Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A parancs az parancs – Bohózat a szomszédságban

A parancs az parancs – Bohózat a szomszédságbantrg_fontane

Miközben arra vár(t)unk, hogy kiderüljön, vajon mely pártok alkotják majd a városi hatalmat Óbecse községben, a szomszédos községben, Szenttamáson politikai bohózat lett a várakozásból.

Pontosabban, a várakozás nem is volt hosszú: kb. egy héttel a második forduló után Szenttamáson kiderült, hogy van parlamenti többség: a szocialisták (7), a dr. Ilija Gazepov nevével fémjelzett Mozgalom a változásokért polgári csoportosulás (6) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (2).
Az új koalíció 15 képviselője éppen hogy elegendő ahhoz, hogy községi kormányt alakítson és megválassza a községi elnököt.
Ezek szerint ellenzékben maradt (volna?) a Demokrata Párt, amely Branko Gajin (eddigi?) polgármester nevével kampányolt községi szinten (9 képviselővel) és a Szerb Haladó Párt (4 képviselővel).
Gajint egyébként 2004-ben polgári csoportosulás jelöltjeként választották meg polgármesternek, a Koštunica-párt helyi elnöke is lett, majd összerúgta a port pártjával az állami földek bérbeadása körül (akkori párttársa, Predrag Bubalo miniszter a PIK Becsét favorizálta) és amiatt, hogy a Szerbiai Demokrata Párt közeledni kezdett a Szerb Radikális Párthoz (amelynek elnökhelyettese akkor a mai köztársasági elnök volt…) és átigazolt a DP-be.
Zoran Mladenović, a Szerbiai Szocialista Párt szenttamási vezetője egyébként azt nyilatkozta, hogy az (eddigi) községi hatalom siet kiadni az állami földeket, habár erre november 1. lenne a határidő. „Mi 250 embernek akarunk munkát adni, ők viszont a mi hatalomra kerülésünk előtt ki akarják osztani ezeket a földeket, méghozzá hosszabb időre. Mindannak, ami Szenttamáson történik semmi köze a DP-hez, semmi köze az SZSZP-hez, hanem kizárólag egy ember önkényéhez, aki nem más, mint Branko Gajin községi elnök”. A szocialisták helyi vezetője azt mondta, hajlandó együttműködni a demokratákkal, de Gajinnal nem.
A tartományi egyéni választást egyébként a szocialisták jelöltje nyerte a demokratákéval szemben (55:45 arányban). Ugyanakkor Tadić hasonló arányban győzte le Nikolićot Szenttamáson.
Többség tehát van, de egyelőre hiába. Beavatkozott ugyanis a helyi hatalom megalakításába egy olyan párt is, amely nem jutott be a községi képviselő-testületbe. Úgy avatkozott be, hogy nem engedélyezi az új koalíció létrejöttét.
Hogyan teheti ezt meg? E párt (egyébként a VMSZ-ről van szó) nem lépte át a küszöböt, vagyis ezúttal be se került a helyi parlamentbe, de övé volt az eddigi községi parlament elnöki posztja.
Lapzártakor két alakuló ülési dátumról volt még szó: Bergel László (VMSZ), a községi parlament (távozó) elnöke május 30-án, pontosabban szinte közvetlenül az új koalíció létrejöttének kihirdetése után az ülés dátumát július 10-ére írta ki. Két nappal később viszont az SZSZP, a dr. Ilija Gazepov vezette polgári csoportosulás és a VSZL közölték, hogy nem hajlandók a júliusi kihirdetett dátumig várni, és június 12-éig összehívják a képviselő-testület alakuló ülését. Ezt arra alapozzák, hogy a jelenlegi hatalom négyéves megbízatási időszaka pont ezen a dátumon jár le, és hogy nem maradhat a község vezetőség nélkül.
A helyhatósági választásokról szóló törvény 56. szakaszának harmadik bekezdése kimondja, hogy az alakuló ülést a régi összetételű képviselő-testület elnöke hívja össze, a választási eredmények hivatalos közzétételétől számított 15 napon belül. Az alakuló ülést a legidősebb képviselő vezeti, aki egyúttal arra is felhatalmazott, hogy összehívja az alakuló ülést, abban az esetben, ha ezt a régi összetételű helyi parlament elnöke nem teszi meg törvényes határidőn belül.
Az „összehívás” azonban nem jelenti azt, hogy az ülést azonnal meg kell tartani a 15 napos határidő lejárta után, vagyis az összehívás napján. Az összehívás valójában az ülés napjának kitűzését jelenti – a törvényes határidőn belül.
Márpedig a helyi önkormányza-tokról szóló törvény értelmében az alakuló ülést a választási eredmények közlésétől számított két hónapon belül meg kell tartani, ellenkező esetben a szerbiai kormány ideiglenes kényszerigazgatást vezet be, majd újabb egy hónapon belül megismétlik a választásokat. Az eredményeket május 15-én hirdette ki a községi választási bizottság.
Bergel tehát a törvénnyel összhangban húzza az időt. De milyen megfontolásból, hiszen pártja nem érdekelt? Vagy mégis?
A Blicben megjelentek szerint Bergel nem hivatalosan azt nyilatkozta, hogy pártelnöke, Pásztor István közölte vele, hogy halasztani kell az alakuló ülést. „Az lett nekem mondva, hogy várjuk ki valamiféle tárgyalások végét és hogy július 10 legyen az ülés megtartásának dátuma. Ezt a parancsot kaptam és így is tettem”, nyilatkozta Bergel a Blicnek.
Óbecsével ellentétben tehát Szenttamáson nem az a helyzet, hogy a helyi pártszervezetek kivárják, hogy milyen alkut kötnek a pártelnökök minden szintre vonatkozóan és addig nem lépnek községi szinten, hanem arról, hogy a volt helyi hatalom második embere akadályozza az új többség létrejöttét – felsőbb utasításra, amelynek azonban szintén köze van a legmagasabb szinteken történő egyezkedésekhez.
Akkor meg minek ide helyhatósági választások?

Márton Attila

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *