Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Az önkormányzat támogatja a civil szervezeteket: Tizennégy projekttel pályáztak

Az önkormányzat támogatja a civil  szervezeteket: Tizennégy projekttel pályáztaktrg_fontane

A becsei önkormányzat idén is pályázat útján osztja ki a költségvetésben előirányzott pénzt a civil szervezeteknek – 1 millió dinárt láttak elő a művelődési egyesületeknek, s ugyanennyit a nem művelődéssel foglalkozó civil szervezeteknek.

A pályázatra olyan programokkal és projektekkel lehetett jelentkezni, amelyek a község számára jelentősek a hagyományápolás, a művelődés és más társadalmi tevékenységek területén. Emellett olyan, a község számára jelentős rendezvények szervezésére lehetett pályázni, amelyeket minden naptári évben megtartanak és hagyományosak, de olyan nemzetközi és multikulturális rendezvényekre is lehetett projekteket átadni, amelyek regionális és állami szintű jelentőséggel bírnak, tömeges rendezvények és a polgárok általános érdekeit tartják szem előtt.
A pályázaton azok a civil szervezetek vehettek részt, amelyek székhelye a község területén van és bejegyzésük az új, civil szervezetekről szóló törvény alapján megtörtént 2010. december 31-ig, valamint azok, amelyek idejében átadták az előző évek támogatott projektjeinek elszámolását.

Két évvel ezelőtt 4 millió dinárra pályáztak

A helyi önkormányzat először 2009-ben írt ki pályázatot civil szervezeteknek, majd egy év szünet után, 2011-ben pályázhattak ismét a helyi művelődési egyesületek, illetve civil szervezetek.
Két évvel ezelőtt február végén zárult a helyi önkormányzat által kiírt pályázat, amelyre 59 projekt érkezett a művelődési egyesületektől, s szintén 59 a többi, nem kultúrával foglalkozó civil szervezettől. A művelődési egyesületek számára két és fél millió dinárt láttak elő, de sokkal nagyobb volt az igény, hiszen ezek az egyesületek 7,78 millió dinárt kértek a községtől, a nem kultúrával foglalkozó polgári társulások esetében pedig mintegy 9 millió dinár volt a kért összeg.
Az illetékes községi bizottság eredetileg összesen 4 millió dinárt hagyott jóvá a pályázóknak, azonban a 30%-os költségvetési kiesés miatt a nyertesekkel közölték, hogy kb. ennyivel kevesebb pénzre kell számítaniuk. F.D.K.

A pályázaton résztvevők három projekttel pályázhattak, de csak egy projekt nyerhet résztámogatást.
A pályázatra való jelentkezés határideje január 31-e volt. A felhívásra 14 projekt érkezett, nyolcat a művelődési egyesületek adtak át, míg hat programmal más civil szervezetek jelentkeztek. A pályázatok elbírálását február végére, illetve március elejére ígérték a községi illetékesek

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *