Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Becse napján kiosztották a községi díjakat – Kevesen tudják mit ünneplünk augusztus 1-jén

Becse napján kiosztották a községi díjakat – Kevesen tudják mit ünneplünk augusztus 1-jéntrg_fontane

A díszpolgári elismerést és a községi díjakat augusztus elsején, Becse község napján, azaz az Egyenjogúság napján adták át az arra érdemeseknek a községi tisztségviselők. Ebből az alkalomból ünnepi ülést tartott a helyi parlament, amelyen Vuk Radojević községi elnök és Szilágyi Edit, a községi képviselő-testület alelnöke üdvözölte az összegyűlteket, a díjakat pedig a községi elnök és Kinka Erzsébet alpolgármester adták át. Az ünnepségen megjelent Nenad Ivanišević, a Köztársasági Munkaügyi, Foglalkoztatási, Szociálpolitikai Minisztérium államtitkára, s Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere is.

A díszpolgári címet, amelyet ötévenként ítélnek oda, Mihajlo Šević kapta, az indoklás szerint a népfelszabadító mozgalomban kifejtett önfeláldozó tevékenységéért, a Fadip vállalat sikereihez való hozzájárulásáért és a község érdekében kifejtett munkájáért.
A községi díjakat a következők kapták: Gálik László, a Közigazgatási Hivatal dolgozója, aki munkahelyén újraélesztéssel megmentette egy ember életét, Dragan Knežev, a sikeres és társadalmilag elkötelezett Knott Autoflex Jug kft. tulajdonosa, a gazdaságot, a tudományt és a sportot is támogató MGM Plamen Company kft., Szilágyi Csaba olimpikon úszó, Slobodan Preradović művelődésszervező, a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör és Lovas Đijanta, a Petar Konjović Zeneiskola zongoratanárnője, a Katicabogár gyermekkórus megalapítója.
Becse község napját 2009-ben ünnepelték első ízben, ekkor a polgárok is élvezhették a több napig tartó programsorozatot, azonban néhány év után ez abbamaradt, s 2012-től a helyi hatalom díszüléssel, fogadással és vacsorával ünnepli meg az Egyenjogúság napját, amelyekre a község polgárai nem hivatalosak. A polgároknak ez az ünnep nem is jelent semmit, hiszen kevesen tudják, hogy mit ünnepel a község augusztus 1-jén. A Becsei Mozaik újságírói azt szerették volna megtudni, hogy tudják-e a polgárok, hogy augusztus 1-je a község napja, s hogy miért éppen ez a nap Becse ünnepe. A 85 megkérdezett közül csupán 20-an tudták, hogy mikor van a község napja, a miért kérdésre pedig ketten tudtak válaszolni.

Erer, B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *