Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A szólóénekesek országos versenyéről – Kiemelt első díj Szerda Ákosnak

A szólóénekesek országos versenyéről – Kiemelt első díj Szerda Ákosnaktrg_fontane

A belgrádi Josip Slavenski Zeneiskolában rendezték meg a szólóénekesek országos versenyét, ahová szinte az egész ország zeneiskoláiból érkeztek versenyzők.

A becsei Petar Konjović Zeneiskolát Szerda Ákos másodéves ének szakos növendék képviselte, akit Guzsvány Izabella énekművész, a zeneiskola tanára készített fel a megmérettetésre, míg Székely Csilla tanárnő korrepetálta és kísérte zongorán.
„Nagyon erős volt a mezőny. Ákos két szerzeménnyel lépett az eminens osztrák, szlovén és román zsűri elé. Rosa Vado ben spesso című dalát, valamint Kodály Zoltán Bordalát adta elő. A nemzetközi zsűri megítélése szerint korosztályában Ákos volt a legmeggyőzőbb, az elérhető száz pontból 98,33-at ért el, így ő részesült kiemelt első díjban”, mondta Guzsvány Izabella tanárnő. Szerinte Szerda Ákos sokoldalú növendék, már több énekversenyen is részt vett, mindig díjazott volt, de ez az első igazán jelentős díja. „Minden évben részt veszünk a belföldi énekversenyeken és eddig még sosem tértünk haza díj nélkül. Mint tanár, örülök, hogy ilyen remek elismerésben részesülünk, hiszen ez csapatmunka és a közös munkánk eredménye minden díj. Ákos előtt nagy jövő áll, de az, hogy a szerzett tudásból és az Istentől kapott talentumból mit kamatoztat majd a későbbiekben, csak rajta áll”, mondta Guzsvány.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *