Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Aflatoxin-ügy – Nesze neked jogállam

Aflatoxin-ügy – Nesze neked jogállamtrg_fontane

Túlpolitizált az aflatoxin-ügy – mondják erről is, arról is. Mert a szerbiai és a vajdasági kormány ez ügyben is összezördült.

Pedig túlpolitizálásról csak Szerbiában beszélnek aflatoxin-ügyben. Máshol egyértelmű a helyzet: az aszály következtében aflatoxin-mérgezett lett a kukoricatermés nagy része. Mivel ezzel nem foglalkoztak idejében, vagyis nem tették meg az ellenintézkedéseket (a mérgező anyag kivonása, semlegesítése), egyértelmű volt, hogy az aflatoxin a tehéntejbe kerül…
Ez történt Horvátországban, Hollandiában és lehetne sorolni…
Ott nem lett belőle politikai és pártok közötti hisztéria, kivonták a fertőzött termékeket a forgalomból, mindenki tette a dolgát. Igaz, ott is csupán utólag.
Mit tett a szerbiai mezőgazdasági miniszter? Médiakampányba kezdett (és a hatalomhoz dörgölőző lapok, tévék) a vajdasági mezőgazdasági titkár („miniszter”) és annak pártja ellen. Előbb azt állítván, hogy hazugság az egész, majd fokozatosan módosítva kijelentéseit eljutván odáig, hogy egyszerűen megtízszerezte a tolerancia-küszöböt.

Mégsem menesztik a minisztert?

A Szerb Haladó Párt március közepén értékeli majd miniszterei (e párt kádere a mezőgazdasági miniszter is) munkáját, ezt követően pedig javasolni fogja a kormány elnökének a kormány átalakítását. A tejbotránnyal kapcsolatban a kormány első alelnöke és a Szerb Haladó Párt elnöke Aleksandar Vučić elmondta, hogy legalább négy személy felelős, őket leváltják. Azt mondta, hogy az illetékes felügyelőségek dolgozóiról van szó. Emellett, mint mondta, követelni fogja, hogy a mezőgazdasági minisztérium a megengedett aflatoxin határértékét állítsa vissza a korábbi 0,05 mikrogrammos kilogrammonkénti szintre. Goran Knežević mezőgazdasági miniszter felelősségével és esetleges leváltásával kapcsolatban úgy fogalmazott, erről a párt hoz majd döntést, illetve közölte, akár az ő felelősségét is megvitathatják.

Mit kellett volna tennie Ješićnek annak érdekében, hogy Knežević ne vádolja meg politikai poénszerzéssel? Semmit, illetve hallgatnia kellett volna. Mert így, hogy kimondta, egyrészt rávilágított a szakavatatlanságra, másrészt figyelmeztettet a polgárokat. Vajon nem ez kellene, hogy legyen a nevünkben uralkodók feladata? Hogy tájékoztassanak minket, figyelmeztessenek a veszélyre, hogy a pénzünket értünk költsék el?
Beszélt Knežević génmódosító-lobbiról, a „szerb állattenyésztők” szándékos tönkretételéről (és a ruszinokkal, vagy netán a magyar állattenyésztőkkel nem kell foglalkoznia?), meg arról, hogy alacsony a 0,05 mikrogramm/kilogrammos küszöb, merthogy Amerikában se annyi.
Csakhogy Szerbia nem az Amerikai Egyesült Államokhoz, hanem az Európai Unióhoz akar csatlakozni. Onnan pedig odaszóltak Kneževićnek (is), hogy az nem megoldás, hogy 0,05-ről visszaállítja 0,5-re a küszöböt, merthogy az Unióban a szabály az szabály.
És a sokat emlegetett Unió erről is szól: a polgárainak, a fogyasztóknak a védelméről, amely ugyan néha abszurd végletekbe vezet, de általában jó, hogy van. Mert az EU-ban (főleg annak eredeti, nyugati részében) azért igyekeznek tiszteletben tartani az elvet, mely szerint az állam van az emberektől és az emberekért, nem pedig fordítva.
Knežević újabb baklövése az volt, hogy közölte: Bulgáriában (amely EU-tag) is 0,5 a küszöb. Mire a bolgár nagykövetség válaszolt, hogy ez egyszerűen nem igaz.
Kihasználták Knežević és párttársai az „ügyet” arra is, hogy megszervezzenek egy „spontán megszervezett” tiltakozást a vajdasági kormány épületénél. „Tejforradalom” a joghurtforradalom mintájára?
Végül az egész ügynek a végkifejletét az Első Kormányalelnök, a mindent eldöntő Vučić mondja ki. Így működnek nálunk az intézmények: majd a Gazda pontot tesz a végére. Nesze neked jogállam. A Jog és az Állam is egy kézben összpontosul.

Profitéhség és egészség

A Szerbiai Fogyasztóvédelmi Mozgalom követeli, hogy a szerb kormány minél előbb módosítsa múlt heti döntését és a tejben literenként ismét 0,05 mikrogramm aflatoxin jelenléte legyen megengedett. Petar Bogosavljević, a mozgalom elnöke úgy véli, hogy az aflatoxin megengedett mennyiségének növelése helyett a kormánynak az elsődlegesen említett intézkedéseket kellene végrehajtania: a szennyezett takarmányt egészséges kukoricával kellene helyettesíteni az árutartalékokból, a fejősteheneket tartó gazdák között zeolitot kellene kiosztani, hogy azt a takarmányba keverhessék, semlegesítve így az aflatoxint.
„Ha a kormány mégsem állítja vissza az aflatoxinra vonatkozó határértéket, akkor a tejen fel kellene tüntetni, hogy gyermekek nem fogyaszthatják. A kormány a monopolisták nyomására emelte meg a határértéket. Profitéhségről van szó. A monopolisták számításai szerint sokba került volna semlegesíteni a jószágtakarmányban az aflatoxint. Ezért úgy tettek, mintha minden rendben lenne és megkísérelték eladni a szennyezett tejet. Az előállt helyzetért mindenki felelőssé tehető: az illetékes állami szervek és a felügyelőségek, de a termelők is“, mondta Bogosavljević.

Amúgy pedig egész jól kezeli az aflatoxin-botrányt az uralkodó garnitúra: a nép óriási többsége hisz neki, nem tartja mérgezettnek a tejet.
Hiába a belföldi és külföldi laboratóriumi eredmények, hiába mondja még egy-két bátor szakember, hogy kis mennyiségben rövid távon nem vészes, de kis mennyiségben hosszú távon rákkeltő… Hisznek az emberek a hatalomnak, hisznek az ilyenkor idealizált „szerb parasztnak”… A számoknak, a tényeknek ebben az országban soha nem volt nagy jelentősége.
Frázis, de igaz: minden népnek olyan hatalma van, amilyet érdemel. Lapzárta előtt érkezett a hír, hogy Knežević miniszter ismét meggondolta magát: azt ígérte, néhány nap múlva visszaállítják az eredeti, a 0,05 mikrogramm/kilogrammos aflatoxin-küszöböt. Nos, mi változott néhány nap alatt, amióta a „küszöb“ 0,05-ről 0,5-ig, majd 0,5-ről ismét 0,05-re csökkent? Semmi az égvilágon. Felelősnek és felelősségvállalónak pedig, szerbiai szokás szerint, se híre, se hamva. A balhét egyelőre szektorvezetők viszik el.
A nép pedig, az istenadta nép, továbbra is hallgat.

B.M.

 

 

 

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *