Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A polgárok nevében: Fél év alatt 558 milliót költött a község

A polgárok nevében: Fél év alatt 558 milliót költött a községtrg_fontane

A községi képviselő-testület legutóbbi ülésén, amely mindössze 11 percig tartott, a tanácsnokok többsége elfogadta a községi pénzek elköltéséről szóló hathavi beszámolót.

Eszerint a községi kassza bevételei az év első felében 541 millió dinárt tettek ki, kiadásai pedig 558 milliót. A költségvetési deficit 4,1 millió dinár, ami a folyó bevételek 0,79 százaléka.

Az év első napján a költségvetési számla állása 163,5 millió dinár volt, június 30-án pedig 146,7 millió dinár. A jelentés szerint a község minden kötelezettségét időben kifizeti, azaz az önkormányzat fizetőképes.

A jelentés részletesen kitér a kiadásokra és bevételekre. A dokumentumban többek között az áll, hogy az év első 6 hónapjában az összbevétel 541,7 millió dinár volt, a 2018. évi költségvetésből az ideibe „átvitt“ pénzösszeg 163,5 milliót tett ki, ami összesen 705,3 millió dinár. Ezt az összeget korrigálták a költségvetésbe visszaigényelt eszközökkel: a betegszabadságok megtérítései és a szülési szabadságok miatti távollét 191 615 dinár összegben, valamint a polgári társulások által pályázaton nyert 65 550 dinár összegben, az el nem költött eszközök visszafizetése a köztársasági költségvetésbe a szociális védelemre 492 506 dinár értékben, az el nem költött eszközök visszafizetése a Vajdaság Autonóm Tartománynak az óbecsei Alsó-rét degradált, elhagyatott területe északi része rekultiválásának projektumára 105 852 dinár összegben.

Az összkiadás, illetve összköltség az év első felében 558,2 millió dinár, s az összbevétel, illetve összjövedelem, valamint az átvitt eszközök és az összkiadás, illetve összköltség közötti különbözet 146,7 millió.

Egyre kevesebb állami föld

Szó nélkül fogadták el a tanácsnokok az Óbecse község területén lévő mezőgazdasági földterület védelmének, rendezésének és használatának idei programját is. A várt bevétel összege kb. 52 millió dinár, ez pedig mintegy 50 százalékkal kevesebb pénz, mint az előző években megvalósított jövedelem, mindenekelőtt a vagyon-visszaszármaztatásnak köszönve.

A község 2016/2017-ben mintegy 10 000 hektár állami földterületet adhatott bérbe, ez mostanra 2800 hektárra csökkent – ezt a földet csupán a helyi állattenyésztőknek áll jogukban bérelni.

Helyi közösségi választások

Óbecse község képviselő-testületének elnöke szeptember 9-én kiírta a helyi közösségi választásokat.

A község polgárai október 20-án Óbecsén az Ivan Perišić Helyi Közösségben, a Todor Dukin Helyi Közösségben, a Testvériség-egység Helyi Közösségben, Péterrévén az Október 8. Helyi Közösségben,  Bácsföldvár Helyi Közösségben és a Mileševó Helyi Közösségben fognak tanácstagokat választani.
A választási tevékenység, a kampány szeptember 17-én kezdődött.

A helyi közösségi választásokon az előírások szerint pártok nem vehetnek részt.

Óbecse község Alapszabálya szerint a helyi közösség tanácsának, legkevesebb 5, legtöbb 11 tagja van, a tanács tagjainak számát a helyi közösség alapszabálya határozza meg.

A helyi közösségek tanácsának megválasztása közvetlen és titkos választás útján történik, az általános és egyenlő választójog alapján, az alapító okirattal és a helyi közösség alapszabályával összhangban. A helyi közösségi tanács tagjainak megbízatási ideje 4 évre szól.

R.M.
A cikk megjelenését Óbecse község támogatja. A cikkben kifejtett álláspontok nem feltétlenül tükrözik a támogatást odaítélő szervezet nézeteit.
(A cikk 2019. szeptember 20-án jelent meg, a Becsei Mozaik 783. számában)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *