Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A Prosperitati Alapítvány pályáza – 616 millió dinár becseieknek

A Prosperitati Alapítvány pályáza – 616 millió dinár  becseieknektrg_fontane

Szűknek bizonyult a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme március 23-án, amikor a Prosperitati Alapítvány ötödik pályázati kiírását ismertették az érdeklődőkkel.

Az egybegyűlteket dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese köszöntötte, majd Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője ismertette az ötödik pályázati kiírást. Elmondása szerint a mezőgazdasági integrátorok beszállítóinak szóló pályázatokat öt témakörben, tíz integrátor bevonásával hirdették meg, de emellett helyi termékek előállítását és forgalmazását serkentő pályázatokra is várják a mezőgazdasági termelők, egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások jelentkezését.

Pályakezdők vállalkozására is írtak ki pályázatot, eszközbeszerzésre pályázhatnak az érdeklődők.

A lakossági fórumon megjelent Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki elmondta, hogy Becséről a korábbi négy pályázatra 674-en jelentkeztek, közülük 595-en nyertek összesen 616 millió dinárt. Pásztor felszólalása végén arra biztatta a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a magyarországi választásokon.

A Prosperitati Alapítvány ötödik pályázati kiírására április 3-ától június 15-éig lehet benyújtani a projekteket.   

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *