Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Augusztus 14-én és 15-én Szent István-napi rendezvény – Wolf Kati, főzőverseny, gyerekprogramok

Augusztus 14-én és 15-én Szent István-napi rendezvény – Wolf Kati, főzőverseny, gyerekprogramoktrg_fontane

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, a becsei önkormányzat, a budapesti Bethlen Gábor Alap, valamint becsei és környékbeli vállalkozók és kisiparosok támogatásával, augusztus 14-én és 15-én szervezi meg a Szent István-napi rendezvényt.

„A kétnapos ünnepségsorozat pénteken, augusztus 14-én, 18 órakor a Csongrádi Zenebarátok Kórusának koncertjével kezdődik az alsóvárosi Páduai Szent Antal templomban, majd 18.30-tól a kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisére kerül sor. A mise után az ünnepi menet a Köztársaság utcába, a Petőfi kultúrkör előtt felállított színpadhoz vonul, ahol Bedő Tamás, Csongrád polgármestere és Kinka Erzsébet, Becse alpolgármestere mondanak ünnepi beszédet, majd megszegik a szentelt kenyeret. Az Idegen földre ne siess! című, a kultúrkör Szelence táncegyüttese és a kishegyesi Petőfi Sándor M.E. Rizgetős táncegyüttesének közös műsora. kb. 20 órakor kezdődik. Este kilenc órára ütemeztük az Operettgálát a Magyar Zenés Színház tagjai, Teremi Trixi, Bozsó József és Szeredy Krisztina előadásában. Az Operettgálát 22.45-től a Petőfi kultúrkör modern tánccsoportjának műsora követi, majd 23 órától Wolf Kati koncertezik. Az estet 23.30-kor tűzijáték zárja”, mondta Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke.
A rendezvény második napján, augusztus 15-én, 16 és 19 óra között, a Nikola Tesla utcában szervezik meg a Szent István-napi főzőversenyt, amelyen a jó hangulatról a Harmónia együttes gondoskodik.
Július 28-ig 27 csapat jelezte részvételét a főzőversenyen, melyre augusztus 10-ig lehet jelentkezni. A nevezési díj 2800 dinár, a csapatok három kilogramm üszőhúst, hagymát és két kötényt kapnak. A támogatók jóvoltából sok ajándékot osztanak majd, vásárlási utalványokat, magyarországi fürdőbelépőket, ebédeket és vacsorákat a becsei vendéglőkben, illetve kisebb-nagyobb érdekes és értékes csomagokat. A legjobb szakácsok serleget is kapnak.
A főzőverseny ideje alatt gyermekprogramok várják a legkisebbeket. A kézműves foglalkozásokon rajzolhatnak, gyurmázhatnak a gyerekek, de festhetnek gipszfigurákat, készíthetnek fonálból madarat, továbbá szívecskéket írisz- és szövött-technikával, de lesz karton-varrás, készülnek majd optikai játékok. Nem marad el a buborékfújás, a testfestés, az ügyességi játékok, a horgászás, a labirintus sem. A szervezők készülnek logikai játékokkal, kirakóval, társasjátékokkal, de a Than-emlékház és az Öko-Becse civil szervezet is hoz játékokat.
A főzőverseny eredményhirdetése 20 óra tájban várható, majd utcabál következik a Nikola Tesla utcában. A talpalávalót a Harmónia együttes szolgáltatja majd.

Szerelem, miért múlsz?

Wolf Kati már gyermekkorában ismertté vált, 1981-ben ő énekelte a Vuk című rajzfilm főcímdalát. 2001 óta tagja a Queen Tribute zenekarnak, de gyakran fellép a Nagy János jazz-zenekarral is, 2006-ban a Szombat esti láz első sorozatának egyik vokalistája volt. 2009-ben jelent meg első önálló lemeze, a Wolf-áramlat, melynek dalait édesapja, Wolf Péter szerezte. 2010-ben indult az X-Faktor című tehetségkutató versenyen, amelyen hatodik helyezett lett. Eddigi legsikeresebb saját dala a Szerelem, miért múlsz? címet viseli, melynek szövegét Geszti Péter írta, zenéjét pedig Rakonczai Viktor és Rácz Gergő szerezték. A hivatalos videoklipet 2011-ben forgatták hozzá, majd írták meg az angol-magyar nyelvű verziót. A dallal Magyarországot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon Düsseldorfban, és a szavazatok alapján a 22. helyezést érte el.
2015-ben az énekesnő versenyzőként bekerült A Dal elődöntőjébe a Ne engedj el! című dalával.
Díjai, elismerései: A dortmundi rádió Eurovíziós különdíja (2011), Gundel művészeti díj (2011), VIVA Comet – Legjobb női előadó (2011), Szenes Iván Művészeti Díj (2011), 2012-ben a Transilvanian Music Awards versenyén Az év legjobb magyar diszkó slágere címet érdemelte ki a Szerelem, miért múlsz? dalával.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *