhány tag a szervezetből január 27-e óta a Demokrata Párt tagja. Ez a beolvadás senki ellen sem irányul, nem vezet a hatalmi koalíció felbomlásához, hiszen a VMSZ-szel most is, és az elkövetkező választások után is együtt kell dolgoznunk”, mondta Jovanović.
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy ezzel a lépéssel becsapták-e a választóikat, Jovanović elmondta, hogy a választási kampányban csak az infrastruktúra javítását és a kommunális problémák megoldását ígérték, ez pedig a Demokrata Párt programjában is szerepel. Arra a kérdésre, hogy erre a fúzióra azért volt-e szükség, hogy a Becse Agráripari Kombinát továbbra is használhassa az állami földeket, Jovanović azt felelte, hogy az állami földek 2010-ben bérbe lesznek adva.                 

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *