Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Becsének is az jutott, mint a többieknek…

Becsének is az jutott, mint a többieknek…trg_fontane

Megtörténik-e lapzártáig vagy sem, kevésbé fontos. Napok kérdése, hogy Knézit formálisan is leváltsák, pontosabban: feláldozzák a Vučić-Pásztor koalíció oltárán.

Így jár az, aki korán kukorékol, mondhatná a külső szemlélő, aki nem sokat tud a VMSZ konyhatitkairól, de arra emlékszik, hogy Knézi volt az, aki – a VMSZ-központ engedélye nélkül – koalícióra lépett a szerb radikálisok utódpártjával.
Azóta sok szenny lefolyt a Tiszán, a „VMSZ-központ“ annyira jó viszonyokat ápol Szerbia egyszemélyes urával, hogy nemrég majdnem sikerült megdöntenie a vajdasági kormányt, az utolsó „hatalmat“ (annyi hatalom van ott, amennyi autonómiát hagytak Vajdaságnak, tehát közel semennyi), amelyet még nem foglaltak el a „haladók“.
Knézi megtette, amit akartak tőle, most már mehet. Vigaszként felkínálták neki, hogy községi ombudszman legyen, de ezt már nem fogadta el.
Így múlik el a világ „dicsősége“. Hol van már az LDP, amely a 2012-es évi óbecsei választások győztese volt? Ahogy feleslegessé váltak, egy részüket kiebrudalták a hatalomból. Helyi szinten. Országos szinten pedig gyakorlatilag megszűntek. Annyi maradt csupán, hogy alapító elnökük félreérthetetlen ajánlatokat tesz néha Szerbia urának, hogy fogadja őt is be.
Alig maradt ellenzék, miután a hatalom rendőrsége, ügyészsége és médiája éveken át azon munkálkodott, hogy ne maradjon talpon senki, aki szembe mer szállni.
Végül, de nem utolsósorban, mi lett a két és fél éve összeállt – akkor igencsak furcsának számító, hiszen akik rájuk szavaztak aligha remélték, hogy úgy állnak majd össze – koalíció ígéreteiből? Főleg abból, hogy majd a központi hatalom a neki tetsző helyi hatalmaknak szórja a pénzt? A hirtelen nekibuzdulásból felújított néhány kilométer a pecellósi úton. Ennyi.
Na meg egy gyár, amely néhány száz embert foglalkoztat majd. Na meg annyi, hogy alighanem ismét privatizálják a PIK-et…
Amúgy meg Becsének is az jutott, mint a többieknek…
A becsei magyarok pedig, ahogy a kilencvenes években, ismét lábbal szavaznak. Ahogyan a Napló (naplo.org) kommentátora fogalmazott: Talpra álltunk, megmaradunk – de külföldön.
A talpraállásról, pontosabban a hivatásos érdekvédőinkről, akik 25 éve tapraállítanak és megvédenek minket, még csupán annyit, hogy – még a kilencvenes években is – Becse két első személye (a polgármester és a községi képviselő-testület elnöke) közül az egyik legalább magyar volt. Az új hatalmi felosztásban ez már, állítólag, nem lesz így.
Még az a jó, hogy közeledik március 15. és akkor majd megint olyan szépeket mondanak nekünk, piros-fehér-zöldben.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *