A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság nemrégiben felbontotta a Becse községgel kötött szerződést a péterrévei vízhálózat kiépítéséről, amelyre idén májusban 47 millió dinárt hagyott jóvá. Erre azért került sor, mert a tartományi költségvetés októberi módosítását követően az Igazgatóságnak 2,7 milliárd dinárral kisebb összeget hagytak jóvá az eredetileg tervezettnél. Az Igazgatóság ezért úgy döntött, hogy 19 jóváhagyott projektumot mégsem fog finanszírozni – kb. 220 milliós tervezett támogatás megvonásáról van szó, a péterrévei vízhálózat képítése projektuma törlése mellett más községek, városok, intézmények programjai sem valósulhatnak meg idén.
A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság indoklása szerint azoktól a községektől vonták meg a pénzt, amelyek nem tartották be a szerződésekben foglalt határidőket és feltételeket. A becsei önkormányzat például késve és az eljárás lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges építési engedély nélkül nyújtotta be a közbeszerzési eljárás elindításához szükséges dokumentumokat, indokolta meg döntését az Igazgatóság.
Becse község elnöke kijelentette, hogy a község az építési engedélyt – az előző helyi hatalom mulasztása miatt – valóban nem csatolta időben a projektumhoz, de erről az Igazgatóságnak a tervezett befektetés értékelése idejében tudomása volt, mégis szerződést kötött a községgel. A községnek, az előírásokat tiszteletben tartva, az engedélyt októberben sikerült megszereznie és eljuttatnia az Igazgatóságnak.
A községi elnök elmondta, a helyi önkormányzat keresi annak módját, hogy jövőre pályázati pénzeszközöket biztosítson a péterrévei vízhálózat kiépítésére.
B.M.