Hétfőn arról szóltak a hírek, hogy a március 15-én az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör előtt felavatott, bronzból készült Petőfi-szobrot ismeretlen tettesek megrongálták, de a kedd reggeli sajtótájékoztatón ezt már senki nem merte határozottan kijelenteni.
Az eset kapcsán Knézi Péter polgármester állt az újságírók elé, aki elmondta: közelebbről szemlélve nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy megsérült-e a szobor, vagy az öntési technológia okozhatta az elszíneződést, ezért ennek a megállapítására szakértői véleményt kér.
A hétfőn reggel észlelt rongálást senki nem jelentette a rendőrségnek, ők kedden reggel mégis megjelentek a helyszínen. Nem hivatalosan annyit hallottunk tőlük: a rongálásnak látszó nyomok vélhetően épp a forrasztás helyén vannak, így nem biztos, hogy azok szándékos károkozásra utalnak.
Eltűnnek majd a foltok a szoborról Kedden délután a helyszínre érkezett a szabadkai Antal Mihály, annak az öntödének a tulajdonosa, amely a szobrot készítette, aki megállapította, hogy nem rongálták meg a szobrot. „Semmi riadalom, összemunkálási jelenség. Rohamtempóban, két hónap helyett egy hónap alatt kellett elkészíteni a szobrot, ezért történt ez. A savak megtették a munkájukat, és amíg ezek ki nem bújnak a fémből, addig megjelennek a hegesztési sávoknál, de ez eltüntethető. Idővel megérik a természetes patina rajtuk és eltűnnek a foltok a szoborról”, mondta Antal. |
A délután folyamán az öntőmester is a helyszínre érkezett, aki megállapította, hogy az elszíneződés normális oxidációs folyamat eredménye.
A lopás, rongálás megelőzése érdekében az önkormányzat rövid időn belül riasztóval vagy kamerával szereli fel a szobor környékét.
F.R.
Elítélés – bocsánatkérés? A Vajdasági Magyar Demokrata Párt becsei szervezete közleményben ítélte el a történteket: „A VMDP helyi szervezete mélységesen felháborítónak tartja ezt a cselekményt, és határozottan elítéli. Álláspontunk szerint itt nem ’csupán’ a szobor elleni vétségről van szó, hanem ezzel a tettel egyenesen az óbecsei és a vajdasági magyarságra támadtak, arra az egységre, amit a szobor avatásánál tapasztalhattunk. A cselekménynek valószínű köze van az elkövetkező választásokhoz is. Ily módon is próbálnak nyomást gyakorolni a magyar választókra. Továbbá ezt az esetet újabb bizonyítéknak tekintjük a közbiztonság nagyon alacsony szintjéről a községünkben, illetve egyenes következménye ez annak, hogy az illetékesek eltussolják, eltitkolják a rendbontásokat, lopásokat, nemzeti előjelű kilengéseket és egyéb bűncselekményeket. Felszólítjuk az illetékes szerveket, hogy gyorsan, határozottan és hatékonyan lépjenek fel ebben az ügyben is, hogy a községünk területén a közbiztonság ne romolhasson tovább, és a tettesek kapják meg méltó ’jutalmukat’“. F.D.K. |