trg_fontane
November első napjaiban halottainkra gondolunk, valamint közösségként megemlékezünk az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett magyarok ezreiről is. Ez történt november 1-jén, a belvárosi temetőben felállított kopjafánál is, amikor mintegy kétszáz jelenlévő előtt a becsei önkormányzat szervezésében tartottak megemlékezést.
A háborúban az elszabadult indulatok szomorú következményeként, hol az egyik, hol a másik oldalon követtek el atrocitásokat. Az 1944/45-ös vérengzésnek sok áldozata volt, s ami a legszomorúbb, az áldozatok szinte kivétel nélkül ártatlanok voltak. „Nincs bennünk bosszúvágy. A kis népek, így a magyarok történetében is sok az olyan tragikus esemény, amelyből az emlékező utódok erőt merítenek a megmaradásukért folytatott mindennapi küzdelmeikben. Most, amikor a kegyelet virágait elhelyezzük a tömegsírokon, ahol megalázott hozzátartozóink, nemzettársaink földi maradványai nyugszanak, s imát mondunk lelkük üdvéért, egyben megfogadjuk: mindent megteszünk azért, hogy a fél évszázad előttihez hasonló tragédia soha többé ne következhessen be. Meg azért is, hogy utódaink békében, magyarként élhessenek, alkothassanak szülőföldjükön. Hajtsunk fejet az ártatlan áldozatok emléke előtt. Ne feledjük el őket! Nyugodjanak békében!”, hangzott el a köszöntőszövegben.
A megemlékezésen jelen volt Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete is.
Kern Imre, a Vajdasági Magyar Szövetség országos szervezetének elnökségi tagja elmondta: „Kicsit több mint egy éves örömmel és bizakodással töltött el bennünket, hogy Magyarország és Szerbia államfői megegyeztek egy közös bizottság felállításáról azzal a céllal, hogy feltárják a történelmi tényeket, és előkészítik a megbékélést a két állam, a két nemzet között. Sajnos mára rá kellett döbbenünk, hogy nagyon messze vagyunk a megbékéléstől. Nem rajtunk, magyarokon múlik, hiszen már több évtized múlt el azóta, hogy az újvidéki razzia tényét elismertük. A bűnösök bűnhődtek az akkori szörnyű tetteikért. Minden józan európai gondolkodású ember azt reméli, hogy ma, hatvanhét év elmúltával, majd a másik fél is elismeri azokat a gaztetteket, azt a tényt, hogy több tízezer ártatlan áldozat halt meg akkor. Az a szomorú, hogy ez a mai napig nem történt meg… Ki kell mondani, hogy végre minden politikus előtt világos legyen: Nem minden magyar fasiszta!”
Knézi Péter polgármester beszédében rendhagyónak nevezte a megemlékezést, hiszen nem csak imádkozni, megemlékezni jöttek össze az emberek, hanem tiltakozni is: „Egy civilizációellenes rendelkezéseket tartalmazó törvény megerősítette véreink kollektív bűnösségét, sőt kiterjesztette azt az utódokra, ránk is, ezzel mintegy eloszlatva leghalványabb kételyeinket is afelől, hogy mit gondol a magát demokratikusnak és Európa-barátnak tartott szerb kormányzat rólunk, magyarokról… A szerb hatalom kiegyenlítette az ártatlanul kivégzetteket a háborús bűnösökkel, ugyanakkor egyenlőségjelet húzott felénk is. Mi egyet üzenhetünk nekik: nem lehet Európába menni, amíg másként nem gondolkodnak, amíg a múlt árnyaival társalognak… Épp ezért, ezentúl minden november elsején, nem csak szeretteinkért jövünk ide emlékezni, hanem mindannyiunk miatt. Hiszen egyek lettünk. Ők halálunkban, mi életünkben lettünk ismét megbélyegezve… Kristálytisztán látjuk helyzetünket, a felénk küldött üzenetek világosak, érthetőek és kijózanítóak. Ha megértettük az üzeneteket, ha megéreztük mi minden árad belőlük felénk, gyermekeink, unokáink felé, akkor megértettük azt is, mit is kell cselekednünk. Talán először, kisebbségi létünk során, világos, megkérdőjelezhetetlen az út és a cselekvés, amely elvárható tőlünk”.
Budislav Medurić községi alelnök kijelentette, hogy annak a politikai tömörülésnek a tagja, amely nem fogadja el a kollektív bűnösséget: „Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, hogy a bűnösöket kell megbüntetni, nem fogadhatjuk el azt, hogy valaki azért essen áldozatul, mert másképp veti a keresztet, másképpen hívják, vagy másképpen gondolkodik. A történelmet nem lehet megmásítani, csak a jövőre tudunk hatással lenni”.
Varnyú Ilona, a Községi Tanács művelődési kérdésekkel megbízott tagja elmondta, hogy a magyarellenes megtorlásoknak mintegy kétszáz-kétszázötven becsei áldozata volt, amiről negyvenöt évig hallgatni kellett, a hallgatás falát a történészek kutatásai és a történelmi VMDK kezdeményezései bontották és törték át. „2011-ben bekerült a kollektív bűnösség elve a vagyon-visszaszármaztatási törvénybe és ezáltal 1944/45-ös áldozatainkat ismételten megalázzák, egyben mindannyiunkat bűnös nemzetté nyilvánítottak. Abban az Európában, amely felé Szerbia halad, értékrendet képez az ártatlanság védelme és az egyenlőségre való jog biztosítása, tehát ezek a jogok megilletik az 1944/45-ös áldozatainkat és hozzátartozóikat is. Itt és most felszólítjuk mindazokat, akik sorsunkról döntenek, hogy ne szavazzanak újabb megalázásunkra”.
A megemlékezésen Teleki Júlia is felszólalt, aki szerint nem elég az, ha csak egyeseket rehabilitálnak, hanem a kollektív bűnösség elvét törölni kell a törvényből.
A megemlékezésen azoknak a becsei polgároknak a nem teljes névsora is felolvasásra került, akik áldozatul estek, majd ft. Fuderer László atya mondott értük imát. A becsei önkormányzat nevében Knézi Péter polgármester és Budislav Medurić polgármesterhelyettes helyezte el a kegyelet virágait, majd Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete koszorúzta meg az emlékművet. A Vajdasági Magyar Szövetség országos szervezetének nevében Kern Imre és Fehér László, tartományi képviselő helyezték el koszorújukat. Ezen felül a VMSZ községi szervezete, a Demokrata Párt községi szervezete, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a VMDK becsei tagozata, a VMSZ Ifjúsági Fóruma és a Than Fivérek Értelmiségi Kör koszorúzott.
A megemlékezésen felléptek az Óbecsei Schola Cantorum énekkar tagjai, valamint a Petőfi kultúrkör szavalói, Vukov Anita és Rókus Zoltán.
Ricz Róbert
